Bocsi mindenkinek hogy ennyire későn írtam részt, de nagyon elfoglalt vagyok ugye az új suli miatt és egy kicsit szüneteltettem a blogírást. De meghoztam a 15.részt! :) Jó olvasást! :)
Reggel arra keltem, hogy esik az eső és a tetőablakon kopog. 'Na ez is egy rossz nap lesz...' - gondoltam magamban miközben felvettem a köntösömet. Lementem a konyhába, ahol már anya nagyban benne volt az ebéd készítésében.
-Hány óra van?-kérdezem anyát elveszve.
-Fél 11.-mondja mosolyogva.
-Anya....-sóhajtottam.
-Mi az kicsim?
-Tanácstalan vagyok. Nem tudom mit tegyek. Azt szeretném, ha Austin anyukája minél hamarabb meggyógyuljon és hogy Austinnak jó kedve legyen. Annyira rossz őt így látni.
-Tudom, de nem tehetünk semmit. Ma bemegyünk a kórházba, mert ma jön az eredmény, hogy mit tudnak tenni Michell-el.
-Rendben.
*
Amikor megebédeltünk, Scotty elment az egyik haverjához, anya és én pedig elmentünk a kórházba. Bementünk Michell-hez, aludt. Austin nem volt bent. Bejött a doki, és a kezünkbe nyomott egy papírt, amin rajta voltak a lehetőségek. Egyetlen lehetősége van Michell-nek. Az értágító műtét. Valami hálóról is beszél az orvos, de nem értettem. A lényeg az volt, hogy muszáj megműteni. A doki azt mondta hogy a műtét 80%-ban elképzelhető hogy sikeres lesz, ami elég jó. Austin egy 10 perc múlva megérkezett. Elmeséltük neki is a dolgokat, és beleegyezett a műtétbe. Viszont a műtétet csak egy hét múlva tudják elvégezni.
'Szuper.....még egy teljes hét...szegény Austin...nem baj, sikerülni fog....'-gondolkoztam.
*Austin szemszöge*
Istenem még egy hét. Nem hiszem el. Remélem sikerülni fog a műtét. Még meg kell írnom egy másik dalt a rajongóknak mivel megígértem nekik a meglepetést, ami valójában Ashley lett volna, de a rajongók tönkre tették. Nem tudom miről írjak. Össze vagyok zavarodva. Szomorú dalt nem írhatok. De pillanatnyilag nincs miért boldognak lennem. Pedig magamnak kell megírnom a dalt, méghozzá gyorsan mert összesen 2 hetem van arra, hogy összekapja magam mert a nagykoncertet nem halaszthatom el. De ha jól belegondolok. A rajongóknak akarok ilyen nagy örömet okozni amikor tönkre tették a kapcsolatomat?. Igen. Meg kell tennem mert ez a dolgom. Akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy fel kellene hívnom Ashleyt, hogy segítsen. Lehet hogy nem kéne. De nem sok választásom maradt rajta kívül.
*Telefonban*
-Halló?-szól bele Ashley a telefonba.
-Szia Ashley.-mondom.
-Mi újság?-kérdezi.
-Beszélnünk kellene. Kéne egy kis segítség az új dalom kapcsán. Semmi ötletem nincs, miről írjak, ugyanis mindenképpen meg kell írnom az új dalt, de szomorú dalt nem írhatok, mást a szomorúságon pedig nem igazán érzek. Segíts!
-Jaj Austin. Nem tudom, mit tehetnék, de megpróbálhatjuk. Majd írunk valami rövid számot. Nyugi megoldjuk.
-És nem lehetne az, hogy az eredeti számot elénekled velem?
-Nem tudom Austin. A rajongóid nem örülnének neki. Amíg nem beszélsz velük, semmi nem ehet köztünk és semmi közünk nem lehet egymáshoz, ezt te is tudod.
-Persze. Akkor át jössz?
-Mikor?
-Most is jó. De tudod, öltözz be, nehogy meglássanak, és hívj fel ha a hátsó bejáratnál vagy.
-Rendben-egyeztem bele. -Ott találkozunk.
-Oké, szia Ashley!
-Szia Austin!
*Telefonbeszélgetés vége*
Még azon a délután összehoztunk egy rövid kis dalt, ami szerintem nem is lett olyan rossz. A rajongóknak tetszeni fog.
Gondolkodjunk csak egy kicsit. Nemrégen, oda voltam az Austin poszterekért, és hatalmas álmom volt hogy eljuthassak egy koncertjére. Szó szerint Istenítettem. Mindent megtettem volna egy koncertjegyért. MINDENT....Most pedig...otthon a fiókomba dobva három koncertjegy, most segítettem Austinnak megírni egy dalt. Hihetetlen. Nem?! De. A lényeg, hogy minden helyre jöjjön, és helyre is fog, ha hiszünk benne! Én hiszek benne! Egy hét múlva műtét, és ott sem lesz semmi gond. Austin boldog lesz, és a koncert is zökkenőmentesen fog menni.
Miután 1 teljes órát gondolkoztam a zuhany alatt, bementem Scotty szobájába, és beszélgettem egy kicsit a kisöcsémmel, mert mostanában eléggé elhanyagolom, és ezt nem kéne. Elmesélte a napját, mondta hogy jót kosaraztak a haverjával kint a pályán, és hogy megismerkedett egy lánnyal. Scotty egy lánnyal. Eljött ez a pillanat is. Jaaj mennyi gond lesz majd még vele is. De nem baj, ő az öcsém, és az a dolgom hogy támaszt nyújtsak neki mindenben, amiben csak tudok. Tudja hogy velem mindent megbeszélhet, és még jobb, hogy és is elmondhatok neki bármit. Elmeséltem neki az Austin-os dolgot is. Nem nagyon tudott mit mondani rá, de jól eset hogy elmondhattam neki.
Mivel már nagyon fáradt voltam, elköszöntem Scotty-tól, és bementem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra, elővettem a laptopomat, de rögtön le s csuktam mert nem volt se erőm, se kedvem a rajongók ostromlására. Leoltottam a lámpát, és ahogy betakaróztam, rögtön el is aludtam.
Következő rész 10 komment után. :) Remélem tetszett! :) Iratkozzatok fel, komizzatok! :))
2013. december 22., vasárnap
2013. április 27., szombat
14.fejezet
Este nagyon sokat gondolkodtam. Csak nyavíkoltam hogy Austin rajongói cseszegetnek, de azt teljes mértékben elengedtem a fülem mellett, hogy Michele kórházban van. Annyira hülye vagyok. Szegény Austinnak így is sok baja van, akkor a hisztizésem meg még rátett egy jó nagy lapáttal. Nem hiszem el, hogy lehettem ilyen bunkó. Jesszus, mi történt velem????.....
*Kórházban*
Úgy döntöttem, meglátogatom Michele-t. A parkolóban állt egy ismerős autó. Mintha Austin-é lett volna. Bár mondjuk az most nem érdekelt, csak mentem előre, egyenesen a recepcióhoz, megkérdeztem hol találom Michele-t, és gyorsan felrohantam a lépcsőkön, egészen a 38-as szobáig, majd benyitottam. Austin ott ült az alvó édesanyja mellett. beletettem az üres vázába a virágokat, amit hoztam, és tele töltöttem vízzel, majd leültem Austin mellé.
-Sajnálom, nem tudom mi történt velem tegnap. Este elgondolkoztam azon, hogy mit is mondtál nekem, és teljesen elment a fülem mellett, amit anyukádról mondtál. Csak otthon jutott eszembe.
-Telefon?
-Nem akartam beszélni. Úgy sajnálom! Nagyon bunkó voltam, ezt máshogy kellett volna megoldanom.
-Én is sajnálom a tegnap előtti reggelt. Nem akartalak fellökni.
-De ha nem lesekedtem volna, nem löktél volna fel.
-De viszont fellöktelek, és nem is törődtem azzal, hogy mekkorát dübbent a hátad a padlón. Csak rohantam anyához.
-Megértem. Tudom, hogy nagyon sok gondod van, és leginkább most a támasz kellene, nem pedig az, hogy itt hisztizzek neked arról, hogy a rajongók szétszednek engem, de tegnap megint kaptam egy "párat".
-Beszélek velük, de ezt nem írásban akarom. Hanem majd a koncerten.
-Ami két hét múlva lesz?????- kérdeztem felháborodva ahelyett, hogy örülnék annak, hogy megteszi ezt értem.
-Igen, mivel hamarabb nem lesz, csak a nagykoncert, ameddig még két hét van hátra. Ha már a koncertnél tartunk, akkor megkérdezem. A közös dalunkkal mi lesz?
-Azt hiszem, törölnöd kell.
-De akkor ki lesz a vendég? A plakátokra direkt ráírattattam, hogy lesz egy meglepetésem a Mahomie-knak.
-Akkor segítek írni egy új dalt. Vagy nem tudom, de mivel szakítottunk, ezért nem énekelhetjük el azt a dalt, amit szerelmesen írtunk.
-Ha anya nem gyógyul meg, nem lesz koncert. Ez már biztos!
-De jobban van ahhoz képest amikor behozták?- kérdeztem aggódva.
-Az orvosok szerint csodára lenne szükség.- mondta csalódottan.
-Meg fog gyógyulni! - mondtam Austin-nak, majd megszorítottam a kezét, majd rögtön elengedtem.
-Muszáj lesz neki, mert különben én sem bírom nélküle sokáig.
*1 hét múlva*
Reggel elmentem a kórházba anyával. Austin nem volt ott, de azért bementünk. Michele most nincs altatás alatt, de alszik. Leültünk mellé, én kicseréltem a vázában a vizet, majd visszaültem. Megfogtam a kezét, és beszélni kezdtem hozzá, ugyanis el kellett mesélnem nekem is mesélnem neki a történteket. Bíztam abban, hogy meggyógyul. Nagyon megszerettem. Egyszer csak Austin benyitott, és mikor meglátott minket, kikerekedtek a szemei.
-Sziasztok. Hát ti? Hogy hogy itt?- kérdezte.
-Csak anya is eljött meglátogatni anyukádat. Meséltünk neki.
-Én is szoktam. Tegnapa, kinyitotta a szemét, rám mosolygott, de aztán visszaaludt.
-Akkor ez már a gyógyulás egy része. Nem?- kérdeztem.
-De, egy kicsit igen. És ennek nagyon örülök.
-Kitaláltad már, hogy mit teszel be a közös dalunk helyére? - kérdeztem.
-Igen, írtam egy dalt.
-Megmutatod? . kíváncsiskodtam.
-Nem. A koncertre van jegyed, és anyukádnak is, tehát ha szeretnétek, eljöttök.
-Nem tudom, hogy milyen programunk lesz aznap.
-Jól van, először anya gyógyuljon meg.
-Igen, az az első.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd én és anya hazamentünk, mert Scotty otthon volt egyedül, és abból sosem sül ki semmi jó. Anyának segítettem összetakarítani, aztán főztünk ebédet. Aznap már semmit sem csináltunk, csak pihentünk, tévéztünk, unatkoztunk. Este, már tudtam aludni is.
/8 komi és kövi :) iratkozzatok fel! :) /
*Kórházban*
Úgy döntöttem, meglátogatom Michele-t. A parkolóban állt egy ismerős autó. Mintha Austin-é lett volna. Bár mondjuk az most nem érdekelt, csak mentem előre, egyenesen a recepcióhoz, megkérdeztem hol találom Michele-t, és gyorsan felrohantam a lépcsőkön, egészen a 38-as szobáig, majd benyitottam. Austin ott ült az alvó édesanyja mellett. beletettem az üres vázába a virágokat, amit hoztam, és tele töltöttem vízzel, majd leültem Austin mellé.
-Sajnálom, nem tudom mi történt velem tegnap. Este elgondolkoztam azon, hogy mit is mondtál nekem, és teljesen elment a fülem mellett, amit anyukádról mondtál. Csak otthon jutott eszembe.
-Telefon?
-Nem akartam beszélni. Úgy sajnálom! Nagyon bunkó voltam, ezt máshogy kellett volna megoldanom.
-Én is sajnálom a tegnap előtti reggelt. Nem akartalak fellökni.
-De ha nem lesekedtem volna, nem löktél volna fel.
-De viszont fellöktelek, és nem is törődtem azzal, hogy mekkorát dübbent a hátad a padlón. Csak rohantam anyához.
-Megértem. Tudom, hogy nagyon sok gondod van, és leginkább most a támasz kellene, nem pedig az, hogy itt hisztizzek neked arról, hogy a rajongók szétszednek engem, de tegnap megint kaptam egy "párat".
-Beszélek velük, de ezt nem írásban akarom. Hanem majd a koncerten.
-Ami két hét múlva lesz?????- kérdeztem felháborodva ahelyett, hogy örülnék annak, hogy megteszi ezt értem.
-Igen, mivel hamarabb nem lesz, csak a nagykoncert, ameddig még két hét van hátra. Ha már a koncertnél tartunk, akkor megkérdezem. A közös dalunkkal mi lesz?
-Azt hiszem, törölnöd kell.
-De akkor ki lesz a vendég? A plakátokra direkt ráírattattam, hogy lesz egy meglepetésem a Mahomie-knak.
-Akkor segítek írni egy új dalt. Vagy nem tudom, de mivel szakítottunk, ezért nem énekelhetjük el azt a dalt, amit szerelmesen írtunk.
-Ha anya nem gyógyul meg, nem lesz koncert. Ez már biztos!
-De jobban van ahhoz képest amikor behozták?- kérdeztem aggódva.
-Az orvosok szerint csodára lenne szükség.- mondta csalódottan.
-Meg fog gyógyulni! - mondtam Austin-nak, majd megszorítottam a kezét, majd rögtön elengedtem.
-Muszáj lesz neki, mert különben én sem bírom nélküle sokáig.
*1 hét múlva*
Reggel elmentem a kórházba anyával. Austin nem volt ott, de azért bementünk. Michele most nincs altatás alatt, de alszik. Leültünk mellé, én kicseréltem a vázában a vizet, majd visszaültem. Megfogtam a kezét, és beszélni kezdtem hozzá, ugyanis el kellett mesélnem nekem is mesélnem neki a történteket. Bíztam abban, hogy meggyógyul. Nagyon megszerettem. Egyszer csak Austin benyitott, és mikor meglátott minket, kikerekedtek a szemei.
-Sziasztok. Hát ti? Hogy hogy itt?- kérdezte.
-Csak anya is eljött meglátogatni anyukádat. Meséltünk neki.
-Én is szoktam. Tegnapa, kinyitotta a szemét, rám mosolygott, de aztán visszaaludt.
-Akkor ez már a gyógyulás egy része. Nem?- kérdeztem.
-De, egy kicsit igen. És ennek nagyon örülök.
-Kitaláltad már, hogy mit teszel be a közös dalunk helyére? - kérdeztem.
-Igen, írtam egy dalt.
-Megmutatod? . kíváncsiskodtam.
-Nem. A koncertre van jegyed, és anyukádnak is, tehát ha szeretnétek, eljöttök.
-Nem tudom, hogy milyen programunk lesz aznap.
-Jól van, először anya gyógyuljon meg.
-Igen, az az első.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd én és anya hazamentünk, mert Scotty otthon volt egyedül, és abból sosem sül ki semmi jó. Anyának segítettem összetakarítani, aztán főztünk ebédet. Aznap már semmit sem csináltunk, csak pihentünk, tévéztünk, unatkoztunk. Este, már tudtam aludni is.
/8 komi és kövi :) iratkozzatok fel! :) /
13.fejezet
Másnap reggel korán keltem, ezért gondoltam lemegyek egyet sétálok a parkban, de amikor az ajtóhoz értem, elgondolkodtam azon, hogy min is elmélkedtem tegnap. Visszafordultam, felmentem az emeletre, és lehuppantam az ágyamra. Becsuktam a szemem pár percre, majd lépteket hallottam a lépcsőn, és anya benyitott a szobámba.
- Szia kicsim, hát te hol voltál, vagy hova készülsz?
-Szia anya. Korán keltem, és gondoltam sétálok egyet, de inkább nem mentem sehova.
-És mitől van ilyen rossz kedved?
-Hosszú...
-Időm, mint a tenger. Mesélj csak! - parancsolt rám.
-Austin......vagyis Austin-nal semmi baj, de a rajongók........ nem bírom már......
* Anyának elmeséltem mindent részletesen, és persze mint máskor is, ellátott tanácsokkal, bár nem haladtam többre velük. *
A délelőttömet a gép előtt, és az udvaron töltöttem. Elég unalmas volt, ezért ebéd után megkértem anyát, hogy menjünk el valahova KOCSIVAL.
-Miért kocsival? Miért nem sétálunk egy jót ebben a szép időben?- kérdezte anya.
-Anya, kérlek!
-Jaj, tényleg, elfelejtettem. Az Austin rajongók mindenhol ott vannak.
-Igen, és mivel nem tudok már itthon ülni, menjünk.
-Hát rendben. Átöltözök, és mehetünk is.
Anyának muszáj volt elmennie Austin-ék háza előtt, és persze elkerülhetetlen volt a találkozás. Örültem is, mert legalább elmondhatom neki a dolgokat. Anya addig elment az egyik bevásárlóközpontba, Austin pedig odajött hozzám, hogy megöleljen, de én kibújtam a karjai alól.
-Szia Ashley, úgy sajnálom!! Anya még most is a kórházban van! De ez nem magyarázza meg azt, amit tettem tegnap reggel. Soha, de soha nem fogom ezt megbocsájtani magamnak, és attól félek, hogy te sem.
-A tegnap reggel, most nem fontos. Egyre több sértő e-mailt, üzenetet és tweet-et kapok a rajongóidtól. Nem bírom már ezt idegileg. Teljes idegroncs vagyok már így is. Attól félek, ez a kapcsolatunk rovására fog menni...vagyis MENT....
-Várjunk! Ashley ez mit jelent???? Ugye nem....????- nézett rám Austin kikerekedett szemekkel.
-De......Sajnálom, de ez már nem fog menni közöttünk. A rajongóid darabokra szednek engem...
-Beszélek velük, mindent megteszek, csak ne tedd ezt velem Ash, kérlek!!. - Ahogy megláttam annak a fiúnak a szemében a könnyeket, akit mindennél jobban szeretek, én is elérzékenyültem. Nagyon rossz érzés volt. A világon, még eddig semmi nem fájt ennyire, de meg kellett tennem.
-Őket nem hiszem, hogy le tudnád állítani...a lényeg, hogy köztünk mindennek vége.
-Kérlek!! Nem teheted ezt meg velem!! - sírt.
-Légy szíves, ne sírj!- próbáltam vigasztalni.
-De.....de.....jó, megértelek, de kérlek, adj egy kis időt, és én leállítom a Mahomie-kat. - győzködött, vagyis próbált.
-Tedd közhírré, hogy szakítottunk.- mondtam.
-Jaj Ash, kérlek ne tedd ezt!!!- kérlelt.
-A rajongóknak ebbe nagyobb beleszólásuk van, ezért ez a legjobb döntés. Hidd el..
-Én elhiszem, de beszélek velük!!
-Nem kell! Írd ki mindenhová, hogy már nem vagyunk együtt.
-De kérlek!!!
-Nem, sajnálom, mennem kell, Szia Austin!
Nagyon fájt, de muszáj volt megtennem. Anyát felhívtam, értem jött, kikérdezett a kocsiban, én elmondtam neki mindent. Austin egyfolytában hívogatott, de mindig kinyomtam. Minden egyes "Elutasítás" szíven ütött, de most időre van szükségem. Estére ki kellett kapcsolnom a telefonomat, mert Austin nem adta fel. Aznap este nagyon rosszul aludtam.
- Szia kicsim, hát te hol voltál, vagy hova készülsz?
-Szia anya. Korán keltem, és gondoltam sétálok egyet, de inkább nem mentem sehova.
-És mitől van ilyen rossz kedved?
-Hosszú...
-Időm, mint a tenger. Mesélj csak! - parancsolt rám.
-Austin......vagyis Austin-nal semmi baj, de a rajongók........ nem bírom már......
* Anyának elmeséltem mindent részletesen, és persze mint máskor is, ellátott tanácsokkal, bár nem haladtam többre velük. *
A délelőttömet a gép előtt, és az udvaron töltöttem. Elég unalmas volt, ezért ebéd után megkértem anyát, hogy menjünk el valahova KOCSIVAL.
-Miért kocsival? Miért nem sétálunk egy jót ebben a szép időben?- kérdezte anya.
-Anya, kérlek!
-Jaj, tényleg, elfelejtettem. Az Austin rajongók mindenhol ott vannak.
-Igen, és mivel nem tudok már itthon ülni, menjünk.
-Hát rendben. Átöltözök, és mehetünk is.
Anyának muszáj volt elmennie Austin-ék háza előtt, és persze elkerülhetetlen volt a találkozás. Örültem is, mert legalább elmondhatom neki a dolgokat. Anya addig elment az egyik bevásárlóközpontba, Austin pedig odajött hozzám, hogy megöleljen, de én kibújtam a karjai alól.
-Szia Ashley, úgy sajnálom!! Anya még most is a kórházban van! De ez nem magyarázza meg azt, amit tettem tegnap reggel. Soha, de soha nem fogom ezt megbocsájtani magamnak, és attól félek, hogy te sem.
-A tegnap reggel, most nem fontos. Egyre több sértő e-mailt, üzenetet és tweet-et kapok a rajongóidtól. Nem bírom már ezt idegileg. Teljes idegroncs vagyok már így is. Attól félek, ez a kapcsolatunk rovására fog menni...vagyis MENT....
-Várjunk! Ashley ez mit jelent???? Ugye nem....????- nézett rám Austin kikerekedett szemekkel.
-De......Sajnálom, de ez már nem fog menni közöttünk. A rajongóid darabokra szednek engem...
-Beszélek velük, mindent megteszek, csak ne tedd ezt velem Ash, kérlek!!. - Ahogy megláttam annak a fiúnak a szemében a könnyeket, akit mindennél jobban szeretek, én is elérzékenyültem. Nagyon rossz érzés volt. A világon, még eddig semmi nem fájt ennyire, de meg kellett tennem.
-Őket nem hiszem, hogy le tudnád állítani...a lényeg, hogy köztünk mindennek vége.
-Kérlek!! Nem teheted ezt meg velem!! - sírt.
-Légy szíves, ne sírj!- próbáltam vigasztalni.
-De.....de.....jó, megértelek, de kérlek, adj egy kis időt, és én leállítom a Mahomie-kat. - győzködött, vagyis próbált.
-Tedd közhírré, hogy szakítottunk.- mondtam.
-Jaj Ash, kérlek ne tedd ezt!!!- kérlelt.
-A rajongóknak ebbe nagyobb beleszólásuk van, ezért ez a legjobb döntés. Hidd el..
-Én elhiszem, de beszélek velük!!
-Nem kell! Írd ki mindenhová, hogy már nem vagyunk együtt.
-De kérlek!!!
-Nem, sajnálom, mennem kell, Szia Austin!
Nagyon fájt, de muszáj volt megtennem. Anyát felhívtam, értem jött, kikérdezett a kocsiban, én elmondtam neki mindent. Austin egyfolytában hívogatott, de mindig kinyomtam. Minden egyes "Elutasítás" szíven ütött, de most időre van szükségem. Estére ki kellett kapcsolnom a telefonomat, mert Austin nem adta fel. Aznap este nagyon rosszul aludtam.
2013. március 31., vasárnap
12.fejezet
/ Bocsi hogy ilyen későn hoztam újrészt. Többet nem fordul elő :) Jó olvasást, iratkozzatok, kommenteljetek! :) /
Gitárszót hallottam, amikor felkeltem. Gyorsan kipattantam az ágyból, és a gyakorlószoba felé siettem. Bekukucskáltam a kulcslyukon, és láttam Austin-t az ágyon ülve, gitározni. Furcsa volt. Nem így szokott gitározni. Olyan szomorú volt a dal is, amit játszott, és úgy ő maga sem volt valami vidám hangulatban. Pár perccel később az ajtó kinyílt, én hátraestem, hátam hatalmasat dübbent az emelet padlóján.
-Te mit keresel itt? - kérdezte már szinte sírva. El nem tudtam képzelni, mi történhetett az éjjel, vagy addig, amíg aludtam.
-Én csak...- aztán félbeszakított.
-Tudod mit? Nem érdekel. Be kell mennem a kórházba. Majd jövök.- és már lent is volt az előszobában, majd becsapta az ajtót.
*
Már 2 órája nem jött haza Austin. Mi a francnak van ő a kórházban? És miért beszélt velem úgy, mint egy kutyával? Jó, megértem hogy felmérgeltem azzal, hogy kukucskáltam a kulcslyukon, és nem mentem be, de akkor is. Elvileg nagyon szeretjük egymást. "Elvileg". Úgy döntöttem, hogy haza megyek anyához, de előtte rendbe tettem a lakást. Eközben egy csomót gondolkoztam, de nem jutottam sokra. El nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett. Aggódtam. De reméltem, hogy hívni fog, de még mindig nem hívott. Így hát, haza mentem.
** Eközben a kórházban **
*Austin szemszöge*
-Kicsim, Ashley hol van?- kérdezte anya aggódóan. Még ilyenkor is aggódik Ashley miatt.
-Otthon hagytam...- szóltam, miközben elgondolkodtam azon, mit is tettem vele.
-De miért? Tudja egyáltalán, hogy mi történt?- kérdezte.
-Nem tud semmit. Csak úgy otthon hagytam.- mondtam csalódottan.
-De.........- itt elcsuklott anya hangja, és a gépek jelezték, hogy anya szíve egyre lassabban ver. Az enyém egyre gyorsabban, és ahogy csak tudtam, kirohantam a folyosóra, hogy szóljak egy nővérnek. Ő gyorsan utánam futott, és kérte, hogy maradjak kint. Párperc múlva a nővér kijött, és intett, hogy bemehetek, anya egy gyors szívrohamot kapott. Abban a pillanatban, mintha az én szívem is leállt volna. Megdöbbentem.
-Ki.....- próbált beszélni anya.
-Anya, ne beszélj, pihenj kérlek. Szükséged van rá.
-Akkor me..meséld e..el a ma re..reggelt..- dadogta.
-Nem anya, nem akarlak ezzel terhelni, csak pihenj. Kérlek.- mondtam.
-D..de...kérlek!-
-Hát jó. Reggel, amikor felkeltem, Ashley még aludt, gyorsan felöltöztem, és ide jöttem, hogy megnézzem, mi van veled. Amikor mondták, hogy nem sok időd van hátra,ki kellett engednem valahogy a gőzt, ezért haza mentem, berontottam a gyakorló szobába, és elkezdtem gitározni. Ashley pedig lesekedett a kulcslyukon.
Mivel nagyon feszült voltam, kirántottam az ajtót, Ashley pedig hátraesett. A háta hatalmasat dübbent a padlón, de nem érdekelt, csak hozzád akartam jönni. És csak úgy otthon hagytam.
-Édesem, ezt ne csináld! Ő nem tehet arról, hogy bekerültem a kórházba. Most pedig rohanj haza, és kérj tőle bocsánatot, és magyarázd el neki a történteket.
-Nem anya! Nem hagylak itt!
-Ez nem csak egy szimpla kérés volt, hanem parancs.-mondta, majd mintha lelőtték volna, olyan gyorsan elaludt.
-Anya! Anya! Ébredj! - nem volt semmi reakció.
Ránéztem az anya életét segítő gépekre, és láttam, hogy az állapota stabil.De akkor miért nem ébred fel??.
-Anyaaa!!!!- szinte már kiabáltam, amikor kinyitotta a szemét.
-Nyugi kicsim! Csak fáradt vagyok. Menj Ashley-hez, aztán ha van kedvetek, gyertek vissza. Puszi, szeretlek! - mondta, majd lehunyta a szemét.
-Én is szeretlek anya.-súgtam a fülébe, majd nyomtam egy puszit az arcára.
*Amikor Austin hazaér*
-Ashley!!!Hol vagy??? Gyere ide kérlek!- kiabáltam, majd végigrohantam a házon, de sehol nem találtam senkit. Viszont az feltűnt, hogy rend van. Az ágy be van vetve, el van mosogatva, fel van takarítva. Ez biztosan nem anya volt, én kizárt. Akkor Ashley volt. De hol van most?
*
*
*
Felhívam Molly-t.
-Szia Molly!
-Ööö.sziia Austin.
-Ashley otthon van? Beszélnem kell vele!
-Sajnálom, de nincs itthon.
-És nem tudod, hogy hová ment?
-Nem. Csak annyit, hogy a barátnőivel van valahol a városban.
-Rendben, köszönöm Molly. További szép napot! Szia!
-Szivesen, szia Austin,neked is.
*Telefonbeszélgetés vége*
*Ashley szemszöge*
Amikor anya telefonja megcsördült, valahogy sejtettem, hogy Austin az. Amikor anya rám nézett, miközben Austinnal beszélt, tudtam, hogy Austin felőlem kérdezi, hogy hol vagyok. Rögtön intettem neki, hogy mondja azt hogy nem vagyok itthon...Nem akartam vele beszélni..nagyon bunkó volt velem reggel.És fogalmam sincs, hogy miért. Lehet hogy amiatt kapta fel ennyire vizet, hogy belestem a kulcslyukon? Nem....Austin nem ilyen. Ennyiért soha nem lenne mérges ennyire. Nem is érdekelte, hogy én a földre zuhantam. Meg sem kérdezte, hogy fájt-e, és még vissza sem nézett rám. Csak elviharzott mellettem, egyenesen ki az ajtón, majd azt jól becsapta.
Felmentem Twitter-re, és amikor megnéztem a tweeteket és az üzeneteket, sírva fakadtam. Rettenően sértő dolgokat írtak a számomra. Le ribancoztak, le k**v**tak, és még sorolhatnám. A mai napomat már ennél jobban semmi nem tudta volna elrontani.
Ezekkel a sértőbbnél sértőbb megjegyzésekkel azóta bombáznak, mióta Austin-nal járni kezdtünk. Ezelőtt soha, de soha nem kaptam egyetlen egy sértő e-mail, üzenetet, vagy tweet-et sem. Elegem van. Ha összefutok Austinnal, megmondom neki, hogy ez így nem mehet tovább. A rajongói darabokra szednek engem. Már az utcára sem merek kimenni.
Ennek a találkozásnak minél hamarabb meg kell történnie...
/ A következő rész 6 komment után, és iratkozzatok fel, különben nem lesz új rész. :)) /
Gitárszót hallottam, amikor felkeltem. Gyorsan kipattantam az ágyból, és a gyakorlószoba felé siettem. Bekukucskáltam a kulcslyukon, és láttam Austin-t az ágyon ülve, gitározni. Furcsa volt. Nem így szokott gitározni. Olyan szomorú volt a dal is, amit játszott, és úgy ő maga sem volt valami vidám hangulatban. Pár perccel később az ajtó kinyílt, én hátraestem, hátam hatalmasat dübbent az emelet padlóján.
-Te mit keresel itt? - kérdezte már szinte sírva. El nem tudtam képzelni, mi történhetett az éjjel, vagy addig, amíg aludtam.
-Én csak...- aztán félbeszakított.
-Tudod mit? Nem érdekel. Be kell mennem a kórházba. Majd jövök.- és már lent is volt az előszobában, majd becsapta az ajtót.
*
Már 2 órája nem jött haza Austin. Mi a francnak van ő a kórházban? És miért beszélt velem úgy, mint egy kutyával? Jó, megértem hogy felmérgeltem azzal, hogy kukucskáltam a kulcslyukon, és nem mentem be, de akkor is. Elvileg nagyon szeretjük egymást. "Elvileg". Úgy döntöttem, hogy haza megyek anyához, de előtte rendbe tettem a lakást. Eközben egy csomót gondolkoztam, de nem jutottam sokra. El nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett. Aggódtam. De reméltem, hogy hívni fog, de még mindig nem hívott. Így hát, haza mentem.
** Eközben a kórházban **
*Austin szemszöge*
-Kicsim, Ashley hol van?- kérdezte anya aggódóan. Még ilyenkor is aggódik Ashley miatt.
-Otthon hagytam...- szóltam, miközben elgondolkodtam azon, mit is tettem vele.
-De miért? Tudja egyáltalán, hogy mi történt?- kérdezte.
-Nem tud semmit. Csak úgy otthon hagytam.- mondtam csalódottan.
-De.........- itt elcsuklott anya hangja, és a gépek jelezték, hogy anya szíve egyre lassabban ver. Az enyém egyre gyorsabban, és ahogy csak tudtam, kirohantam a folyosóra, hogy szóljak egy nővérnek. Ő gyorsan utánam futott, és kérte, hogy maradjak kint. Párperc múlva a nővér kijött, és intett, hogy bemehetek, anya egy gyors szívrohamot kapott. Abban a pillanatban, mintha az én szívem is leállt volna. Megdöbbentem.
-Ki.....- próbált beszélni anya.
-Anya, ne beszélj, pihenj kérlek. Szükséged van rá.
-Akkor me..meséld e..el a ma re..reggelt..- dadogta.
-Nem anya, nem akarlak ezzel terhelni, csak pihenj. Kérlek.- mondtam.
-D..de...kérlek!-
-Hát jó. Reggel, amikor felkeltem, Ashley még aludt, gyorsan felöltöztem, és ide jöttem, hogy megnézzem, mi van veled. Amikor mondták, hogy nem sok időd van hátra,ki kellett engednem valahogy a gőzt, ezért haza mentem, berontottam a gyakorló szobába, és elkezdtem gitározni. Ashley pedig lesekedett a kulcslyukon.
Mivel nagyon feszült voltam, kirántottam az ajtót, Ashley pedig hátraesett. A háta hatalmasat dübbent a padlón, de nem érdekelt, csak hozzád akartam jönni. És csak úgy otthon hagytam.
-Édesem, ezt ne csináld! Ő nem tehet arról, hogy bekerültem a kórházba. Most pedig rohanj haza, és kérj tőle bocsánatot, és magyarázd el neki a történteket.
-Nem anya! Nem hagylak itt!
-Ez nem csak egy szimpla kérés volt, hanem parancs.-mondta, majd mintha lelőtték volna, olyan gyorsan elaludt.
-Anya! Anya! Ébredj! - nem volt semmi reakció.
Ránéztem az anya életét segítő gépekre, és láttam, hogy az állapota stabil.De akkor miért nem ébred fel??.
-Anyaaa!!!!- szinte már kiabáltam, amikor kinyitotta a szemét.
-Nyugi kicsim! Csak fáradt vagyok. Menj Ashley-hez, aztán ha van kedvetek, gyertek vissza. Puszi, szeretlek! - mondta, majd lehunyta a szemét.
-Én is szeretlek anya.-súgtam a fülébe, majd nyomtam egy puszit az arcára.
*Amikor Austin hazaér*
-Ashley!!!Hol vagy??? Gyere ide kérlek!- kiabáltam, majd végigrohantam a házon, de sehol nem találtam senkit. Viszont az feltűnt, hogy rend van. Az ágy be van vetve, el van mosogatva, fel van takarítva. Ez biztosan nem anya volt, én kizárt. Akkor Ashley volt. De hol van most?
*
*
*
Felhívam Molly-t.
-Szia Molly!
-Ööö.sziia Austin.
-Ashley otthon van? Beszélnem kell vele!
-Sajnálom, de nincs itthon.
-És nem tudod, hogy hová ment?
-Nem. Csak annyit, hogy a barátnőivel van valahol a városban.
-Rendben, köszönöm Molly. További szép napot! Szia!
-Szivesen, szia Austin,neked is.
*Telefonbeszélgetés vége*
*Ashley szemszöge*
Amikor anya telefonja megcsördült, valahogy sejtettem, hogy Austin az. Amikor anya rám nézett, miközben Austinnal beszélt, tudtam, hogy Austin felőlem kérdezi, hogy hol vagyok. Rögtön intettem neki, hogy mondja azt hogy nem vagyok itthon...Nem akartam vele beszélni..nagyon bunkó volt velem reggel.És fogalmam sincs, hogy miért. Lehet hogy amiatt kapta fel ennyire vizet, hogy belestem a kulcslyukon? Nem....Austin nem ilyen. Ennyiért soha nem lenne mérges ennyire. Nem is érdekelte, hogy én a földre zuhantam. Meg sem kérdezte, hogy fájt-e, és még vissza sem nézett rám. Csak elviharzott mellettem, egyenesen ki az ajtón, majd azt jól becsapta.
Felmentem Twitter-re, és amikor megnéztem a tweeteket és az üzeneteket, sírva fakadtam. Rettenően sértő dolgokat írtak a számomra. Le ribancoztak, le k**v**tak, és még sorolhatnám. A mai napomat már ennél jobban semmi nem tudta volna elrontani.
Ezekkel a sértőbbnél sértőbb megjegyzésekkel azóta bombáznak, mióta Austin-nal járni kezdtünk. Ezelőtt soha, de soha nem kaptam egyetlen egy sértő e-mail, üzenetet, vagy tweet-et sem. Elegem van. Ha összefutok Austinnal, megmondom neki, hogy ez így nem mehet tovább. A rajongói darabokra szednek engem. Már az utcára sem merek kimenni.
Ennek a találkozásnak minél hamarabb meg kell történnie...
/ A következő rész 6 komment után, és iratkozzatok fel, különben nem lesz új rész. :)) /
2013. március 7., csütörtök
11.fejezet
Reggel arra keltem, hogy a földön fekszek. Ahogy kinyitottam a szemem, rögtön felnéztem az ágyra, és láttam Austint kiterülve. Gondoltam ő lökött le az ágyról, de hogy mikor, azt nem tudom. Rettenetesen sajgott a fejem és a jobb karom. Ezek szerint a jobb oldalamra estem, és még a fejemet is bevertem. Szép.
Ezektől eltekintve nagyon boldog voltam, mert Austin barátnője vagyok. És ez hihetetlen érzés, ezért gyorsan arrébb toltam Austint az ágyon, és befeküdtem mellé. Fogalmam sem volt arról, hogy hány óra van, de nem is érdekelt, mert amikor Austin takarója alá bújtam, rögtön megragadta a derekamat és szorosan átölelt, majd aludt tovább. Esküszöm mintha fel sem kelt volna. Aztán pár perc múlva én is elaludtam.
*
-Jó reggelt álomszuszék! - suttogta egy selymes hang a fülembe.
Amikor kinyitottam a szemem, Austin csillogó kékeszöld szemével találkozott a tekintetem. Ahogy észrevette, hogy kinyitottam a szemem, rögtön nyomott egy puszit a számra.
-Hány óra van? - kérdeztem kómásan.
-Délután fél 2.
Amikor ezt meghallottam, kikerekedett szemekkel bámultam Austin-ra.
-Ilyen sokat aludtunk?-kérdeztem.
-Pontosabban te aludtál.-mondta.
-Mert te mikor keltél?
-Körülbelül 2ésfél órája.
-És miért nem keltettél fel?- kérdeztem kicsit felháborodva.
-Olyan édesen aludtál.-mondta, miközben éreztem, hogy elpirulok.
*
-Mit csinálunk ma?-kérdeztem.
-Énekelünk egész délután./ami még maradt belőle/- nevetett.
-Tökéletes délután lesz.-mondtam, majd adtam egy puszit az arcára.
-Szerintem is.- mondta.
Austin lekísért enni, aztán felöltöztünk, és bementünk a gyakorló szobába. Egész délután a számait gyakoroltuk duett-ben. Imádtam. Amikor már tökéletesen ment az összes dala mindkettőnknek, belekezdtünk egy közösbe. Először a szövegen dolgoztunk. Így könnyebb, volt, hogy ketten voltunk. Úgy gondoltuk, hogy egy szerelmes dalt írunk. Furcsa volt, mert valami hatalmas ihletet adott a dalhoz. És aztán rájöttem: az ihletet a barátságunkból átment szerelem adta, és ezért a dalt is barátsággal kezdtük. Eszméletlen érzés volt, ahogy Austin gondolkozás közben a tekintetét belefúrta az enyémbe. Azokban a pillanatokban lehetetlen volt gondolkozni számomra.
*
Szerda van. Vasárnapig készen kell lennünk a dalunkkal, mert 2 hét múlva nagykoncert, és úgy gondoltam fellépek Austin-nal, mert szeretnénk megmutatni a nagyközönségnek hogy mi együtt nagyon jók vagyunk.
A mai napot szintén a gyakorlásra szántuk, de nem otthon, hanem kint a parkban, egy nagy fa árnyékában. A nyári szellő simogatta a bőrünket, és nagyon meleg sem volt. Pontosan tökéletes idő volt a gyakorláshoz.
Miközben belemerültünk a dalunk írásába, pici gyerekek rohangáltak körülöttünk, és az egyik megállt előttünk.
-Éneteljetet méd!!- mondta tapsikolva.
Kérte, hogy énekeljük el neki a boci boci tarkát, meg a süss fel napot, meg egyéb gyerekdalokat. Mi persze ezt szívesen tettük, és meg is volt az eredménye, egyre több kisgyerek gyűlt körénk. Nagyon cukik voltak.
*
Délután olyan 4-5 óra felé abbahagytuk az énekelgetést a gyerekekkel, és hazamentünk. Mivel nem sokra jutottunk a dalunk kapcsán, úgy döntöttünk, holnap szintén egész nap gyakorlunk, de nem a parkban, hanem inkább itthon maradunk,. vagyis elmegyünk hozzánk, megmutatjuk anyának, hogy eddig mit alkottunk.
*
-Csinálok vacsorát! Oké Ashley?- kiabálta Austin lentről.
-Okés!- kiabáltam vissza.
*
Gyorsan lefürödtem, majd lerohantam a konyhába, mert finom illatot éreztem.
-Hmm. de jó illat van! Mit főzöl? - kérdeztem
-Inkább sütök.- kacsintott.
-Akkor mit sütsz?
-Palacsintát. - mondta, majd a feldobásos technikával megfordította a serpenyőben a palacsintát.
-Azt imádom.-mondtam.
-Mivel szereted?- kérdezte.
-Mindegy. Mindennel szeretem, csak kakaóval nem. Vagyis szeretem, de csak ha tesznek bele cukrot is.
-Én is pontosan így szeretem!- mondta Austin, majd intett a szekrény felé, hogy vegyem ki belőle a kakaót, a cukrot és a nutellát.
- Hadd csináljam én is! Csak egyet! Légyszii! - kérleltem, hogy hadd süssek én is.
-Oké, oké, tessék.- mondta, majd átnyújtotta a serpenyőt.
Ami kész volt palacsinta, azokat megtöltötte, és amikor végzett, odajött mögém, és hátulról átölelt, de előtte nem hagyta ki a derekamnál a csikizést.
-ÁÁ Austin nee!! Most ne! Mert megsütlek a serpenyővel! Austin állj le! Most! - kiabáltam, de ő nem enedett.
-Na jó, abbahagyom, de ha felmegyünk, nem úszod meg! - mondta sármosan.
Tovább ölelt addig, amíg meg nem csináltam az összes palacsintát. Azokat ő megtöltötte, majd két tálcára rakta és az egyiket oda nyújtotta nekem. Felmentünk az emeletre, majd Austin bekapcsolta a tévét, és leültünk az ágyra. Épp a 8 órási hírek mentek. Nagy megdöbbenésünkre benne voltunk, így: Austin Mahone és titokzatos barátnője zenés délutánt tartottak a parkban.
Összerezzentem. Hogyan? Hogyan tudták meg? Direkt mindig néztük, hogy valahol látunk-e lesifotóst, de sehol senki. De mégis. Hála Istennek, a kis dalunk nem szivárgott ki, és az sem, hogy fellépek a nagykoncerten. Nekem ez még mindig olyan hihetetlen, hogy én? aki soha nem volt híres, még a baráti körében sem annyira, most meg már a tévé képernyőjén énekel egy hírességgel, és a nagykoncertet még nem is említettem. Egyébként hihetetlen érzés, és nagyon jó. Austinra néztem, és a szemében vágyakozást láttam. Itt tudtam. Valamit nagyon akar. Ki kapcsolta a tévét, és felém közeledett.
-Na most megvagy! Most már semmilyen kifogásod nem lehet a csikizésemmel szemben!
-Neee!!! Austin haagyj!! Meghalook! Jézusom Austin tényleg meghalok ha nem hagyod abba!!! Austiiiin!! Wááááhh!! Segítséééég!!!! Valakiiii!! Ez me akar ölniii!!!- ordibáltam, amíg Austin egy szenvedélyes csókkal el nem hallgattatott. A legjobb a dologban, hogy legalább amíg csókolt, abbahagyta a kínozásomat. Amikor ajkaink elváltak egymástól, rögtön megszólaltam.
-Austin te nem vagy normális! Tudsz róla??
-Te vetted el az eszemet! Ne csodálkozz!
-Lökött.- mondtam, majd le birkoztam.
-Szeretlek Ash! - mondta, majd újra megcsókolt.
-Én is szeretlek Austin! - mondtam, miután csókunk abbamaradt.
*
Közösen arra a döntésre jutottunk, hogy lefekszünk aludni, mert nagyon kifáradtunk. Austin gyorsan megfürdött, és addig bemelegítettem a takarót. Amikor végzett, gyorsan felvette a pizsamáját, majd behuppant mellém. Fejemet a mellkasára tettem, ő bal karjával átkarolta a vállam, lábaink összefonódtak. Hamar elaludtunk.
/ Bocsi hogy ilyen későn hoztam részt, csak nem volt ihlet. Következő rész 4 komi után :) /
2013. február 21., csütörtök
10.fejezet
-Jó, de mégis mit énekelnénk? - kérdeztem.
-A Say somethin'-t nagyon jól el tudjuk énekelni ketten. A Say you're just a friend-et szintén. A No air-t azt is tudod gondolom.- mondta.
-Persze hogy tudom! - mosolyogtam.
-Akkor a nagy koncerten fellépsz velem?-kérdezte.
-Na ne! Most komolyan? A koncertedet velem akarod elrontani? Ne csináld!- mondtam neki.
-Miért rontanám el veled? Csak jobb lenne.Sokkal. Kérlek. Addig még lehet hogy egy dalt is tudunk írni együtt. Kérlek Ash!- nézett rám bociszemekkel.
-Majd még meglátjuk hogy mennek a gyakorlások. Rendben?- mondtam.
-Oké. De úgyis jó leszel.- mondta, majd intett, hogy üljek le mellé az ágyra.
-Majd meglátjuk.-mondtam.
-Akkor rendelünk pizzát?
-Aha. A szokásosat. - mondtam.
-Okés, akkor mindjárt jövök, csak elmegyek a telefonomért.
-Addig felöltözök.
-Ne! Még ne! Majd ha megebédeltünk, majd akkor átöltözünk.-parancsolt rám Austin viccesen.
-Öhh..okés.- kuncogtam.
Amikor Austin megrendelte a pizzát, feljött, és mondta hogy énekeljük el addig a No air-t, amíg nem jön a pizza. Én persze beleegyeztem. Nagyon jó érzés volt vele énekelni. Az éneklésünket egy csengőszó szakította félbe. Austin lerohant, és felhozta a pizzát. Gyorsan megettük, vagyis hagytunk néhány szeletet, de azért nagyon tele lettünk.
-Mostmár felöltözhetünk?-kérdeztem.
-Mostmár igen.-kacsintott.
Gondoltam ma sem a kékhez, sem a piroshoz nem kötődöm, ezért ezt vettem fel:
-Ash! Indulhatunk? -kiabált Austin.
-Igen máris!-kiabáltam vissza.
Hamar odaértünk a vidámparkba. Nagyon jó volt. Egész délután ott voltunk. Utolsónak hagytuk az óriáskereket, mert a naplementét szerettük volna megnézni a magasból, ha már a napfelkeltét megnéztük a háztetőről. Amikor felértünk a legmagasabb pontra, eszméletlen látvány tárult elénk. A város és a nap egyszerre gyönyörű volt.
-Ez nagyon szép! Még sosem láttam ilyet, pedig itt élek egy ideje. - mondtam.
-Na akkor most már ilyet is láttál.- válaszolt Austin.
-Kár lett volna kihagyni.- mondtam, majd Austin megragadta a kezemet, és így szólt:
-Ashley Blue! Tudom, hogy korai még, de el kell mondanom valamit- amikor ezeket a szavakat kimondta, a szívem egyre hevesebben vert. Sejtettem valamit, de inkább a jelenre koncentráltam, és bólintottam Austinnak hogy folytassa.
-Tehát. Tudom hogy korai, de amióta történt a baleset, azóta nagyon jóban lettünk, és kezdtelek egyre jobban megszeretni. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de szerintem lépnünk kéne. Ha túlságosan elkapkodom, szólj nyugodtan,mert akkor leállok.
-Nem, ezt én is így gondolom Austin. És teljesen jó ez a tempó nekem. És most hogyan tovább? - kérdeztem, várva azt a választ, ami már a fejemben összerakódott.
-Most jön az a rész, hogy megkérdezem, hogy....- Austin mondandóját egy sikítozó hang, majd mégtöbb sikítozó lány hang szakította félbe.
-Austin!!! Úr Isten ez Austin Mahone!! Lányok nézzétek!- az óriáskerék pont leért, mire odajött egy csomó rajongó, és képeket akartak, na meg persze autogramokat. Austin persze nem hozhatott szégyent a hírnevére, ezért teljesítette a lányok kívánságát. Egy ideig elbambultam és amikor újra észbe kaptam, már egy hatalmas tömegnyi lány állt Austin körül. Már vagy egy fél órája ott álltam az óriáskerék lábánál, de a lánytömeg nem akart csökkenni, és már Austint sem láttam, olyan sokan voltak, ezért úgy döntöttem, hazamegyek, mert itt rám már úgysem lesz szükség. Persze először elmentem Austinék lakásába a cuccaimért, és otthon találtam Austin anyukáját, és rögtön kifaggatott, hogy hol van Austin és hogy miért nem velem van?. Én mindent elmeséltem neki, és nagyon bántott a dolog, hogy észre sem vette, hogy eltűntem. Na de ez most nem érdekelt, csak haza akartam menni, és ezt meg is tettem. Amikor beléptem az ajtón, éreztem a telefonomat a zsebemben, hogy rezeg. Tudtam hogy ki az,és nem vettem fel. Erre anyát hívta, aki rögtön felvette. Anya oda akarta adni nekem a telefont, de én mutogattam neki, hogy ne, és hogy mondja azt Austinnak hogy még nem értem haza. Nem tudom, hogy hogyan, de Austin tudta, hogy itthon vagyok, mert pár perc múlva megszólalt a csengő. Austin volt. Én gyorsan felrohantam a szobámba, és mondtam anyának, hogy ne nyisson neki ajtót, de persze ezt nem tehette,mert nem akart köcsög lenni. Ahogy kinyittotta az ajtót, Austin a lépcső felé kezdett el rohanni. Én ebből csak annyit hallottam, hogy valaki nagyon gyorsan rohan a szobám felé. Szinte betörte az ajtómat, de bejött. Én nem szóltam semmit, de úgy látszott, hogy neki elég sok mondanivalója van.
- Ashley ne haragudj rám! Hidd el, én el akartam jönni, de nagyon sokan voltak, és nem lehetek bunó a rajongóimmal.
-De Austin! Mondhattad volna nekik, hogy dolgod van. Nem érsz te rá mindig. De mind1 hagyjuk az egészet! - mondtam mérgesen, majd az ablek felé fordultam az ágyamon, hogy nem is lássam Austint.
-De kérlek ne haragudj rám! És egyébként nem fejeztem be azt, amit mondani akartam az óriáskeréken. Pedig elég fontos. Elmondhatom?
-Nem tudom, hogy akarom-e hallani. - mondtam, de a szívem mélyén mindennél jobban akartam, hogy elmondja, de nem lehetek neki ilyen könnyű préda. Küzdjön!
-Tudom hogy haragszol. És teljesen megértem az okát, de hidd el! Te sokkal fontosabb vagy nekem,min a rajongók!
-Tényleg?-kérdeztem.
-Persze. És ehhez kapcsolódik amit mondani akar/tam/ok.
- Majd holnap elmondod. Most menj! - parancsoltam ki a szobámból.
-De......ááh. hagyjuk. Figyelj Ashley én nem akartalak megbántani, csak a dolgomat tettem. Kérlek bocsájts meg nekem! Nem akartam neked rosszat! Én szeretlek Ashley Blue! És nem akarlak elveszíteni! Nagyon szépen kérlek bocsájts meg!
-Szeretsz?? Mármint hogyan? - kérdeztem.
-Tudod te azt. És tudom, hogy teljesen tisztában vagy azzal, hogy mit is akarok elérni ezzel.
-Persze hogy tisztában vagyok vele. De akkor mondd! - mondta, majd elmosolyodtam.
-Szóval. Ashley Blue! Leszel a barátnőm? - kérdezte, és abban a pillanatban azt hittem, hogy elájulok.
-Igen, leszek, persze hogy leszek!- mondtam, majd a nyakába ugrottam.
-Szeretlek Ash!- mondta, majd megcsókolt.
-Én is szeretlek Austin!- mondtam, amikor először éreztem magaménak Austint.
-Kérlek aludj velem!- mondta Austin, miközben boci szemekkel nézett rám.
-Ki kinél?-kérdeztem.
-Te nálam!- mondta, majd felkapott, és levitt a lépcsőn, hogy megmutassa anyunak, hogy mi történt odafent.
-Hát ti meg?? Ashley, már nem kell cipeltetned magad, nincs már eltörve a lábad.
-Tudom, anya, tudom.- mondtam, majd Austinnal elkezdtünk röhögni.
-Na szóval. Aki mellettem áll, már nem csak Ashley, hanem az én barátnőm!. jelentette ki Austin, és amikor anya ezt meghallotta, rögtön átölelt mind a kettőnket olyan szorosan, amilyen szorosan csak tudott, és ezt mondta:
-Tudtam én, hogy lesz köztetek valami! Tudtam én!- mondta, majd elkezdett röhögni, amit mi is folytattunk.
Mondtuk anyának, hogy Austinhoz megyünk, vagyis ott alszok megint. Persze ezt anya nem utasította vissza.
Austinéknál gyorsan lefürödtünk, vacsoráztunk, majd lefeküdtünk aludni.
Életem egyik legjobb napja volt.
/ A következő rész 3 komment után lesz. Remélem tetszett. Sziasztok! :)) /
2013. február 18., hétfő
9.fejezet
Amikor felkeltem, éreztem, hogy valami van a derekamon. Vagyis mintha valaki átkarolt volna. Austin volt az, de még aludt. Nem akartam felkelteni, de addig mocorogtam, hogy felkeltettem. Elég morcosnak tűnt.
-Jó reggelt!- köszönt.
-Neked is! Valami baj van?-kérdeztem.
-Nincs!-mosolygott. -Miért lenne?- kérdezte.
-Nemtudom. Csak olyan morcosnak tűntél.-mondtam, majd felálltam.
-Hova mész?-kérdezte.
-Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök.-mondtam.
-Okés, siess, mert mutatni karok valamit.-mondta. Nem tudtam elképzelni mit akarhat ilyen hajnalban mutatni, de azért siettem, mert kíváncsivá tett.
-Na itt vagyok.-szóltam,majd leültem Austin mellé.
-Amikor nagyon korán kelek valamilyen úton-módon, olyankor mindig kiülök a tetőre, mármint ahol vízszintes. Tehát mindig kiülök a tetőre, és nézem, ahogyan felkel a nap, és ahogy megindul a városban az élet. Imádom. Kevésszer van ilyen alkalom, de ha van, akkor sosem szoktam kihagyni. Kiülsz velem?-kérdezte.
-Persze. Szívesen.-mondtam, majd vettünk fel egy köntöst és egy papucsot, aztán kimásztunk az ablakon, a tetőre. Elképesztő volt. Még sosem gondoltam erre, hogy én is kimásszak a tetőnkre, de mostmár biztosan fogok.
-Na milyen idefent?- kérdezte.
-Csodálatos. Mostmár én is fogom ezt csinálni otthon.
-Nézd! Ott a vidámpark! Oda megyünk ma!- mondta.
-És mikor megyünk?-kérdeztem.
-Mikor szeretnél?-kérdezte.
-Nekem mindegy. Menjünk ebéd után.
-Rendben, de akkor ebédre rendelünk pizzát, mert anya nincs itthon. És addig pizsamában leszünk.-kacsintott.
-Én benne vagyok.- kacsintottam én is.
-Éhes vagy? Mert én nagyon. - mondta.
-Hát igen, eléggé.- mondta.
-Akkor megyek csinálok rántottát. Az jó lesz?-kérdezte.
-Tökéletes. - válaszoltam.
Egy 10 percre rá hogy lement, már jött is 2 tálcával a kezében. Az egyiket nekem adta, a másikat magának, majd leült mellém az ágyra. Csinált teát is. Isteni lett. Minden. Nagyon jól laktunk. Amikor végeztünk, Austin ment volna lefelé, de mondtam neki, hogy maradjon fönt, én lemegyek és elmosogatok. Persze ő ezt nem hagyta, de én erősködtem, míg engedett. Hamar elmosogattam, és amikor felmentem, gitárszót hallottam. Amikor bementem abba a szobába, ahol Austin hangszerei vannak és megláttam hogy Austin gitározik, és méghozzá a kedvenc számomat tőle, elkezdtem énekelni a gitárszó mellett. Annyira szerettem így énekelni. A legjobb az volt, amikor Austin is énekelt velem.
-Nagyon szép hangod van Ash! Egyszer majd énekelhetnénk együtt közönség előtt is. Mit gondolsz?
-Áhh... lehetetlenség. Egy: nincs jó hangom. Kettő: lámpalázas vagyok. Három: miért mutatkoznál éppen velem?
-Ashley! Figyelj! Én nem szoktam hazudni! És ilyennel viccelni sem! Szóval higgy nekem!
/ A mai részbe ennyit, ígérem holnap hozom a következőt, és az hosszú lesz! Bocsi! 1komi és kövi! :) /
-Jó reggelt!- köszönt.
-Neked is! Valami baj van?-kérdeztem.
-Nincs!-mosolygott. -Miért lenne?- kérdezte.
-Nemtudom. Csak olyan morcosnak tűntél.-mondtam, majd felálltam.
-Hova mész?-kérdezte.
-Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök.-mondtam.
-Okés, siess, mert mutatni karok valamit.-mondta. Nem tudtam elképzelni mit akarhat ilyen hajnalban mutatni, de azért siettem, mert kíváncsivá tett.
-Na itt vagyok.-szóltam,majd leültem Austin mellé.
-Amikor nagyon korán kelek valamilyen úton-módon, olyankor mindig kiülök a tetőre, mármint ahol vízszintes. Tehát mindig kiülök a tetőre, és nézem, ahogyan felkel a nap, és ahogy megindul a városban az élet. Imádom. Kevésszer van ilyen alkalom, de ha van, akkor sosem szoktam kihagyni. Kiülsz velem?-kérdezte.
-Persze. Szívesen.-mondtam, majd vettünk fel egy köntöst és egy papucsot, aztán kimásztunk az ablakon, a tetőre. Elképesztő volt. Még sosem gondoltam erre, hogy én is kimásszak a tetőnkre, de mostmár biztosan fogok.
-Na milyen idefent?- kérdezte.
-Csodálatos. Mostmár én is fogom ezt csinálni otthon.
-És mikor megyünk?-kérdeztem.
-Mikor szeretnél?-kérdezte.
-Nekem mindegy. Menjünk ebéd után.
-Rendben, de akkor ebédre rendelünk pizzát, mert anya nincs itthon. És addig pizsamában leszünk.-kacsintott.
-Én benne vagyok.- kacsintottam én is.
-Éhes vagy? Mert én nagyon. - mondta.
-Hát igen, eléggé.- mondta.
-Akkor megyek csinálok rántottát. Az jó lesz?-kérdezte.
-Tökéletes. - válaszoltam.
Egy 10 percre rá hogy lement, már jött is 2 tálcával a kezében. Az egyiket nekem adta, a másikat magának, majd leült mellém az ágyra. Csinált teát is. Isteni lett. Minden. Nagyon jól laktunk. Amikor végeztünk, Austin ment volna lefelé, de mondtam neki, hogy maradjon fönt, én lemegyek és elmosogatok. Persze ő ezt nem hagyta, de én erősködtem, míg engedett. Hamar elmosogattam, és amikor felmentem, gitárszót hallottam. Amikor bementem abba a szobába, ahol Austin hangszerei vannak és megláttam hogy Austin gitározik, és méghozzá a kedvenc számomat tőle, elkezdtem énekelni a gitárszó mellett. Annyira szerettem így énekelni. A legjobb az volt, amikor Austin is énekelt velem.
-Nagyon szép hangod van Ash! Egyszer majd énekelhetnénk együtt közönség előtt is. Mit gondolsz?
-Áhh... lehetetlenség. Egy: nincs jó hangom. Kettő: lámpalázas vagyok. Három: miért mutatkoznál éppen velem?
-Ashley! Figyelj! Én nem szoktam hazudni! És ilyennel viccelni sem! Szóval higgy nekem!
/ A mai részbe ennyit, ígérem holnap hozom a következőt, és az hosszú lesz! Bocsi! 1komi és kövi! :) /
2013. február 12., kedd
8.fejezet
Arra keltem másnap reggel, hogy rettentően fáj a fejem. Ránéztem az órára: 11:34. Austin már nem volt mellettem. Lebicegtem a nappaliba, és mivel nem találtam ott senkit, elmentem a konyhába. Austin volt a pultnál, és mintha ő csinálta volna a reggelit. /ebédet/ . Amikor meghallotta hogy jövök, rögtön hátrafordult.
-Szia! Jó reggelt! Ki pihented magad?- mosolygott.
-Szia! Neked is! Igen, csak nagyon fáj a fejem.- mondtam.
-Akkor adok fejfájás csillapítót. Rendben?- mondta, és már nyújtotta is ide a gyógyszert egy pohár vízzel együtt.
-Köszi!- mondtam, majd lenyeltem az utolsó korty vizet is.
-Tojás rántotta jó lesz reggelire? Vagy inkább ebédre?- röhögött.
-Tökéletes.-mondtam, majd én is elröhögtem magam.
-Akkor pár perc és készen vagyok.
-Anyukád hol van?- kérdeztem.
-Dolgozik.- felelte.
-Hé! Ma megyünk a kórházba ugye?
-Igen, fél 2re megyünk a dokihoz.
-Akkor nem sok időm van! Úr Isten! Még fel kell öltöznöm! Te jó ég, nem fogunk odaérni!!- ordítottam aggódva.
-Ashley! Nyugi! Még van egy és egy negyed órád arra, hogy elkészülj! Nem kell sietned!
-Jah, tényleg. Elnéztem az órát.- röhögtem.
-Nem baj! Gyere, üljünk le enni!- mosolygott.
-Okés!- mosolyogtam vissza.
Nagyon finom volt. Nem is tudtam, hogy Austin tud főzni/sütni, és méghozzá nagyon finomat is. Nagyon jól laktunk, és mire végeztünk, ki is állt a fájás a fejemből. Fél 1 fele végeztünk, aztán segítettem Austinnak elmosogatni, ő meg segített felmenni a lépcsőn. Átöltöztem rendes ruhába. A mai szerelésem egy egybe részes miniszoknyás ruha volt, ami természetesen piros volt. Ez az egyik kedvenc nyári ruhám, és Austin-nak is tetszett. Persze elég hülyén nézett ki rajtam a gipszek miatt, de mivel ma leveszik őket, ezért amikor kijövünk a kórházból, akkor már szabad lesz a kezem is, és a lábam is, és Austin végre láthat gipsz nélkül is.
Mikor mind a ketten elkészültünk, még volt fél óránk fél 2 ig.
-Nem megyünk el az egyik kávézóba? Ott csinálják a legjobb kávét Miami-ban. Mit gondolsz?
-Felőlem mehetünk, csak nehogy megint lesifotósok tömege tegyen fel képeket rólunk a netre.
-Majd figyelünk! Meg egyébként kit érdekelnek? Ez a munkájuk. Az újság meg azt r, amit akar. A lényeg, hogy mi tudjuk az igazságot.
-Igaz.
Beültünk a kocsiba, és hamar oda is értünk a kávézóhoz. Furcsa. Még sosem jártam itt, pedig itt élek egy ideje. Ez meg hogy lehet? Megkérdeztem Austin-t és így felelt.
-Nemrég nyílt. A múlt hónapban. Azóta rendszeresen ide járok, amint tehetem.
-Aha. Értem. Remélem tényleg jó a kávéjuk. Régen ittam már JÓ kávét.
-Na akkor majd most fogsz!- kacsintott.
Bementünk, és leültünk egy asztalhoz. Rögtön odajött egy pincér, és kérdezte, hogy mit szeretnénk. Austin rögtön mondta, hogy mit kér, aztán rám nézett, és utána mondta a pincérnek, hogy kettő olyan lesz. Persze én nem értettem, hogy mit beszélnek, mert valami hülye neve volt annak a dolognak, amit Austin kért, ezért rögtön megkérdeztem tőle miután elment a pincér, hogy mit is rendelt. Azt mondta, hogy Miami legfinomabb kávéját, csak itt így nevezik. Pár perc múlva már ki is hozták. Már az illata elképesztő volt. Mondtam is Austin-nak, hogy vajon milyen lehet az íze, ha már az illata ilyen jó?. Amikor belekortyoltam, azt hittem elájulok. Eszméletlenül finom volt. Ilyen finom kávét még soha nem ittam. Igaza volt Austin-nak. Hála Istennek, jó nagy bögrényi volt, de azt is hamar megittuk. Teljesen fel ébresztett, és hogy úgy mondjam, kicsit túlságosan is.
-Fél2 lesz 5perc múlva, úgyhogy időben vagyunk, csak gyorsan kifizetem a kávékat.- mondta Austin, majd elsuhant mellettem, és odament a pulthoz. Én addig kisétáltam a kocsihoz, és rögtön jött is utánam, hogy kinyissa nekem az ajtót. A kórházban elég sokan voltak, ezért várnunk kellett. Nem sokat, csak 10 percet. Nem is telt sok időbe, amíg levették a gipszet. Mivel Austin nem jöhetett be, odakint várt meg, az ajtó előtt.
-Azta Ashley! De furcsa most téged gipsz nélkül látni!- mondta.
-Jaj, ne is mondd! Soha többet nem akarom a gipsz szót hallani. Elég szenvedés volt ez nekem egy életre.
-Akkor most már mehetünk oda, amit elterveztem.
-És mit terveztél?- kérdeztem kíváncsian.
-Vidámpark!-mondta, szinte kiabálva.
-Az nagyon jó lenne, de valamiért nagyon fáradt vagyok, és még a lábam sem, és a karom sincs olyan állapotban. Bocsi! Tényleg!
-Jaj, ugyan! Semmi baj! A vidámpark várhat! Csak épülj fel teljesen! Utána mehetünk!
-Utána mindenképpen!- mondtam.
-Egyébként most hol alszol? Mármint ma.-kérdezte Austin.
-Hát, nem tudom. Scotty nem hiszem hogy hiányolna, anya pedig még nem hívott, hogy mi újság. Biztos sokat dolgozik.
-Hívd fel, és kérd meg, hogy hadd aludhass nálam ma is!- parancsolta, de persze kedvesen Austin.
-Jó, jó. Felhívom.
Persze mit vártam. Hogy anya eltilt, vagy nem engedi meg, hogy Austin-nal legyek, vagy hogy ott aludjak? Miért ne engedné? Ez az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos vagyok. Ez így is lett. Megengedte. Haza kellett ugranom pár holmimért, de persze Austin azt mondta elvisz, úgyhogy gyorsan beszaladtam /végre szaladtam/ a házba, nem volt otthon senki. Anya azt mondta, hogy Scotty itthon van. Talán meg lógott?? Áhh..neem.. az lehetetlen. De akkor hol van?..fogalmam sincs. Eközben össze szedtem a cuccaimat, és mentem is ki Austin-hoz, hogy megmondjam neki, hogy nincs meg Scott. Fel próbáltam hívni, de nem volt elérhető. Felhívtam anyát, de foglalt volt. Addig hívogattam, amíg fel nem vette.
-Anya kivel beszéltél ennyit?
-Téged próbáltalak hívni, hogy Scott-nak mostra tettek be egy kézi edzést, és most ott van.
-Én meg már itt halálra aggódtam magam, hogy hol lehet. De akkor most már megnyugodtam. Jah és anya! Levették a gipszeket!
-Nah tényleg! És nem fájt?
-Anya képzeld el, nem.- viccelődtem.
-Jól van akkor. Mi ma már nem is találkozunk ugye?
-Ööö.nemhiszem.
-Jól van. Akkor puszilom Austin-t, majd még hívlak! Szia Drágám! Puszi! Szeretlek!
-Okés. Szia anya! Átadom! Én is!
~Telefonbeszélgetés vége~
-Nah hol van Scotty?- kérdezte Austin.
-Kézi edzésen.- feleltem.
-Akkor kár volt aggódnod.-mondta.
-Hát de anya azt mondta, hogy itthon van, és nem volt itthon.
-A testvéri szeretet.- röhögött.
-Haha! Nagyon vicces!- röhögtem utána én is.
-Mit csináljunk ma?-kérdezte.
-Ha nem haragszol,én már csak oda akarok érni hozzátok, és csak lustálkodni szeretnék.
-Én is így gondoltam.- mondta.
Pár perc múlva már ott is voltunk Austin-éknál, és láttuk az anyukája kocsiját. Bementünk, és ugyanúgy üdvözölt minket, mint tegnap. /szorító ölelés/. Elmeséltük neki a mai napunkat. A mai késő délutánunk lustálkodással telt, aztán vacsoráztunk, lefürödtünk, majd befeküdtünk az ágyba, TV-ztünk. Közben sokat beszélgettünk. Olyan éjfél körül elálmosodtunk mind a ketten, ezért közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, eltesszük magunkat holnapra.
/ Következő rész szintén 2 komment után lesz. :)) /
-Szia! Jó reggelt! Ki pihented magad?- mosolygott.
-Szia! Neked is! Igen, csak nagyon fáj a fejem.- mondtam.
-Akkor adok fejfájás csillapítót. Rendben?- mondta, és már nyújtotta is ide a gyógyszert egy pohár vízzel együtt.
-Köszi!- mondtam, majd lenyeltem az utolsó korty vizet is.
-Tojás rántotta jó lesz reggelire? Vagy inkább ebédre?- röhögött.
-Tökéletes.-mondtam, majd én is elröhögtem magam.
-Akkor pár perc és készen vagyok.
-Anyukád hol van?- kérdeztem.
-Dolgozik.- felelte.
-Hé! Ma megyünk a kórházba ugye?
-Igen, fél 2re megyünk a dokihoz.
-Akkor nem sok időm van! Úr Isten! Még fel kell öltöznöm! Te jó ég, nem fogunk odaérni!!- ordítottam aggódva.
-Ashley! Nyugi! Még van egy és egy negyed órád arra, hogy elkészülj! Nem kell sietned!
-Jah, tényleg. Elnéztem az órát.- röhögtem.
-Nem baj! Gyere, üljünk le enni!- mosolygott.
-Okés!- mosolyogtam vissza.
Nagyon finom volt. Nem is tudtam, hogy Austin tud főzni/sütni, és méghozzá nagyon finomat is. Nagyon jól laktunk, és mire végeztünk, ki is állt a fájás a fejemből. Fél 1 fele végeztünk, aztán segítettem Austinnak elmosogatni, ő meg segített felmenni a lépcsőn. Átöltöztem rendes ruhába. A mai szerelésem egy egybe részes miniszoknyás ruha volt, ami természetesen piros volt. Ez az egyik kedvenc nyári ruhám, és Austin-nak is tetszett. Persze elég hülyén nézett ki rajtam a gipszek miatt, de mivel ma leveszik őket, ezért amikor kijövünk a kórházból, akkor már szabad lesz a kezem is, és a lábam is, és Austin végre láthat gipsz nélkül is.
Mikor mind a ketten elkészültünk, még volt fél óránk fél 2 ig.
-Nem megyünk el az egyik kávézóba? Ott csinálják a legjobb kávét Miami-ban. Mit gondolsz?
-Felőlem mehetünk, csak nehogy megint lesifotósok tömege tegyen fel képeket rólunk a netre.
-Majd figyelünk! Meg egyébként kit érdekelnek? Ez a munkájuk. Az újság meg azt r, amit akar. A lényeg, hogy mi tudjuk az igazságot.
-Igaz.
Beültünk a kocsiba, és hamar oda is értünk a kávézóhoz. Furcsa. Még sosem jártam itt, pedig itt élek egy ideje. Ez meg hogy lehet? Megkérdeztem Austin-t és így felelt.
-Nemrég nyílt. A múlt hónapban. Azóta rendszeresen ide járok, amint tehetem.
-Aha. Értem. Remélem tényleg jó a kávéjuk. Régen ittam már JÓ kávét.
-Na akkor majd most fogsz!- kacsintott.
Bementünk, és leültünk egy asztalhoz. Rögtön odajött egy pincér, és kérdezte, hogy mit szeretnénk. Austin rögtön mondta, hogy mit kér, aztán rám nézett, és utána mondta a pincérnek, hogy kettő olyan lesz. Persze én nem értettem, hogy mit beszélnek, mert valami hülye neve volt annak a dolognak, amit Austin kért, ezért rögtön megkérdeztem tőle miután elment a pincér, hogy mit is rendelt. Azt mondta, hogy Miami legfinomabb kávéját, csak itt így nevezik. Pár perc múlva már ki is hozták. Már az illata elképesztő volt. Mondtam is Austin-nak, hogy vajon milyen lehet az íze, ha már az illata ilyen jó?. Amikor belekortyoltam, azt hittem elájulok. Eszméletlenül finom volt. Ilyen finom kávét még soha nem ittam. Igaza volt Austin-nak. Hála Istennek, jó nagy bögrényi volt, de azt is hamar megittuk. Teljesen fel ébresztett, és hogy úgy mondjam, kicsit túlságosan is.
-Fél2 lesz 5perc múlva, úgyhogy időben vagyunk, csak gyorsan kifizetem a kávékat.- mondta Austin, majd elsuhant mellettem, és odament a pulthoz. Én addig kisétáltam a kocsihoz, és rögtön jött is utánam, hogy kinyissa nekem az ajtót. A kórházban elég sokan voltak, ezért várnunk kellett. Nem sokat, csak 10 percet. Nem is telt sok időbe, amíg levették a gipszet. Mivel Austin nem jöhetett be, odakint várt meg, az ajtó előtt.
-Azta Ashley! De furcsa most téged gipsz nélkül látni!- mondta.
-Jaj, ne is mondd! Soha többet nem akarom a gipsz szót hallani. Elég szenvedés volt ez nekem egy életre.
-Akkor most már mehetünk oda, amit elterveztem.
-És mit terveztél?- kérdeztem kíváncsian.
-Vidámpark!-mondta, szinte kiabálva.
-Az nagyon jó lenne, de valamiért nagyon fáradt vagyok, és még a lábam sem, és a karom sincs olyan állapotban. Bocsi! Tényleg!
-Jaj, ugyan! Semmi baj! A vidámpark várhat! Csak épülj fel teljesen! Utána mehetünk!
-Utána mindenképpen!- mondtam.
-Egyébként most hol alszol? Mármint ma.-kérdezte Austin.
-Hát, nem tudom. Scotty nem hiszem hogy hiányolna, anya pedig még nem hívott, hogy mi újság. Biztos sokat dolgozik.
-Hívd fel, és kérd meg, hogy hadd aludhass nálam ma is!- parancsolta, de persze kedvesen Austin.
-Jó, jó. Felhívom.
Persze mit vártam. Hogy anya eltilt, vagy nem engedi meg, hogy Austin-nal legyek, vagy hogy ott aludjak? Miért ne engedné? Ez az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos vagyok. Ez így is lett. Megengedte. Haza kellett ugranom pár holmimért, de persze Austin azt mondta elvisz, úgyhogy gyorsan beszaladtam /végre szaladtam/ a házba, nem volt otthon senki. Anya azt mondta, hogy Scotty itthon van. Talán meg lógott?? Áhh..neem.. az lehetetlen. De akkor hol van?..fogalmam sincs. Eközben össze szedtem a cuccaimat, és mentem is ki Austin-hoz, hogy megmondjam neki, hogy nincs meg Scott. Fel próbáltam hívni, de nem volt elérhető. Felhívtam anyát, de foglalt volt. Addig hívogattam, amíg fel nem vette.
-Anya kivel beszéltél ennyit?
-Téged próbáltalak hívni, hogy Scott-nak mostra tettek be egy kézi edzést, és most ott van.
-Én meg már itt halálra aggódtam magam, hogy hol lehet. De akkor most már megnyugodtam. Jah és anya! Levették a gipszeket!
-Nah tényleg! És nem fájt?
-Anya képzeld el, nem.- viccelődtem.
-Jól van akkor. Mi ma már nem is találkozunk ugye?
-Ööö.nemhiszem.
-Jól van. Akkor puszilom Austin-t, majd még hívlak! Szia Drágám! Puszi! Szeretlek!
-Okés. Szia anya! Átadom! Én is!
~Telefonbeszélgetés vége~
-Nah hol van Scotty?- kérdezte Austin.
-Kézi edzésen.- feleltem.
-Akkor kár volt aggódnod.-mondta.
-Hát de anya azt mondta, hogy itthon van, és nem volt itthon.
-A testvéri szeretet.- röhögött.
-Haha! Nagyon vicces!- röhögtem utána én is.
-Mit csináljunk ma?-kérdezte.
-Ha nem haragszol,én már csak oda akarok érni hozzátok, és csak lustálkodni szeretnék.
-Én is így gondoltam.- mondta.
Pár perc múlva már ott is voltunk Austin-éknál, és láttuk az anyukája kocsiját. Bementünk, és ugyanúgy üdvözölt minket, mint tegnap. /szorító ölelés/. Elmeséltük neki a mai napunkat. A mai késő délutánunk lustálkodással telt, aztán vacsoráztunk, lefürödtünk, majd befeküdtünk az ágyba, TV-ztünk. Közben sokat beszélgettünk. Olyan éjfél körül elálmosodtunk mind a ketten, ezért közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, eltesszük magunkat holnapra.
/ Következő rész szintén 2 komment után lesz. :)) /
2013. február 10., vasárnap
7.fejezet
Amikor beléptünk a bejárati ajtón, azt hittem elájulok. Elképesztő volt. Rögtön egy hatalmas előtérben kötöttünk ki, amihez egy kis folyosó vezetett. Volt egy hatalmas tükör a falon, aminek a kerete tiszta kovácsolt vas volt. Nagyon tetszett. Messziről hallottam Austin anyukájának a hangját, amint kiabál nekünk, hogy miket sütött, és hogy siessünk. Mikor meglátott minket, odarohant, és átölelt jó szorosan mind a kettőnket. Beljebb mentünk.
-Ezt még álmomban sem gondoltam volna!. csodálkoztam.
-Micsodát?-kérdezte Austin.
-Azt, hogy itt vagyok a házatokban, és hogy ez a ház milyen gyönyörű!-mondtam.
-Hát akkor vacsora után körbevezetlek jó?
-Az nagyon jó lenne.- mosolyogtam.
-Gyertek, csináltam pizzát! Olyat, amilyen a kedvenced!- jelentette ki Ausin anyukája.
-És honnan tudtad hogy melyik a kedvencem?-értetlenkedtem.
-Austin - mondta.
-Ja, igen, gondolhattam volna.Azért köszönöm, hogy itt lehetek.-hálálkodtam.
-Jaj nincs mit köszönnöd, ez természetes. Austin is aludt már nálatok nem egyszer, úgyhogy most te is itt alszol nálunk.
Miközben beszélgettünk, nagyon jól laktunk. Ahogy befejeztük, már Austin fel is pattant a székéről, és hívott, hogy menjünk fel, körbe vezet a házban. Mindketten megköszöntük a vacsorát, majd fel mentünk az emeletre.
-Ez itt az én szobám.-mondta Ausin, és egy ajtóra mutatott.
Amikor beléptem az ajtón, elállt a lélegzetem, Egy csomó rajongói szülinapi köszöntőlapok, "I LOVE YOU" feliratos plüssök, lapok, tablók.
-Te jó ég. Hány éve gyűjtögeted ezeket?
-Egy éve.
-Hogy mi?? Az nem semmi.
-Hát nem. Minden egyes koncertemen rengeteg ilyet kapok, és mindet hazahozom. A papírokat, tablókat felragasztom a falamra, és mint látod, már a plafonra is, a plüssöket pedig ide az ágy mellé szoktam rakni.
-Ez nagyszerű! Mennyi gitárod van!
-Ja, hát igen. Az a fő hangszerem.
-Játszol nekem valamit?
-Persze, mindenképp, de csak ha lefürödtünk, utána.
-Rendben. Már alig várom.- örvendeztem.
-Menjünk tovább!- majd kinyitotta az ajtót, és egy másikra mutatott.
-Ez itt a másik szobám.- kacsintott.
-Nincs rossz sorsod, azt látom.- viccelődtem.
-Hát nincs.-röhögött.- Itt a dobom, a zongorám van. Ide szoktam bejönni, ha egyedül akarok lenni, és ha ideges vagyok, azt a dobon szoktam levezetni. Zongorázni is tudok, de nem annyira, mint dobolni és gitározni.
-Azért dobolhatsz, és zongorázhatsz is nekem.- mondtam neki viccből, de úgy látszott, hogy ő ezt teljesen komolyan vette.
-Rendben, de azt is csak fürdés után.
-Hát oké.-örültem.
-Menjünk tovább. Itt a fürdő. Mellette pedig anya szobája. Amellett pedig a vendégszoba.
-Aha. Ott fogok én aludni.- jelentettem ki.
-Ott szeretnél? - hervadt le a mosoly az arcáról.
-Hát mert hol máshol aludnék?
-A szobámban! Mellettem!- mondta.
-Ha azt mondod hogy aludjak ott, én ott alszok.
-Akkor aludj mellettem!
-Okés. - egyeztem bele.
-Akkor ki megy először lefürdeni?
-Mehetsz nyugodtan.- mondtam Austinnak.
-Nem, nem. A vendég az első. Te menj!- mondta.
-Hát rendben, akkor megyek én.
20 perc kellett ahhoz, hogy lefürödjek a gipszeim miatt, de ahogy el kezdtem gondolkozni, mikor is veszik le, rájöttem: Már csak 1 nap, és mehetek a kórházba, hogy levehessék a gipszet.
Kimentem a fürdőszobából, majd bementem Austin szobájába, és szóltam neki, hogy mehet fürödni, készen vagyok. Neki persze elég volt 5 perc a fürdéshez. Amikor kijött, nagyon finom illatot hozott maga után. Igazi "Austin illat" volt.
Leült mellém az ágyra, majd elővette a gitárját. Elkezdte a Say somethin' című számát játszani, és kérte, hogy énekeljek vele. Persze én rögtön bekapcsolódtam. Vagy 2 órát biztosan énekelt é gitározott nekem. Amik fent voltak a YouTube-on, azok közül nagyon sokat eljátszott. Életem egyik legjobb 2 órája volt.
11 óra volt.
-Már egy kicsit fáradt vagyok. Nem fekszünk le?- kérdeztem.
-De! Pont ezt akartam én is mondani.-mosolygott.
Nagyon jó puha volt az ágya. Imádtam. Amikor befeküdt mellém, egyre közelebb jött hozzám, én pedig a vállára tettem a fejem.
-Nagyon szeretek veled lenni Ash.- jelentette ki, miközben a szemembe nézett.
-Én is nagyon szeretek veled lenni Austin.-mondtam, majd megöleltem.
-Már csak egy nap, és végre láthatlak gipszek nélkül.
-Hát igen, már én is nagyon várom hogy levegyék őket.- viccelődtem.
Egyszer csak, valami végig villant a szobán. Olyan volt, mintha valaki fényképezett volna, de ezt a villanást egy hatalmas dörgés követte, amitől szinte ráugrottam Austinra.
-Hé, nyugi. Mi a baj? Csak nem félsz a vihartól?-nyugtatgatott.
-De igen. Nagyon félek.- mondtam reszketve, és megint volt egy villanás, és mivel már tudtam, hogy másodpercek kérdése és dörögni fog, gyorsan odabújtam Austinhoz.
-Austin nagyon félek!
-Tudom, de nyugi. Itt vagyok. Nem bánthat senki, és semmi. Nyugi. Ha megnyugodtál egy kicsit, akkor odamennék az ablakhoz, hogy lehúzzam a redőnyt, hogy ne félj annyira. Jó?
-Ne, ne! Ne hagyj itt! Kérlek!
-Akkor gyere el velem az ablakig.
-De nem!! Azt sem akarom!
-De én csak jót akarok nyugi már. 10 másodperc. Annyit csak kibírsz.
-Pontosan! 10 másodperc pontosan elég ahhoz, hogy megint megijedjek. Úgyhogy ne hagyj itt!
-De akkor hogy húzzam le a redőnyt?
-Na jó, veled megyek.- gyorsan megragadtam Austin kezét, és odarohantunk az ablakhoz, és láttuk, hogy nagyon erősen fúj a szél, és szakad az eső, de ez engem nem nagyon érdekelt. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ha lehúzza Austin a redőnyt, akkor célba veszem az ágyat, és a takaró alá bújok. Ez gyorsan meg is volt.
-Na látod, ennyi volt. Bele haltál?- incselkedett Austin.
-Nem haltam bele, de nagyon ijesztő volt.
-Na mostmár megnyugodhatsz. Most már aludjunk szerintem, mert már nagyon álmos vagyok. Ha nem tudsz elaludni, akkor kelts fel nyugodtan. Majd mesélek neked valami szépet.
-Rendben, de szerintem erre nem lesz szükség, mert nagyon fáradt vagyok.- mosolyogtam.
-Akkor jóéjt, szép álmokat Ashley!- és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Neked is Austin!- majd nyomtam egy puszit az arcára.
Még 10 percet gondolkoztam, aztán elaludtam.
/ Következő rész 2 komment után. :) /
-Ezt még álmomban sem gondoltam volna!. csodálkoztam.
-Micsodát?-kérdezte Austin.
-Azt, hogy itt vagyok a házatokban, és hogy ez a ház milyen gyönyörű!-mondtam.
-Hát akkor vacsora után körbevezetlek jó?
-Az nagyon jó lenne.- mosolyogtam.
-Gyertek, csináltam pizzát! Olyat, amilyen a kedvenced!- jelentette ki Ausin anyukája.
-És honnan tudtad hogy melyik a kedvencem?-értetlenkedtem.
-Austin - mondta.
-Ja, igen, gondolhattam volna.Azért köszönöm, hogy itt lehetek.-hálálkodtam.
-Jaj nincs mit köszönnöd, ez természetes. Austin is aludt már nálatok nem egyszer, úgyhogy most te is itt alszol nálunk.
Miközben beszélgettünk, nagyon jól laktunk. Ahogy befejeztük, már Austin fel is pattant a székéről, és hívott, hogy menjünk fel, körbe vezet a házban. Mindketten megköszöntük a vacsorát, majd fel mentünk az emeletre.
-Ez itt az én szobám.-mondta Ausin, és egy ajtóra mutatott.
Amikor beléptem az ajtón, elállt a lélegzetem, Egy csomó rajongói szülinapi köszöntőlapok, "I LOVE YOU" feliratos plüssök, lapok, tablók.
-Te jó ég. Hány éve gyűjtögeted ezeket?
-Egy éve.
-Hogy mi?? Az nem semmi.
-Hát nem. Minden egyes koncertemen rengeteg ilyet kapok, és mindet hazahozom. A papírokat, tablókat felragasztom a falamra, és mint látod, már a plafonra is, a plüssöket pedig ide az ágy mellé szoktam rakni.
-Ez nagyszerű! Mennyi gitárod van!
-Ja, hát igen. Az a fő hangszerem.
-Játszol nekem valamit?
-Persze, mindenképp, de csak ha lefürödtünk, utána.
-Rendben. Már alig várom.- örvendeztem.
-Menjünk tovább!- majd kinyitotta az ajtót, és egy másikra mutatott.
-Ez itt a másik szobám.- kacsintott.
-Nincs rossz sorsod, azt látom.- viccelődtem.
-Hát nincs.-röhögött.- Itt a dobom, a zongorám van. Ide szoktam bejönni, ha egyedül akarok lenni, és ha ideges vagyok, azt a dobon szoktam levezetni. Zongorázni is tudok, de nem annyira, mint dobolni és gitározni.
-Azért dobolhatsz, és zongorázhatsz is nekem.- mondtam neki viccből, de úgy látszott, hogy ő ezt teljesen komolyan vette.
-Rendben, de azt is csak fürdés után.
-Hát oké.-örültem.
-Menjünk tovább. Itt a fürdő. Mellette pedig anya szobája. Amellett pedig a vendégszoba.
-Aha. Ott fogok én aludni.- jelentettem ki.
-Ott szeretnél? - hervadt le a mosoly az arcáról.
-Hát mert hol máshol aludnék?
-A szobámban! Mellettem!- mondta.
-Ha azt mondod hogy aludjak ott, én ott alszok.
-Akkor aludj mellettem!
-Okés. - egyeztem bele.
-Akkor ki megy először lefürdeni?
-Mehetsz nyugodtan.- mondtam Austinnak.
-Nem, nem. A vendég az első. Te menj!- mondta.
-Hát rendben, akkor megyek én.
20 perc kellett ahhoz, hogy lefürödjek a gipszeim miatt, de ahogy el kezdtem gondolkozni, mikor is veszik le, rájöttem: Már csak 1 nap, és mehetek a kórházba, hogy levehessék a gipszet.
Kimentem a fürdőszobából, majd bementem Austin szobájába, és szóltam neki, hogy mehet fürödni, készen vagyok. Neki persze elég volt 5 perc a fürdéshez. Amikor kijött, nagyon finom illatot hozott maga után. Igazi "Austin illat" volt.
Leült mellém az ágyra, majd elővette a gitárját. Elkezdte a Say somethin' című számát játszani, és kérte, hogy énekeljek vele. Persze én rögtön bekapcsolódtam. Vagy 2 órát biztosan énekelt é gitározott nekem. Amik fent voltak a YouTube-on, azok közül nagyon sokat eljátszott. Életem egyik legjobb 2 órája volt.
11 óra volt.
-Már egy kicsit fáradt vagyok. Nem fekszünk le?- kérdeztem.
-De! Pont ezt akartam én is mondani.-mosolygott.
Nagyon jó puha volt az ágya. Imádtam. Amikor befeküdt mellém, egyre közelebb jött hozzám, én pedig a vállára tettem a fejem.
-Nagyon szeretek veled lenni Ash.- jelentette ki, miközben a szemembe nézett.
-Én is nagyon szeretek veled lenni Austin.-mondtam, majd megöleltem.
-Már csak egy nap, és végre láthatlak gipszek nélkül.
-Hát igen, már én is nagyon várom hogy levegyék őket.- viccelődtem.
Egyszer csak, valami végig villant a szobán. Olyan volt, mintha valaki fényképezett volna, de ezt a villanást egy hatalmas dörgés követte, amitől szinte ráugrottam Austinra.
-Hé, nyugi. Mi a baj? Csak nem félsz a vihartól?-nyugtatgatott.
-De igen. Nagyon félek.- mondtam reszketve, és megint volt egy villanás, és mivel már tudtam, hogy másodpercek kérdése és dörögni fog, gyorsan odabújtam Austinhoz.
-Austin nagyon félek!
-Tudom, de nyugi. Itt vagyok. Nem bánthat senki, és semmi. Nyugi. Ha megnyugodtál egy kicsit, akkor odamennék az ablakhoz, hogy lehúzzam a redőnyt, hogy ne félj annyira. Jó?
-Ne, ne! Ne hagyj itt! Kérlek!
-Akkor gyere el velem az ablakig.
-De nem!! Azt sem akarom!
-De én csak jót akarok nyugi már. 10 másodperc. Annyit csak kibírsz.
-Pontosan! 10 másodperc pontosan elég ahhoz, hogy megint megijedjek. Úgyhogy ne hagyj itt!
-De akkor hogy húzzam le a redőnyt?
-Na jó, veled megyek.- gyorsan megragadtam Austin kezét, és odarohantunk az ablakhoz, és láttuk, hogy nagyon erősen fúj a szél, és szakad az eső, de ez engem nem nagyon érdekelt. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ha lehúzza Austin a redőnyt, akkor célba veszem az ágyat, és a takaró alá bújok. Ez gyorsan meg is volt.
-Na látod, ennyi volt. Bele haltál?- incselkedett Austin.
-Nem haltam bele, de nagyon ijesztő volt.
-Na mostmár megnyugodhatsz. Most már aludjunk szerintem, mert már nagyon álmos vagyok. Ha nem tudsz elaludni, akkor kelts fel nyugodtan. Majd mesélek neked valami szépet.
-Rendben, de szerintem erre nem lesz szükség, mert nagyon fáradt vagyok.- mosolyogtam.
-Akkor jóéjt, szép álmokat Ashley!- és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Neked is Austin!- majd nyomtam egy puszit az arcára.
Még 10 percet gondolkoztam, aztán elaludtam.
/ Következő rész 2 komment után. :) /
2013. február 2., szombat
6.fejezet
Amikor felkeltem, láttam hogy a lányok még alszanak, és megnéztem az időt: 07:48. Most nagyon korán keltem, gondolom a furcsa álmom az oka. Nagyon kavaros álmom volt. Azt álmodtam, hogy Austin csak azért van most velem, mert egy kisfilm készül azokból a jelenetekből, amelyeket velem töltött, és mindig van rajta egy rejtett kamera, hogy felvehessen mindent. De attól volt furcsa ez az álom, hogy senki más nem volt a városban, csak én és ő, aztán egyszer csak megjelentek az emberek az utcákon, boltokban, és Austin bement egy eldugott helységbe, és onnan hangos zaj jött, majd érthető beszéddé változott. Azt jelentették be, hogy egy kisfilmet fognak leadni a mozikban két nap múlva, és hogy a főszereplő Ashley Blue és Austin Mahone. Nem értettem, ezért berohantam abba a bizonyos kis "szobába" Austin után, és amikor beléptem, megdermedtem. Mindenhol az én képeim voltam, de az okát nem tudtam, ezért rákérdeztem:
-Ez meg mi?
-Ja, nyugodj meg semmi baj, de te tényleg azt hitted, hogy egy ilyen hatalmas sztár majd pont egy ilyen kis senkivel fogja tölteni a szabad idejét? Hát rosszul hitted! Én ezért sok pénzt kapok, és még van pár jelenet, szóval ajánlom, hogy ne szúrd el!
-Nem, nem nem...ez nem lehet igaz... ez csak egy rossz álom. Ne Austin! Ez nem te vagy!
-Te meg azt honnan tudod, hogy ki vagyok én? Nem ismered az igazi Austin Mahone-t!
-De miért csinálod ezt?
-Mert gazdag akarok lenni, vagyis már az vagyok, de még jobban. És tudod, ezt teszi az emberekkel a pénz. Bármit megtesznek, csakhogy megkapják. Én pedig rád pocsékolom az időmet, de tudod mit? Le**arom, mert nem kevés pénzt kapok ezért, úgyhogy megéri végig csinálni, és ha jól viselkedsz, talán te is kapsz egy csekélyke kis összeget, de tényleg csak nagyon kicsit!
-Nekem nem kell a pénzed, és a kisfilmednek a sztárocskája sem leszek!- ordítottam majd kirohantam.
~
Itt ért véget az álmom, mert már nem bírtam tovább álmodni, fel kellett hogy keljek. Nem bírtam már tovább nézni, ahogy Austin nem Austin. Hisz ismerem, de azért hogy meggyőződjek arról, hogy csak álom volt, felhívtam Austint, hogy azonnal találkoznunk kell, és pár perc múlva már ott is volt a házunk előtt, és beszálltam a kocsijába, majd megöleltem.
-Ugye nincs rejtett kamerád, és nem fogsz belőlem kisfilmet csinálni? Ugye nem a pénz miatt vagy velem? Mondd, hogy csak álom volt az egész!
-Ömm. Ash te meg miről beszélsz?
-Nagyon rosszat álmodtam. Azt álmodtam, hogy csak a pénz miatt vagy velem, mert kisfilmet akarsz belőlem csinálni, és mindig van rajtad egy rejtett kamera, hogy felvedd vele azokat a jeleneteket, amiket majd összevágsz a kisfilmedhez, és ezt az egészet csak a pénz miatt. Mondd, hogy csak álmodtam!
-Hát, valójában tényleg a pénz miatt vagyok veled. Fizetnek azért, mert foglalkozom veled addig, amíg nem veszik le a gipszeidet.
-Na ne! Austin ne hülyéskedj velem!
-Boccs!
-De ez most halál komoly?
-Nem, dehogy! El ne hidd már! Én szeretlek Ashley Blue, mióta megláttalak!
-Na ez most tényleg igaz, vagy még ez is az álom része?!?!
-Nem, ez most igaz!
-Bizonyítsd!
Majd megcsókolt, és rögtön tudtam, hogy ez igaz, és ez a valóság. El sem hittem, hogy Austin autójában csókolózom Austin Mahone-nal. Álomszerű valóság. Imádom.
Amikor abbahagytuk, megkérdezte:
-Ezt még nem kellett volna?
-Hát, valójában nagyon jó volt, de ne siessük el, hiszen még csak egy hete ismersz.
- Igazad van, bocsi. De valld be! Élvezted!
-És ha igen? Mi lesz? Hm?
-Halálra csikizlek!
-Na azt próbáld meg!
Aztán gyorsan kikászálódtam a kocsiból, és rögtön elestem. Austin már futott is felém, hogy segítsen, én meg csak röhögtem, de ezzel együtt fájt is a lábam, és a kezem se volt valami jól.
-Jól vagy, te lökött?
-Igen. Na de várjunk csak! Mit mondtál? Mi vagyok?
-Öhmm. csak megkérdeztem hogy jól vagy-e...
-És utána mit mondtál? Nem vagyok se süket, se hülye, ja és LÖKÖTT sem vagyok!
-Jól van, jól van, bocsánat, csak jól hangzott.- röhögött Austin, miközben felemelt, és betett a kocsiba.
-Most miért hoztál ide vissza?- kérdeztem.
-Mert adni szeretnék neked valamit.- mondta, és közben kotorászott a kesztyűtartójában.
-Hát rendben.- nem szeretem, amikor valaki adni akar nekem valami, de hogy miért az szerintem örök kérdés marad.
Amikor végre megtalálta azt,amit keresett, megfogta a kezem, és beletett valamit. Amikor kinyitottam az öklömet, hogy megnézzem mi van benne, elállt a szavam. Gyönyörű volt. Egy nyaklánc volt, ami szín tiszta ezüst volt, és volt rajta egy ezüst szív alakú medál, és voltak rajta csillogó kövek, és rá volt karcolva: Ashley-nek Austin-tól! és egy kis szív mellette.
-Ez gyönyörű! Nem is tudod mit mondjak! Köszönöm!- mondtam ki e szavakat kicsit nehézkesen.
-Szívesen! És tudd, hogy soha nem foglak elfelejteni Ashley Blue! Most pedig menjünk el a dokihoz, és kérdezzük meg, nem-e lehet már rólad levenni a gipszeket, hiszen én még nem láttalak gipsz nélkül.
-De még van 3 nap.
-Nembaj, megnézetjük,és hátha leveszik.
-Hát jó, menjünk.
Gyorsan oda értünk. Amikor bementünk a kórházba, mentünk is a lifthez, mert az 5.emeletre kell mennünk.
Az 5.-en oda metünk a recepcióshoz, és megkérdeztük, hogy hol van Dr. Dylan Green.
-36-os kórterem. - válaszolt a recepciós.
-Köszönjük!- mondtuk.
Amikor bementünk a 36-os szobába, megláttuk a dokit, és máris üdvözölt minket.
-Szervusztok! Miben segíthetek nektek?
-Azt szeretnénk megkérdezni, hogy nem-e lehet hamarabb levenni Ashley gipszeit?- kérdezte Austin.
-Hát sajnálom, de a határidőt be kell tartani.Jöjjenek vissza 3 nap múlva, és levesszük.
-Kár. Pedig már azt hitem, ma már strandolni fogok és shoppingolni a csajokkal, de ez nem jött össze.
-Minden esetre köszönjük, majd visszajövünk 3 nap múlva. Viszlát!-mondta Austin.
-Sziasztok!- köszönt el tőlünk a doki.
-Mit csináljunk ma?- kérdezte Austin.
-Nem tudom. Nem sok mindent lehet csinálni törött lábbal és törött kézzel.
-Jaj ne gondolj már mindig erre! Mi lenne, ha elmennénk kocsikázni? Ott nem kell használnod egyik törött végtagodat sem.- kacsintott rám.
-Felőlem mehetünk. De hova mennénk?
-Nem tudom. Majd meglátjuk. Először is bemegyek az egyik boltba, és veszek enni-inni valót az útra. Jó?
-Okés.
Megálltunk egy kisebb boltnál, majd Austin bement. Hatalmas sikoltozást hallottam, és ahogy próbáltam befelé nézni a boltba, láttam egy csomó lányt, és Austintól kérték a fotókat és autogramokat, de Austin inkább nem vett semmit, csak kirohant, és intett nekem, hogy nyissam ki a kocsiajtót, hogy minél hamarabb beszálhasson. Amikor be szállt, a lányok az autóra tapadtak, de hála nem tudták kinyitni az ajtókat,, mert Austin bezárta az összeset, majd dudált egyet. Az összes lány odébb állt, majd mi gyorsan elhajtottunk.
-Te ezt nap mint nap átéled?
-Igen. De már megszoktam.
-Értem. Ez egy kicsit vicces volt.- nevettem el magam.
-Igen? Annak találtad?- majd ő is el kezdett röhögni, majd kicsit lassított, majd meg állt egy kis kitérő szakasznál.
-Miért álltál meg?- értetlenkedtem.
-Adok neked valamit.-felelte.
Amint kimondta a választ, már hajolt is felém addig, amíg az ajkunk össze nem ért. Csodálatos érzés volt, de leállítottam:
-Te meg mit művelsz? Megbeszéltük!
-Tudom, de nem tudok ellenállni.
-Dehogyisnem! Segítek! - majd elfordítottam a kocsikulcsot, és megnyomtam a lábammal a gázpedált,és onnan már Austin átvette az irányítást.
-Szerintem menjünk haza.
-Már is?
-Igen! Kicsit megfájdult a fejem.
-Rendben. Haza hozzátok megyünk?
-Hát azt beszéltük hogy ma nálad alszok. Nem?
-De, csak azt hittem hogy még nem pakoltad össze a cuccodat, amit hozol.
-De, itt van.-majd odamutattam egy piros válltáskára.
Hamar odaértünk Austin-ék házához. Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. Hatalmas volt.
~Gondolataimban~
Ha ilyen gyönyörű kívülről, akkor milyen lehet belülről? Jesszusom el sem tudom képzelni!
/Ebbe a részbe ennyit, a következőben megtudhatjátok, milyen a hatalmas ház belülről. Sziasztok! /
-Ez meg mi?
-Ja, nyugodj meg semmi baj, de te tényleg azt hitted, hogy egy ilyen hatalmas sztár majd pont egy ilyen kis senkivel fogja tölteni a szabad idejét? Hát rosszul hitted! Én ezért sok pénzt kapok, és még van pár jelenet, szóval ajánlom, hogy ne szúrd el!
-Nem, nem nem...ez nem lehet igaz... ez csak egy rossz álom. Ne Austin! Ez nem te vagy!
-Te meg azt honnan tudod, hogy ki vagyok én? Nem ismered az igazi Austin Mahone-t!
-De miért csinálod ezt?
-Mert gazdag akarok lenni, vagyis már az vagyok, de még jobban. És tudod, ezt teszi az emberekkel a pénz. Bármit megtesznek, csakhogy megkapják. Én pedig rád pocsékolom az időmet, de tudod mit? Le**arom, mert nem kevés pénzt kapok ezért, úgyhogy megéri végig csinálni, és ha jól viselkedsz, talán te is kapsz egy csekélyke kis összeget, de tényleg csak nagyon kicsit!
-Nekem nem kell a pénzed, és a kisfilmednek a sztárocskája sem leszek!- ordítottam majd kirohantam.
~
Itt ért véget az álmom, mert már nem bírtam tovább álmodni, fel kellett hogy keljek. Nem bírtam már tovább nézni, ahogy Austin nem Austin. Hisz ismerem, de azért hogy meggyőződjek arról, hogy csak álom volt, felhívtam Austint, hogy azonnal találkoznunk kell, és pár perc múlva már ott is volt a házunk előtt, és beszálltam a kocsijába, majd megöleltem.
-Ugye nincs rejtett kamerád, és nem fogsz belőlem kisfilmet csinálni? Ugye nem a pénz miatt vagy velem? Mondd, hogy csak álom volt az egész!
-Ömm. Ash te meg miről beszélsz?
-Nagyon rosszat álmodtam. Azt álmodtam, hogy csak a pénz miatt vagy velem, mert kisfilmet akarsz belőlem csinálni, és mindig van rajtad egy rejtett kamera, hogy felvedd vele azokat a jeleneteket, amiket majd összevágsz a kisfilmedhez, és ezt az egészet csak a pénz miatt. Mondd, hogy csak álmodtam!
-Hát, valójában tényleg a pénz miatt vagyok veled. Fizetnek azért, mert foglalkozom veled addig, amíg nem veszik le a gipszeidet.
-Na ne! Austin ne hülyéskedj velem!
-Boccs!
-De ez most halál komoly?
-Nem, dehogy! El ne hidd már! Én szeretlek Ashley Blue, mióta megláttalak!
-Na ez most tényleg igaz, vagy még ez is az álom része?!?!
-Nem, ez most igaz!
-Bizonyítsd!
Majd megcsókolt, és rögtön tudtam, hogy ez igaz, és ez a valóság. El sem hittem, hogy Austin autójában csókolózom Austin Mahone-nal. Álomszerű valóság. Imádom.
Amikor abbahagytuk, megkérdezte:
-Ezt még nem kellett volna?
-Hát, valójában nagyon jó volt, de ne siessük el, hiszen még csak egy hete ismersz.
- Igazad van, bocsi. De valld be! Élvezted!
-És ha igen? Mi lesz? Hm?
-Halálra csikizlek!
-Na azt próbáld meg!
Aztán gyorsan kikászálódtam a kocsiból, és rögtön elestem. Austin már futott is felém, hogy segítsen, én meg csak röhögtem, de ezzel együtt fájt is a lábam, és a kezem se volt valami jól.
-Jól vagy, te lökött?
-Igen. Na de várjunk csak! Mit mondtál? Mi vagyok?
-Öhmm. csak megkérdeztem hogy jól vagy-e...
-És utána mit mondtál? Nem vagyok se süket, se hülye, ja és LÖKÖTT sem vagyok!
-Jól van, jól van, bocsánat, csak jól hangzott.- röhögött Austin, miközben felemelt, és betett a kocsiba.
-Most miért hoztál ide vissza?- kérdeztem.
-Mert adni szeretnék neked valamit.- mondta, és közben kotorászott a kesztyűtartójában.
-Hát rendben.- nem szeretem, amikor valaki adni akar nekem valami, de hogy miért az szerintem örök kérdés marad.
Amikor végre megtalálta azt,amit keresett, megfogta a kezem, és beletett valamit. Amikor kinyitottam az öklömet, hogy megnézzem mi van benne, elállt a szavam. Gyönyörű volt. Egy nyaklánc volt, ami szín tiszta ezüst volt, és volt rajta egy ezüst szív alakú medál, és voltak rajta csillogó kövek, és rá volt karcolva: Ashley-nek Austin-tól! és egy kis szív mellette.
-Ez gyönyörű! Nem is tudod mit mondjak! Köszönöm!- mondtam ki e szavakat kicsit nehézkesen.
-Szívesen! És tudd, hogy soha nem foglak elfelejteni Ashley Blue! Most pedig menjünk el a dokihoz, és kérdezzük meg, nem-e lehet már rólad levenni a gipszeket, hiszen én még nem láttalak gipsz nélkül.
-De még van 3 nap.
-Nembaj, megnézetjük,és hátha leveszik.
-Hát jó, menjünk.
Gyorsan oda értünk. Amikor bementünk a kórházba, mentünk is a lifthez, mert az 5.emeletre kell mennünk.
Az 5.-en oda metünk a recepcióshoz, és megkérdeztük, hogy hol van Dr. Dylan Green.
-36-os kórterem. - válaszolt a recepciós.
-Köszönjük!- mondtuk.
Amikor bementünk a 36-os szobába, megláttuk a dokit, és máris üdvözölt minket.
-Szervusztok! Miben segíthetek nektek?
-Azt szeretnénk megkérdezni, hogy nem-e lehet hamarabb levenni Ashley gipszeit?- kérdezte Austin.
-Hát sajnálom, de a határidőt be kell tartani.Jöjjenek vissza 3 nap múlva, és levesszük.
-Kár. Pedig már azt hitem, ma már strandolni fogok és shoppingolni a csajokkal, de ez nem jött össze.
-Minden esetre köszönjük, majd visszajövünk 3 nap múlva. Viszlát!-mondta Austin.
-Sziasztok!- köszönt el tőlünk a doki.
-Mit csináljunk ma?- kérdezte Austin.
-Nem tudom. Nem sok mindent lehet csinálni törött lábbal és törött kézzel.
-Jaj ne gondolj már mindig erre! Mi lenne, ha elmennénk kocsikázni? Ott nem kell használnod egyik törött végtagodat sem.- kacsintott rám.
-Felőlem mehetünk. De hova mennénk?
-Nem tudom. Majd meglátjuk. Először is bemegyek az egyik boltba, és veszek enni-inni valót az útra. Jó?
-Okés.
Megálltunk egy kisebb boltnál, majd Austin bement. Hatalmas sikoltozást hallottam, és ahogy próbáltam befelé nézni a boltba, láttam egy csomó lányt, és Austintól kérték a fotókat és autogramokat, de Austin inkább nem vett semmit, csak kirohant, és intett nekem, hogy nyissam ki a kocsiajtót, hogy minél hamarabb beszálhasson. Amikor be szállt, a lányok az autóra tapadtak, de hála nem tudták kinyitni az ajtókat,, mert Austin bezárta az összeset, majd dudált egyet. Az összes lány odébb állt, majd mi gyorsan elhajtottunk.
-Te ezt nap mint nap átéled?
-Igen. De már megszoktam.
-Értem. Ez egy kicsit vicces volt.- nevettem el magam.
-Igen? Annak találtad?- majd ő is el kezdett röhögni, majd kicsit lassított, majd meg állt egy kis kitérő szakasznál.
-Miért álltál meg?- értetlenkedtem.
-Adok neked valamit.-felelte.
Amint kimondta a választ, már hajolt is felém addig, amíg az ajkunk össze nem ért. Csodálatos érzés volt, de leállítottam:
-Te meg mit művelsz? Megbeszéltük!
-Tudom, de nem tudok ellenállni.
-Dehogyisnem! Segítek! - majd elfordítottam a kocsikulcsot, és megnyomtam a lábammal a gázpedált,és onnan már Austin átvette az irányítást.
-Szerintem menjünk haza.
-Már is?
-Igen! Kicsit megfájdult a fejem.
-Rendben. Haza hozzátok megyünk?
-Hát azt beszéltük hogy ma nálad alszok. Nem?
-De, csak azt hittem hogy még nem pakoltad össze a cuccodat, amit hozol.
-De, itt van.-majd odamutattam egy piros válltáskára.
Hamar odaértünk Austin-ék házához. Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. Hatalmas volt.
~Gondolataimban~
Ha ilyen gyönyörű kívülről, akkor milyen lehet belülről? Jesszusom el sem tudom képzelni!
/Ebbe a részbe ennyit, a következőben megtudhatjátok, milyen a hatalmas ház belülről. Sziasztok! /
2013. január 30., szerda
5.fejezet
Reggel amikor felkeltem, Austin már nem volt mellettem, ezért gyorsan felpattantam, és ránéztem az órára: 12:26. Na megint sikerült jól elaludnom.
-Austin! Hol vagy? - kiáltoztam.
-Már elment.-mondta Scoty.
-És hova ment?
-Nem tudom, az anyukája felhívta, hogy menjen haza gyorsan.
-Akkor biztosan valami baj van. Fel kell hívnom.
-Akkor tedd azt.-biztatott az öcsém.
Felhívtam Austint, és nagyon ledöbbentem, amikor meghallottam, hogy az anyukája kórházban van. Austin elmesélte nekem, hogy hogyan történt:
-Amikor anya felhívott, azt mondta, hogy nagyon siessek haza, mert valami baj van vele, és amikor odaértem, már a földön feküdt, és gyorsan hívtam a mentőt, hogy jöjjenek, mert anya elvesztette az eszméletét. Se perc alatt kijöttek, és bevitték anyát a kórházba, persze vele mentem, és most is itt vagyok. Már jobb az állapota, úgyhogy hamarosan fel fog kelni.
-Figyelj oda megyek jó?
-Okés, gyere!
-Akkor 20 perc tudod, a lábam miatt.
-Ne menjek érted?
-Ne, ne gyere. Ne hagyd ott anyukádat!- mondtam Austin-nak.
-De azt mondták hogy kb. egy fél óra kell még neki addig, amíg fel nem kel. Nekem meg 5 percbe sem telik, ha elhozlak.
-Hát jó. De én már elindultam. Itt vagyok a pláza sarkánál. Itt meg várlak jó?
-Oké, mindjárt ott vagyok, puszi!
-Puszi, siess!
~Telefonbeszélgetés vége~
Austin tényleg gyorsan odaért a plázához, és mentünk is a kórházba. Az anyukája még mélyen aludt, de már csak egy 20 perc volt hátra addig, amíg fel nem kel.Amíg aludt, mi Austinnal beszélgettünk, de egyszer csak kinyílt az anyukájának a szeme, és gyorsan felé hajolt, majd megszólította. Az édesanyja reagált is rá, én pedig addig kimentem szólni egy nővérnek, hogy Austin anyukája felkelt, és hogy vizsgálja meg. A vizsgálatok után azt mondták nekünk, hogy várnunk kell még egy kicsit az eredményekért, de nem sokat. Maximum egy fél órát. Addig Austin bemutatott az anyukájának. Nagyon aranyos. Egy kicsit hasonlít anyára. Mármint nem kinézetben, hanem ahogy rám néz, és ahogy beszél velem, egy és ugyanaz, mint anya. Addig beszélgettünk, hogy már meg is hozták az eredményeket és kiderült, hogy csak kis rosszullét, aztán ájulás, de semmi komoly nem történt Austin anyujával, úgyhogy haza mehettünk. Austin megkérdezte, hogy nem-e alszok ma nála, de én azt mondtam neki, hogy ma nem, mert jön hozzám néhány barátnőm. Persze ezt megértette, bár nem is volt más választása, de mondtam neki, hogy holnap ott alszok nála, és azt mondta, hogy úgy rendben. Elköszöntünk, Austin a szokásos módon. Amikor bementem a házba, anya és Scott az ajtóban álltak, és rögtön megkérdezték, hogy hol voltam, én meg azt akartam kérdezni tőlük, hogy hová készülnek?..
-Te meg hol a fészkes fenében voltál?
-Kórházban.
-És mi a francnak voltál te ott? És miért nem hívtál?
-Mert Austin anyukája elájult és bevitték a kórházba, én meg elmentem meglátogatni. És azért nem vittem telefont, mert a kórházba nem akartam vinni, mert nem akartam senkit sem megzavarni azzal, hogy elkezd csöngeni a telefonom.
-Jaj kicsim, de akkor legalább Scott-nak fel kiálthattál volna!
-Nem volt rá időm. Na de ti hova mentek?
-Scott már kinézett magának valami ajándékot a névnapjára, és azt megyünk megvenni a plázába.
-Aha. Jól van. Ja és anya, ?! Holnap ott aludhatok Austin-nál?
-Öööö..persze kicsim. Nála mindig.
-Köszi anya! Ma ugye tudod hogy jön hozzám Lilly és Sarah?
-Óóó. tényleg. el is felejtettem. Na akkor bevásárolunk nektek okés?
-Okés! Sziasztok!
Amikor elmentek, akkor felmentem a szobámba, és megigazítottam az ágyakat, és kicsit rendet raktam a szobámban, hogy mire jönnek a lányok, ne legyen egy szemétdomb a szobám. 2 óra volt, úgyhogy volt még 2 órám a pakoláshoz, de az a 2 óra nagyon hamar eltelt, és megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót, és ez várt:
-Szija Ash, hát veled meg mi történt? Úr Isten! Nagyon gyorsan el kell mindent mesélned!
-Ööö..sziasztok lányok, nyugi jól vagyok.
-Nem úgy néz ki.
-Nyugi, csak elütött egy limuzin, méghozzá Austin limuzinja.
-Na ne! Ez most halál komoly? Na jó, most nehogy azt hidd hogy örülök annak, hogy átment rajtad egy limuzin, de azért egy kicsi jó is van a dologban, hiszen hatalmas Mahomie vagy!!!
-Igen, és elég jóban lettünk! És képzeljétek!! Tegnap voltam egy kis koncertjén, és a jövő hónapban megyek a nagy koncertjére, amire első sorba szóló jegyet kaptam! És jövő héten leszedik a gipszeket!
-Na csajszi! Jól megy akkor most neked! Főleg hogy most mi itt vagyunk igaz??- kacsintott Sarah.
-Ige, igaz. Szeretlek titeket!
-Mi is téged!- ölelt meg Lilly, majd Sarah is.
Ez a csajos este nem is alakult rosszul. Egy csomó mindent megtudtam a lányokról, mint például azt, hogy mind a kettőjüknek van pasija. Ennek nagyon örülök, mert régen volt már mindhármónknak pasija, és most már van nekik, és már csak nekem nincs. De lesz, tudom.Na de térjünk vissza az estére. Mindent elmeséltem Austin-ról, és ők is a barátjukról. Az elmondottak alapján helyesek, kedvesek, és gondoskodóak. Ezek a tulajdonságok jó pontok egy fiúnál. És ez ugyanígy megvan Austinban is, csak ő még tehetséges is.Nagyon. De az lehetetlen, hogy mi valaha összejöjjünk, mert egy híresség majd pont egy olyan csajjal jönne össze, akit senki nem ismer, vagyis egy nagy senki a többi rajongó szemében. De ezen nem is gondolkozom tovább. Majd lesz, ami lesz. Addig is élvezem a csajok társaságát. Már este 11 óra volt, amikor Sarah bejelentette, hogy ő álmos. Persze én és Lilly is mondtuk ugyanezt. Hála, amiért összetoltuk még tegnap este az ágyakat, elférünk hárman is, úgyhogy mindenki lefürdött, aztán befeküdtünk az ágyba. Hamar el is aludtunk.
Aznap furcsa álmom volt.
/ A mostani fejezetbe csak ennyit, holnap várhatóan új rész ;) :)) /
-Austin! Hol vagy? - kiáltoztam.
-Már elment.-mondta Scoty.
-És hova ment?
-Nem tudom, az anyukája felhívta, hogy menjen haza gyorsan.
-Akkor biztosan valami baj van. Fel kell hívnom.
-Akkor tedd azt.-biztatott az öcsém.
Felhívtam Austint, és nagyon ledöbbentem, amikor meghallottam, hogy az anyukája kórházban van. Austin elmesélte nekem, hogy hogyan történt:
-Amikor anya felhívott, azt mondta, hogy nagyon siessek haza, mert valami baj van vele, és amikor odaértem, már a földön feküdt, és gyorsan hívtam a mentőt, hogy jöjjenek, mert anya elvesztette az eszméletét. Se perc alatt kijöttek, és bevitték anyát a kórházba, persze vele mentem, és most is itt vagyok. Már jobb az állapota, úgyhogy hamarosan fel fog kelni.
-Figyelj oda megyek jó?
-Okés, gyere!
-Akkor 20 perc tudod, a lábam miatt.
-Ne menjek érted?
-Ne, ne gyere. Ne hagyd ott anyukádat!- mondtam Austin-nak.
-De azt mondták hogy kb. egy fél óra kell még neki addig, amíg fel nem kel. Nekem meg 5 percbe sem telik, ha elhozlak.
-Hát jó. De én már elindultam. Itt vagyok a pláza sarkánál. Itt meg várlak jó?
-Oké, mindjárt ott vagyok, puszi!
-Puszi, siess!
~Telefonbeszélgetés vége~
Austin tényleg gyorsan odaért a plázához, és mentünk is a kórházba. Az anyukája még mélyen aludt, de már csak egy 20 perc volt hátra addig, amíg fel nem kel.Amíg aludt, mi Austinnal beszélgettünk, de egyszer csak kinyílt az anyukájának a szeme, és gyorsan felé hajolt, majd megszólította. Az édesanyja reagált is rá, én pedig addig kimentem szólni egy nővérnek, hogy Austin anyukája felkelt, és hogy vizsgálja meg. A vizsgálatok után azt mondták nekünk, hogy várnunk kell még egy kicsit az eredményekért, de nem sokat. Maximum egy fél órát. Addig Austin bemutatott az anyukájának. Nagyon aranyos. Egy kicsit hasonlít anyára. Mármint nem kinézetben, hanem ahogy rám néz, és ahogy beszél velem, egy és ugyanaz, mint anya. Addig beszélgettünk, hogy már meg is hozták az eredményeket és kiderült, hogy csak kis rosszullét, aztán ájulás, de semmi komoly nem történt Austin anyujával, úgyhogy haza mehettünk. Austin megkérdezte, hogy nem-e alszok ma nála, de én azt mondtam neki, hogy ma nem, mert jön hozzám néhány barátnőm. Persze ezt megértette, bár nem is volt más választása, de mondtam neki, hogy holnap ott alszok nála, és azt mondta, hogy úgy rendben. Elköszöntünk, Austin a szokásos módon. Amikor bementem a házba, anya és Scott az ajtóban álltak, és rögtön megkérdezték, hogy hol voltam, én meg azt akartam kérdezni tőlük, hogy hová készülnek?..
-Te meg hol a fészkes fenében voltál?
-Kórházban.
-És mi a francnak voltál te ott? És miért nem hívtál?
-Mert Austin anyukája elájult és bevitték a kórházba, én meg elmentem meglátogatni. És azért nem vittem telefont, mert a kórházba nem akartam vinni, mert nem akartam senkit sem megzavarni azzal, hogy elkezd csöngeni a telefonom.
-Jaj kicsim, de akkor legalább Scott-nak fel kiálthattál volna!
-Nem volt rá időm. Na de ti hova mentek?
-Scott már kinézett magának valami ajándékot a névnapjára, és azt megyünk megvenni a plázába.
-Aha. Jól van. Ja és anya, ?! Holnap ott aludhatok Austin-nál?
-Öööö..persze kicsim. Nála mindig.
-Köszi anya! Ma ugye tudod hogy jön hozzám Lilly és Sarah?
-Óóó. tényleg. el is felejtettem. Na akkor bevásárolunk nektek okés?
-Okés! Sziasztok!
Amikor elmentek, akkor felmentem a szobámba, és megigazítottam az ágyakat, és kicsit rendet raktam a szobámban, hogy mire jönnek a lányok, ne legyen egy szemétdomb a szobám. 2 óra volt, úgyhogy volt még 2 órám a pakoláshoz, de az a 2 óra nagyon hamar eltelt, és megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót, és ez várt:
-Szija Ash, hát veled meg mi történt? Úr Isten! Nagyon gyorsan el kell mindent mesélned!
-Ööö..sziasztok lányok, nyugi jól vagyok.
-Nem úgy néz ki.
-Nyugi, csak elütött egy limuzin, méghozzá Austin limuzinja.
-Na ne! Ez most halál komoly? Na jó, most nehogy azt hidd hogy örülök annak, hogy átment rajtad egy limuzin, de azért egy kicsi jó is van a dologban, hiszen hatalmas Mahomie vagy!!!
-Igen, és elég jóban lettünk! És képzeljétek!! Tegnap voltam egy kis koncertjén, és a jövő hónapban megyek a nagy koncertjére, amire első sorba szóló jegyet kaptam! És jövő héten leszedik a gipszeket!
-Na csajszi! Jól megy akkor most neked! Főleg hogy most mi itt vagyunk igaz??- kacsintott Sarah.
-Ige, igaz. Szeretlek titeket!
-Mi is téged!- ölelt meg Lilly, majd Sarah is.
Ez a csajos este nem is alakult rosszul. Egy csomó mindent megtudtam a lányokról, mint például azt, hogy mind a kettőjüknek van pasija. Ennek nagyon örülök, mert régen volt már mindhármónknak pasija, és most már van nekik, és már csak nekem nincs. De lesz, tudom.Na de térjünk vissza az estére. Mindent elmeséltem Austin-ról, és ők is a barátjukról. Az elmondottak alapján helyesek, kedvesek, és gondoskodóak. Ezek a tulajdonságok jó pontok egy fiúnál. És ez ugyanígy megvan Austinban is, csak ő még tehetséges is.Nagyon. De az lehetetlen, hogy mi valaha összejöjjünk, mert egy híresség majd pont egy olyan csajjal jönne össze, akit senki nem ismer, vagyis egy nagy senki a többi rajongó szemében. De ezen nem is gondolkozom tovább. Majd lesz, ami lesz. Addig is élvezem a csajok társaságát. Már este 11 óra volt, amikor Sarah bejelentette, hogy ő álmos. Persze én és Lilly is mondtuk ugyanezt. Hála, amiért összetoltuk még tegnap este az ágyakat, elférünk hárman is, úgyhogy mindenki lefürdött, aztán befeküdtünk az ágyba. Hamar el is aludtunk.
Aznap furcsa álmom volt.
/ A mostani fejezetbe csak ennyit, holnap várhatóan új rész ;) :)) /
2013. január 29., kedd
4.fejezet
Amikor felkeltem, láttam, hogy Austin még alszik, de valami furcsa volt rajta. Mintha tejszínhab lett volna az arcán, és mindkét kezén. Aztán magamra néztem, és rajtam is volt, nem kevés. Itt már tudtam: hogy Scott keze van a dologban, és rögtön át is mentem hozzá csendben, hogy Austin ne keljen fel, bár fel kellett volna kelteni, hogy megmosakodjon, de inkább hagytam, hadd aludjon. Meg kell hagyni nagyon édesen aludt, ezért sem keltettem fel.
-Te mit műveltél velünk az este?? Meghalsz!! Normális vagy te??? Az még oké, hogy engem szivatsz, de az, hogy egy sztárt?!?!?!? Te megőrültél??
-Ööö...Ashley nyugi. Oké?
-Hogy nyugodnék le? Egy sztárt szivattál meg, méghozzá azt a sztárt, akit tudod, hogy imádok. Hogy lehetsz ilyen aaajjjhh.... nagyon köcsög vagy..tudsz róla??
-Figyelj! Viccnek szántam! És szerintem egész jól sikerült!!
- Hogy tudsz még most is viccelődni? Miért nem tudsz szót fogadni legalább egyszer??? Mondtam, hogy hagyj minket békén! Főleg Austint!!
-Jaj most úgy csinálsz, mintha az a másfél év vagy öt év lenne köztünk! De ez csak másfél! Nem öt!
-De anya azt mondta, hogy amíg nincs itthon, addig én vagyok a főnök!
-És te mikor szoktad betartani azt, amit anya mond??
-Elég sokszor. De akkor szerintem téged ne is említsünk!
-Na és akkor? Nekem lehet!..
-Nem lehet! Ugyan úgy neked is be kell tartani azt, amit anya mond! Néha megszegheted, de csak nagyon néha! Ahogyan én is!! De térjünk vissza az éjszakai kis viccelődésedhez!!
-Jól van, ha Austin..
-Mivanveleem??- kullogott ki kómás fejjel Austin a szobámból csupa tejszínhabosan...de még így is cuki volt.
-Jóreggel Austin!- köszöntöttem, majd Scottra egy parancsoló pillantást vetettem, és hála az égnek, értette is.
-Ööömm.. Austin, mondanom kell valamit!- kezdte el Scott a mondanivalóját.
-Mondd!- mondta Austin még mindig nyögve nyelősen.
-Az van, hogy este történt egy kis viccelődés, amiről azt hittem, hogy jó vége lesz, mert majd mindhárman nevetünk egy jót az egészen, de nem így történt. Ashley mondta hogy../itt oldalba löktem, hogy ki ne merje mondani/ ömm..szóval elnézést szeretnék kérni, és hogy ne kelljen mondanom, állj a tükör elé, és megtudod, hogy miért kértem elnézést. És mégegyszer: Bocsi.
Austin elé állt a tükörnek, és majd megpukkadt a röhögéstől.
- Hát hát hátt ez hatalmas. régóta nem vicceltek meg így, és régóta nem röhögtem ilyen jót magamon.!!!!!!!!!!!!- röhögött Austin.
-Na akkor drága Ashley! Mit is szeretnél nekem mondani??
-Ööö..semmit..azt hiszem...
-Nem, nem.! most szépen bocsánatot kérsz tőlem amiért gy lerohantál!
-Bocsánat Scoty. Kicsit túl reagáltam a dolgot.
-Kicsit?!?!?!?!?!
-Na jó....nagyon..
-Mert mi történt??- avatkozott bele Austin.
- Hát egy kicsit túl reagáltam a viccelős dolgot...
-Mennyire??
-Nagyon....
-Részletesebben?
-Mérges lettem Scottra, amiért megviccelt minket, de főleg téged, mert hogy te sztár vagy, és hgy sztárokat nem illik ilyesmivel megviccelni.
-Most ez komoly Ashley? Te ezt még mindig nem érted. Azt hittem, hogy végre találkoztam egy olyan rajongóval, aki nem beszél nap mint nap arról, hogy ki is vagyok igazából. Melletted legalább egy átlagos 16 éves srácnak képzeltem magam. De úgy látom, te is ugyan olyan vagy, mint a többi lány rajongóm. Most ennyiért így megharagudtál az öcsédre? miért Ash? Miért? Végre éltem egy kicsit.
- Sajnálom Austin! Nem akartam! Ne haragudj! Én csak neked akartam jót.
-Tudom megértem, de légy szíves ezt a jövőben mellőzni, és nem akarok még egy ilyen konfliktust!
-Jó, rendben!
-Sziasztok!- kiáltott lentről egy hang. Rohanni akartam lefelé anyához, de elestem, mert megfeledkeztem a gipszről, és nagyon belenyilalt a fájdalom a lábamba. Austin nagyon rendes volt, és felemelt, majd levitt a lépcsőn.
-Ohh..gyorsan összejöttetek drágáim!
-Jaj anya, nem jöttünk össze, csak elestem, és Austin lehozott. Szimpla segítőkészség volt.
-Pedig már kezdtem örülni!- ekkor mi összenéztünk Austinnal, majd elkezdtünk röhögni. Azt nem tudtuk hogy min, de alig tudtuk abbahagyni.
-Egyébként mit szeretnétek ebédelni?
-Jaj Molly aranyos vagy, de nekem mennem kell, mert koncertem lesz délután. Szeretném ha eljönnétek. Itt vannak a jegyek, Scott, te eljössz?
-Hát, jó haver lettél, úgyhogy igen.- válaszolt Scotty.
-Akkor majd délután találkozunk a főtéren. Sziasztok!- jelentette ki Austin, és nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Austin!- köszöntünk el.
~Austin elment~
-Na kicsim? Hogy érzed magad?
-Hát egész jól, csak fáj a lábam. És várom a délutánt.
-Jaj, ha fáj a lábad, akkor biztos el akarsz menni?
-Igen anya, el!! Hogy kérdezhetsz ilyet?
-jolvan, jolvan! akkor nézd meg a jegyeket, hogy hová szólnak, és hogy mikorra kell mennünk!
-1.sor, és 15:30-ra
-De kedves ez az Austin! Első sor!! juhúú!
-Jól van anya, nyugi.
-Már izgulok.
-Anya! Pont te izgulsz?
-Hát igen! Remélem a One Less Lonely Girl-nél téged hívat fel a színpadra.
-Nem, nemfog. Mondtam neki, hogy ne, mert mire fel bicegnék, letelne a szereplési idő.
-Na de majd amikor a nagy koncertre mész! Akkor már biztosan téged fog, mert akkorra leveszik a gipszet!
-Igen...várom már...
Miközben beszélgettünk, anya csinált szendvicseket, és az volt az ebéd, mivel 1órakor jött haza, már nem volt ideje főzni. Amikor mind a hárman jól laktunk, anya mondta, hogy menjünk készülődni, mert 15 perc, és indulunk. Én gyorsan /vagyis lassan, de a mostani állapotomhoz képest az gyors/ felmentem /bicegtem/ a szobámba, és elé álltam a szekrényemnek, hogy ruhát válasszak magamnak a koncertre. Persze Austin Mahone Forever I'm a Mahomie - feliratú pólómat vettem fel, és egy piros rövidnadrágot mellé. Dobtam fel magamra egy kis sminket, itt szempillaspirált és egy kis alapozót értek, aztán lementem anyáékhoz hogy készen vagyok. Scotty is elkészült, és már indultunk is. Hamar odaértünk. Még várnunk kellett egy kicsit, de aztán elkezdődött. 1 óra volt az egész de nekem pár percnek tűnt. Nagyon jó volt. Eszméletlen jó élőben is. Imádom. Anya amikor Austin lejött a színpadról, rögtön odafutott, hogy gratuláljon neki, és hogy megkérdezze, nem-e akar ma megint nálunk aludni? Ezt persze én mind láttam és hallottam is, és gondoltam: Ebbe nem lenne nekem is beleszólásom? Hiszen az én szobámban aludna..na de úgysem utasítanám vissza.....amikor észrevettem, hogy Austin felém mutat, és gyorsan elfordultam, mint aki a hatalmas épületeket kémleli. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Austin volt az. és elmondta, hogy mit beszélt anyuval. Azt mondta, hogy belement abba, hogy ma is nálunk aludjon, de ehhez az én engedélyem is kell. Így megkérdezte:
-Ashley! Anyukád megkért, hogy aludjak ma is nálatok. Engedélyezed a dolgot?
-Ilyen dolgot lehet nem engedélyezni?
-Akkor igen??
-Persze. Csak most felőlem meviccelhet bármivel Scott, nem fogok mérges lenni.
-Azt el is várom. de nekem most mennem kell autogrammokat osztogatni, és fényképeket csináltatni a rajongókkal. De nyugi: a FŐ rajongóm mindig te leszel Ash.
-Ez kedves tőled, de most menj, mert már tűkön ülnek. Akkor majd este jössz. Szia!
-Rendben, szia!- és megint kaptam az arcomra egy puszit láthatóan, hogy nem zavarta a rajongóinak a jelenléte sem. Ennek kifejezetten örültem.
Amikor hazamentünk, gyorsan mondtam anyának, hogy rendeljünk pizzát, hogy hadd együnk azt mert Austin imádja. Mivel elmondta a kedvencei, én elmondtam anyának, és mindenből rendelt.
Amikor Austin megjött, rögtön megérezte az illatokat, de mondtam neki hogy csak akkor lehet enni, ha lefürdött, úgyhogy elküldeni sem kellett, már ment magától. Már egy 5 perc sem kellett neki, már lent volt pizsamában, és falatozgatott. Mondtam anyáéknak, hogy megyek én is lefürdök, aztán jövök enni. Persze nekem ugyanannyi idő kellett a fürdéshez mint tegnap, de nem érdekelt, mert tudtam hogy mivel anya sok pizzát rendelt, bőven marad nekem is. Amikor lementem, már minden pizzás dobozban csak 1-2 szelet pizza volt, de még így is jutott belőle bőven. Sőt, még maradt is. A maradékot felvittük a szobámba, hogy majd eszegetjük. Persze....ez csak tervben VOLT. Hát nem így lett. Austin megkért, hogy toljuk össze a két ágyat, de nem értettem, hogy miért ezért megkérdeztem, Erre ő azt mondta:
-Hát én, amikor otthon alszok akkor mindig a nagy macimmal szoktam aludni, és most te leszel a macim. Nem baj?
-Háát.. ha tényleg nem tudsz anélkül elaludni, akkor nagyon nincs más választásom.-nevettem el magam, majd Austin is.
Befeküdtünk az egyesített ágyunkba, és rögtön elaludtunk. Austin átölelt, és tényleg olyan volt, mintha a hatalmas plüssmaciját ölelgetné. Nagyon jó érzés volt, és ilyen jót még talán sosem aludtam.
/A következő rész holnap! Addig is sziasztok! :)) /
-Te mit műveltél velünk az este?? Meghalsz!! Normális vagy te??? Az még oké, hogy engem szivatsz, de az, hogy egy sztárt?!?!?!? Te megőrültél??
-Ööö...Ashley nyugi. Oké?
-Hogy nyugodnék le? Egy sztárt szivattál meg, méghozzá azt a sztárt, akit tudod, hogy imádok. Hogy lehetsz ilyen aaajjjhh.... nagyon köcsög vagy..tudsz róla??
-Figyelj! Viccnek szántam! És szerintem egész jól sikerült!!
- Hogy tudsz még most is viccelődni? Miért nem tudsz szót fogadni legalább egyszer??? Mondtam, hogy hagyj minket békén! Főleg Austint!!
-Jaj most úgy csinálsz, mintha az a másfél év vagy öt év lenne köztünk! De ez csak másfél! Nem öt!
-De anya azt mondta, hogy amíg nincs itthon, addig én vagyok a főnök!
-És te mikor szoktad betartani azt, amit anya mond??
-Elég sokszor. De akkor szerintem téged ne is említsünk!
-Na és akkor? Nekem lehet!..
-Nem lehet! Ugyan úgy neked is be kell tartani azt, amit anya mond! Néha megszegheted, de csak nagyon néha! Ahogyan én is!! De térjünk vissza az éjszakai kis viccelődésedhez!!
-Jól van, ha Austin..
-Mivanveleem??- kullogott ki kómás fejjel Austin a szobámból csupa tejszínhabosan...de még így is cuki volt.
-Jóreggel Austin!- köszöntöttem, majd Scottra egy parancsoló pillantást vetettem, és hála az égnek, értette is.
-Ööömm.. Austin, mondanom kell valamit!- kezdte el Scott a mondanivalóját.
-Mondd!- mondta Austin még mindig nyögve nyelősen.
-Az van, hogy este történt egy kis viccelődés, amiről azt hittem, hogy jó vége lesz, mert majd mindhárman nevetünk egy jót az egészen, de nem így történt. Ashley mondta hogy../itt oldalba löktem, hogy ki ne merje mondani/ ömm..szóval elnézést szeretnék kérni, és hogy ne kelljen mondanom, állj a tükör elé, és megtudod, hogy miért kértem elnézést. És mégegyszer: Bocsi.
Austin elé állt a tükörnek, és majd megpukkadt a röhögéstől.
- Hát hát hátt ez hatalmas. régóta nem vicceltek meg így, és régóta nem röhögtem ilyen jót magamon.!!!!!!!!!!!!- röhögött Austin.
-Na akkor drága Ashley! Mit is szeretnél nekem mondani??
-Ööö..semmit..azt hiszem...
-Nem, nem.! most szépen bocsánatot kérsz tőlem amiért gy lerohantál!
-Bocsánat Scoty. Kicsit túl reagáltam a dolgot.
-Kicsit?!?!?!?!?!
-Na jó....nagyon..
-Mert mi történt??- avatkozott bele Austin.
- Hát egy kicsit túl reagáltam a viccelős dolgot...
-Mennyire??
-Nagyon....
-Részletesebben?
-Mérges lettem Scottra, amiért megviccelt minket, de főleg téged, mert hogy te sztár vagy, és hgy sztárokat nem illik ilyesmivel megviccelni.
-Most ez komoly Ashley? Te ezt még mindig nem érted. Azt hittem, hogy végre találkoztam egy olyan rajongóval, aki nem beszél nap mint nap arról, hogy ki is vagyok igazából. Melletted legalább egy átlagos 16 éves srácnak képzeltem magam. De úgy látom, te is ugyan olyan vagy, mint a többi lány rajongóm. Most ennyiért így megharagudtál az öcsédre? miért Ash? Miért? Végre éltem egy kicsit.
- Sajnálom Austin! Nem akartam! Ne haragudj! Én csak neked akartam jót.
-Tudom megértem, de légy szíves ezt a jövőben mellőzni, és nem akarok még egy ilyen konfliktust!
-Jó, rendben!
-Sziasztok!- kiáltott lentről egy hang. Rohanni akartam lefelé anyához, de elestem, mert megfeledkeztem a gipszről, és nagyon belenyilalt a fájdalom a lábamba. Austin nagyon rendes volt, és felemelt, majd levitt a lépcsőn.
-Ohh..gyorsan összejöttetek drágáim!
-Jaj anya, nem jöttünk össze, csak elestem, és Austin lehozott. Szimpla segítőkészség volt.
-Pedig már kezdtem örülni!- ekkor mi összenéztünk Austinnal, majd elkezdtünk röhögni. Azt nem tudtuk hogy min, de alig tudtuk abbahagyni.
-Egyébként mit szeretnétek ebédelni?
-Jaj Molly aranyos vagy, de nekem mennem kell, mert koncertem lesz délután. Szeretném ha eljönnétek. Itt vannak a jegyek, Scott, te eljössz?
-Hát, jó haver lettél, úgyhogy igen.- válaszolt Scotty.
-Akkor majd délután találkozunk a főtéren. Sziasztok!- jelentette ki Austin, és nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Austin!- köszöntünk el.
~Austin elment~
-Na kicsim? Hogy érzed magad?
-Hát egész jól, csak fáj a lábam. És várom a délutánt.
-Jaj, ha fáj a lábad, akkor biztos el akarsz menni?
-Igen anya, el!! Hogy kérdezhetsz ilyet?
-jolvan, jolvan! akkor nézd meg a jegyeket, hogy hová szólnak, és hogy mikorra kell mennünk!
-1.sor, és 15:30-ra
-De kedves ez az Austin! Első sor!! juhúú!
-Jól van anya, nyugi.
-Már izgulok.
-Anya! Pont te izgulsz?
-Hát igen! Remélem a One Less Lonely Girl-nél téged hívat fel a színpadra.
-Nem, nemfog. Mondtam neki, hogy ne, mert mire fel bicegnék, letelne a szereplési idő.
-Na de majd amikor a nagy koncertre mész! Akkor már biztosan téged fog, mert akkorra leveszik a gipszet!
-Igen...várom már...
Miközben beszélgettünk, anya csinált szendvicseket, és az volt az ebéd, mivel 1órakor jött haza, már nem volt ideje főzni. Amikor mind a hárman jól laktunk, anya mondta, hogy menjünk készülődni, mert 15 perc, és indulunk. Én gyorsan /vagyis lassan, de a mostani állapotomhoz képest az gyors/ felmentem /bicegtem/ a szobámba, és elé álltam a szekrényemnek, hogy ruhát válasszak magamnak a koncertre. Persze Austin Mahone Forever I'm a Mahomie - feliratú pólómat vettem fel, és egy piros rövidnadrágot mellé. Dobtam fel magamra egy kis sminket, itt szempillaspirált és egy kis alapozót értek, aztán lementem anyáékhoz hogy készen vagyok. Scotty is elkészült, és már indultunk is. Hamar odaértünk. Még várnunk kellett egy kicsit, de aztán elkezdődött. 1 óra volt az egész de nekem pár percnek tűnt. Nagyon jó volt. Eszméletlen jó élőben is. Imádom. Anya amikor Austin lejött a színpadról, rögtön odafutott, hogy gratuláljon neki, és hogy megkérdezze, nem-e akar ma megint nálunk aludni? Ezt persze én mind láttam és hallottam is, és gondoltam: Ebbe nem lenne nekem is beleszólásom? Hiszen az én szobámban aludna..na de úgysem utasítanám vissza.....amikor észrevettem, hogy Austin felém mutat, és gyorsan elfordultam, mint aki a hatalmas épületeket kémleli. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Austin volt az. és elmondta, hogy mit beszélt anyuval. Azt mondta, hogy belement abba, hogy ma is nálunk aludjon, de ehhez az én engedélyem is kell. Így megkérdezte:
-Ashley! Anyukád megkért, hogy aludjak ma is nálatok. Engedélyezed a dolgot?
-Ilyen dolgot lehet nem engedélyezni?
-Akkor igen??
-Persze. Csak most felőlem meviccelhet bármivel Scott, nem fogok mérges lenni.
-Azt el is várom. de nekem most mennem kell autogrammokat osztogatni, és fényképeket csináltatni a rajongókkal. De nyugi: a FŐ rajongóm mindig te leszel Ash.
-Ez kedves tőled, de most menj, mert már tűkön ülnek. Akkor majd este jössz. Szia!
-Rendben, szia!- és megint kaptam az arcomra egy puszit láthatóan, hogy nem zavarta a rajongóinak a jelenléte sem. Ennek kifejezetten örültem.
Amikor hazamentünk, gyorsan mondtam anyának, hogy rendeljünk pizzát, hogy hadd együnk azt mert Austin imádja. Mivel elmondta a kedvencei, én elmondtam anyának, és mindenből rendelt.
Amikor Austin megjött, rögtön megérezte az illatokat, de mondtam neki hogy csak akkor lehet enni, ha lefürdött, úgyhogy elküldeni sem kellett, már ment magától. Már egy 5 perc sem kellett neki, már lent volt pizsamában, és falatozgatott. Mondtam anyáéknak, hogy megyek én is lefürdök, aztán jövök enni. Persze nekem ugyanannyi idő kellett a fürdéshez mint tegnap, de nem érdekelt, mert tudtam hogy mivel anya sok pizzát rendelt, bőven marad nekem is. Amikor lementem, már minden pizzás dobozban csak 1-2 szelet pizza volt, de még így is jutott belőle bőven. Sőt, még maradt is. A maradékot felvittük a szobámba, hogy majd eszegetjük. Persze....ez csak tervben VOLT. Hát nem így lett. Austin megkért, hogy toljuk össze a két ágyat, de nem értettem, hogy miért ezért megkérdeztem, Erre ő azt mondta:
-Hát én, amikor otthon alszok akkor mindig a nagy macimmal szoktam aludni, és most te leszel a macim. Nem baj?
-Háát.. ha tényleg nem tudsz anélkül elaludni, akkor nagyon nincs más választásom.-nevettem el magam, majd Austin is.
Befeküdtünk az egyesített ágyunkba, és rögtön elaludtunk. Austin átölelt, és tényleg olyan volt, mintha a hatalmas plüssmaciját ölelgetné. Nagyon jó érzés volt, és ilyen jót még talán sosem aludtam.
/A következő rész holnap! Addig is sziasztok! :)) /
2013. január 28., hétfő
3.fejezet
Amikor beértem a házba, finom illatot éreztem.
-Hmm.de finom illat van! Mit főzöl anyu?
-A kedvencedet csináltam, gyros-t!
-Hey! Az az én kedvencem!- tiltakozott Scoty.
-Hát te? Már haza is jöttél?- kérdeztem meglepve, de kicsit gúnyosan.
-Jó hogy észreveszed, hogy létezem!-mormogta.
-Bocsi, de nem rég mentél el, és már itt is vagy. Kicsit furcsa.
-Két hete, az neked nem rég volt? Kösz. Látom hiányoztam.
- Jaj ne csináld már! Tudod hogy szeretlek!!!
-Haha! Nagyon vicces!
-Jól van akkor, menjünk enni, ne vitázzatok ezen, mert éhes vagyok, és szerintem ti is.- vetett véget anya a dolognak.
Ebéd közben senki nem szólt semmit, csak evett. Amikor jól laktunk, felálltunk az asztaltól, Scoty felrohant a szobájába, és mondta, hogy nem sokára megy kézilabdára. Ugyanis imádja a kézilabdát. Minden héten háromszor ott van egy másfél órát, ha nem többet. Én segítettem anyának elmosogatni, majd így szólt:
-Kicsim! Nem megyünk el vásárolni? Scoty úgyis megy kézire addig mi elmegyünk veszünk pár jó cuccot, meg bevásárolunk vacsorára, és holnap reggelire is, mert ma nem alszok itthon, mert üzleti útra megyek, de nyugi holnap dél körül már itthon leszek elvileg.
-Anya! Gipszes lábbal és kézzel akarsz velem elmenni vásárolni? Na ne csináld!
-Jaj igazad van. De azért a McDrive-ba elmehetünk? Aztán ott eszünk valamit, meg akkor onnan veszünk vacsorát is, és majd beszaladok az egyik kisebb boltba reggeliért is. Így jó lesz?
-Igen vagyis nekem megfelel.
-Na én mentem sziasztok! - hallatszott egy hang, szinte már az utcáról. Scott elment edzésre.
-Na akkor mehetünk?-kérdezte anya.
-Igen!-mondtam.
Először mentünk a mekibe, ott anya leadta a rendelést, és miközben a kocsiban várakoztunk, egy kislány ott ugrándozott sikítva az autónk előtt.
-Hát ezzel meg mi történhetett?- kérdezte anya nevetve.
-Fogalmam sincs.
-Uristen uristen! Te vagy az a lány a tévéből? Te vagy, aki ült Austin autójában, te vagy az, akivel interjút adott, te vagy az, akit Austin hazavitt a kórházból?? Uristen uristen kérhetek egy autogramot?
-Öööö...szia kislány. Igen, én vagyok. De miért szeretnél tőlem autogramot?
-Azért, mert olyan embertől kapnék autogramot, akihez hozzáért Austin Mahone, ha már én magam nem érhetek hozzá és tőle nem kérhetek autogramot, akkor hadd kapjak tőled! Kérlek szépen!
-Hát jó, legyen. De nem értem hogy miért kell ebből ilyen nagy felhajtást csinálni.- értetlenkedtem.
Amikor a kislány elszaladt, már meg is kaptuk a rendelést. Gyorsan elhajtottunk, mielőtt még valaki más is oda jött volna hozzánk. Anya félúton kiszállt, hogy bemenjen egy kisebb boltba reggeliért, és pár perc múlva már bent is volt a kocsiban. Ezek után hazamentünk, és ránéztem az órára: este 7 óra. "Már csak egy óra, és beszélhetek Austin-nal skype-on."- gondoltam.
-Kicsim, nekem már mennem is kell! Vigyázzatok egymásra Scottal, és ha lehet, akkor ne veszekedjetek! Puszi!
-Jól van anya! Te is vigyázz magadra! Puszi, holnap találkozunk. Szia!
Ahogy anya elment, Scoty egy 10 percre rá megérkezett a kézi edzésről.
-Na milyen volt? Elfáradtál?
-Tök jó volt! Aha, egy kicsit igen. De mióta is vagyunk ilyen jóban?
-Hát ez jó. Én most kedves akartam lenni erre te elrontod.
-Én csak úgy tudtam, hogy haragszunk egymásra. De ha nem, én annak csak örülök, mert szinte egyfolytában csak veszekedünk.
-Akkor fogjunk kezet, és szent a béke. Okés?
-Oké.
Miután kezet fogtunk, mondtam neki, hogy ott a kaja az asztalon, és hogy fent leszek a szobámban, és nemsokára beszélek Austin-nal. Amikor felértem a szobámhoz, kocsidudálást hallottam, és úgy tűnt, hogy ez a mi házunk elől jött, ezért gondoltam kinézek. Amikor kinyitottam az ajtót, megláttam Austin kocsiját, és odarohantam.
-Hát te meg mit keresel itt?
-Gondoltam élőben jobb lesz beszélgetni, mént skype-on.- mondta Austin, és közben intett nekem, hogy szálljak be a kocsiba, de én ráztam a fejemet, hogy nem lehet.
-Miért nem? - értetlenkedett Austin.
-Mert anya nincs itthon, Scoty-t pedig nem hagyhatom egyedül.
-Ja értem. Akkor mégis marad a skype?- nézett rám hatalmas boci szemekkel.
-És mi lenne, ha itt aludnál? Megkérdezem anyát! Két ágy van a szobámban, úgyhogy elférsz.
-Ez rendes tőled, és részemről rendben. Akkor én is felhívom anyát, és te is a tiédet.
Felhívtam anyát, aki kifejezetten örült a dolognak, úgyhogy belement. Megkérdeztem Austin-t, hogy el engedi-e az anyukája, és azt mondta, hogy igen.
-Akkor talán menjünk be!
-Ez jó ötlet!- nevette el magát Austin.
-Na de várj! Parkolj be a garázsunkba, mert még a végén reggel paparazzik fognak minket kelteni.- viccelődtem, ami végülis nem volt nagyon vicces a számomra, na de mindegy. Austin szépen beparkolt és bementünk a házba. Először bementem Scott szobájába, hogy megmondjam neki, hogy itt van Austin, és hogy ki ne merje tenni egyik közösségi oldalra sem, és senkinek el ne mondja! Erre ő:
-Két szerelmes pár, mindig együtt...-itt már befogtam a száját.
- Fogd be Scoty!!- mérgelődtem.
-De igazam van!
-Egyáltalán nincs! Mi csak barátok vagyunk ugye Austin?- kérdeztem Austint, várva, hogy igent mond.
-Ömm..igen persze.
-Na majd meglátjuk, hogy a végén kinek lesz igaza!- gúnyolódott Scoty.
-Na jól van, mi átmentünk! Ha valami gond van, szólsz!
-Oké, sziasztok!
-Ööö.Scoty?!?!?!?! Csak a szomszéd szobába megyünk.
-Nem baj, csak menjetek már!
Amikor bementünk a szobámba, Austin már le is huppant az egyik ágyra. Én meg a másikra.
-Szóval? Mit csinájunk?
-Beszélgessünk! - vágtam rá rögtön.
Olyan 8 óra körül elkezdtünk beszélgetni, és megtudtunk egymásról egy csomó dolgot amit eddig nem. Körülbelül 10 óra lehetett, amikor mondtam Austinnak, hogy menjünk le enni. Tele ettük magunkat, aztán megkérdeztem tőle, hogy ki megy először lefürödni. Persze mondta, hogy menjek én. Mivel még nehézkesen ment nekem ez a folyamat, ezért mondtam neki, hogy menjen be a szobámba, vagy menjen át Scott-hoz, mert egy 15 percbe beletelik, mire megfürdök, és erre ő az mondta, hogy menjek csak, nem siet sehova.
Egy 20 perc múlva kijöttem a fürdőből, és mondtam Austinnak hogy készen vagyok, mehet. Persze ő 5 perc alatt készen volt. Átöltöztünk pizsamába, én adtam egy pólót és egy nadrágot apa régi holmijai közül Austinnak. Megköszönte, majd megölelt.
-Ez meg mi volt
-Fogadd hálám jeléül.
-Ohh. akkor annak fogadom.- viccelődtem. Austin-ban azt szeretem, hogy nem nagyképű, és eközben irtó helyes, és kedves, rendes, aranyos, vicces, és még holnap estig is sorolhatnám. 11 óra körül úgy döntöttünk hogy lefekszünk aludni, mert álmosak lettünk. A tévét bekapcsolva hagytuk, mert mindketten csak úgy tudunk elaludni.
/ A következő rész nemsokára itt. Sziasztok!/
-Hmm.de finom illat van! Mit főzöl anyu?
-A kedvencedet csináltam, gyros-t!
-Hey! Az az én kedvencem!- tiltakozott Scoty.
-Hát te? Már haza is jöttél?- kérdeztem meglepve, de kicsit gúnyosan.
-Jó hogy észreveszed, hogy létezem!-mormogta.
-Bocsi, de nem rég mentél el, és már itt is vagy. Kicsit furcsa.
-Két hete, az neked nem rég volt? Kösz. Látom hiányoztam.
- Jaj ne csináld már! Tudod hogy szeretlek!!!
-Haha! Nagyon vicces!
-Jól van akkor, menjünk enni, ne vitázzatok ezen, mert éhes vagyok, és szerintem ti is.- vetett véget anya a dolognak.
Ebéd közben senki nem szólt semmit, csak evett. Amikor jól laktunk, felálltunk az asztaltól, Scoty felrohant a szobájába, és mondta, hogy nem sokára megy kézilabdára. Ugyanis imádja a kézilabdát. Minden héten háromszor ott van egy másfél órát, ha nem többet. Én segítettem anyának elmosogatni, majd így szólt:
-Kicsim! Nem megyünk el vásárolni? Scoty úgyis megy kézire addig mi elmegyünk veszünk pár jó cuccot, meg bevásárolunk vacsorára, és holnap reggelire is, mert ma nem alszok itthon, mert üzleti útra megyek, de nyugi holnap dél körül már itthon leszek elvileg.
-Anya! Gipszes lábbal és kézzel akarsz velem elmenni vásárolni? Na ne csináld!
-Jaj igazad van. De azért a McDrive-ba elmehetünk? Aztán ott eszünk valamit, meg akkor onnan veszünk vacsorát is, és majd beszaladok az egyik kisebb boltba reggeliért is. Így jó lesz?
-Igen vagyis nekem megfelel.
-Na én mentem sziasztok! - hallatszott egy hang, szinte már az utcáról. Scott elment edzésre.
-Na akkor mehetünk?-kérdezte anya.
-Igen!-mondtam.
Először mentünk a mekibe, ott anya leadta a rendelést, és miközben a kocsiban várakoztunk, egy kislány ott ugrándozott sikítva az autónk előtt.
-Hát ezzel meg mi történhetett?- kérdezte anya nevetve.
-Fogalmam sincs.
-Uristen uristen! Te vagy az a lány a tévéből? Te vagy, aki ült Austin autójában, te vagy az, akivel interjút adott, te vagy az, akit Austin hazavitt a kórházból?? Uristen uristen kérhetek egy autogramot?
-Öööö...szia kislány. Igen, én vagyok. De miért szeretnél tőlem autogramot?
-Azért, mert olyan embertől kapnék autogramot, akihez hozzáért Austin Mahone, ha már én magam nem érhetek hozzá és tőle nem kérhetek autogramot, akkor hadd kapjak tőled! Kérlek szépen!
-Hát jó, legyen. De nem értem hogy miért kell ebből ilyen nagy felhajtást csinálni.- értetlenkedtem.
Amikor a kislány elszaladt, már meg is kaptuk a rendelést. Gyorsan elhajtottunk, mielőtt még valaki más is oda jött volna hozzánk. Anya félúton kiszállt, hogy bemenjen egy kisebb boltba reggeliért, és pár perc múlva már bent is volt a kocsiban. Ezek után hazamentünk, és ránéztem az órára: este 7 óra. "Már csak egy óra, és beszélhetek Austin-nal skype-on."- gondoltam.
-Kicsim, nekem már mennem is kell! Vigyázzatok egymásra Scottal, és ha lehet, akkor ne veszekedjetek! Puszi!
-Jól van anya! Te is vigyázz magadra! Puszi, holnap találkozunk. Szia!
Ahogy anya elment, Scoty egy 10 percre rá megérkezett a kézi edzésről.
-Na milyen volt? Elfáradtál?
-Tök jó volt! Aha, egy kicsit igen. De mióta is vagyunk ilyen jóban?
-Hát ez jó. Én most kedves akartam lenni erre te elrontod.
-Én csak úgy tudtam, hogy haragszunk egymásra. De ha nem, én annak csak örülök, mert szinte egyfolytában csak veszekedünk.
-Akkor fogjunk kezet, és szent a béke. Okés?
-Oké.
Miután kezet fogtunk, mondtam neki, hogy ott a kaja az asztalon, és hogy fent leszek a szobámban, és nemsokára beszélek Austin-nal. Amikor felértem a szobámhoz, kocsidudálást hallottam, és úgy tűnt, hogy ez a mi házunk elől jött, ezért gondoltam kinézek. Amikor kinyitottam az ajtót, megláttam Austin kocsiját, és odarohantam.
-Hát te meg mit keresel itt?
-Gondoltam élőben jobb lesz beszélgetni, mént skype-on.- mondta Austin, és közben intett nekem, hogy szálljak be a kocsiba, de én ráztam a fejemet, hogy nem lehet.
-Miért nem? - értetlenkedett Austin.
-Mert anya nincs itthon, Scoty-t pedig nem hagyhatom egyedül.
-Ja értem. Akkor mégis marad a skype?- nézett rám hatalmas boci szemekkel.
-És mi lenne, ha itt aludnál? Megkérdezem anyát! Két ágy van a szobámban, úgyhogy elférsz.
-Ez rendes tőled, és részemről rendben. Akkor én is felhívom anyát, és te is a tiédet.
Felhívtam anyát, aki kifejezetten örült a dolognak, úgyhogy belement. Megkérdeztem Austin-t, hogy el engedi-e az anyukája, és azt mondta, hogy igen.
-Akkor talán menjünk be!
-Ez jó ötlet!- nevette el magát Austin.
-Na de várj! Parkolj be a garázsunkba, mert még a végén reggel paparazzik fognak minket kelteni.- viccelődtem, ami végülis nem volt nagyon vicces a számomra, na de mindegy. Austin szépen beparkolt és bementünk a házba. Először bementem Scott szobájába, hogy megmondjam neki, hogy itt van Austin, és hogy ki ne merje tenni egyik közösségi oldalra sem, és senkinek el ne mondja! Erre ő:
-Két szerelmes pár, mindig együtt...-itt már befogtam a száját.
- Fogd be Scoty!!- mérgelődtem.
-De igazam van!
-Egyáltalán nincs! Mi csak barátok vagyunk ugye Austin?- kérdeztem Austint, várva, hogy igent mond.
-Ömm..igen persze.
-Na majd meglátjuk, hogy a végén kinek lesz igaza!- gúnyolódott Scoty.
-Na jól van, mi átmentünk! Ha valami gond van, szólsz!
-Oké, sziasztok!
-Ööö.Scoty?!?!?!?! Csak a szomszéd szobába megyünk.
-Nem baj, csak menjetek már!
Amikor bementünk a szobámba, Austin már le is huppant az egyik ágyra. Én meg a másikra.
-Szóval? Mit csinájunk?
-Beszélgessünk! - vágtam rá rögtön.
Olyan 8 óra körül elkezdtünk beszélgetni, és megtudtunk egymásról egy csomó dolgot amit eddig nem. Körülbelül 10 óra lehetett, amikor mondtam Austinnak, hogy menjünk le enni. Tele ettük magunkat, aztán megkérdeztem tőle, hogy ki megy először lefürödni. Persze mondta, hogy menjek én. Mivel még nehézkesen ment nekem ez a folyamat, ezért mondtam neki, hogy menjen be a szobámba, vagy menjen át Scott-hoz, mert egy 15 percbe beletelik, mire megfürdök, és erre ő az mondta, hogy menjek csak, nem siet sehova.
Egy 20 perc múlva kijöttem a fürdőből, és mondtam Austinnak hogy készen vagyok, mehet. Persze ő 5 perc alatt készen volt. Átöltöztünk pizsamába, én adtam egy pólót és egy nadrágot apa régi holmijai közül Austinnak. Megköszönte, majd megölelt.
-Ez meg mi volt
-Fogadd hálám jeléül.
-Ohh. akkor annak fogadom.- viccelődtem. Austin-ban azt szeretem, hogy nem nagyképű, és eközben irtó helyes, és kedves, rendes, aranyos, vicces, és még holnap estig is sorolhatnám. 11 óra körül úgy döntöttünk hogy lefekszünk aludni, mert álmosak lettünk. A tévét bekapcsolva hagytuk, mert mindketten csak úgy tudunk elaludni.
/ A következő rész nemsokára itt. Sziasztok!/
2013. január 27., vasárnap
2.fejezet
Másnap reggel arra keltem, hogy kibírhatatlanul fáj a bal lábam és kezem.Ránéztem az órára: 12:17.
-Azta - gondoltam magamban. - Jó sokat aludtam.- ezt szintén magamban.
Kimentem a fürdőszobába, de amint kiértem elkezdett csörögni a telefonom.Ismeretlen szám volt de felvettem.
~Telefonban~
-Haló, tessék, itt Ashley Blue.
-Szia Ash. Austin vagyok. Jobban vagy már?
-Erről ne beszéljünk. Gyere át most! Beszélnünk kell, fontos!
-Rendben. Mindjárt ott vagyok.
~Telefonbeszélgetés vége~
Gyorsan, de nehézkesen lefürödtem, és felvettem egy miniszoknyát, és egy lengébb trikót.Persze a szoknya kék volt, a póló pedig zöld. Ahogy kész lettem, már meg is szólalt a csengő.Tudtam hogy Austin lesz az, ezért csak hangosan leszóltam, mert nem akartam lépcsőzni.
-Gyere be, nyitva van!!!- kiáltottam.
Austin benyitott én meg mondtam neki, hogy jöjjön fel. Amikor megláttam, a szívem sokkal hevesebben vert, mint általában.De erről most le kellett tennem, mert perpillanat mérges vagyok rá egy kicsit amiatt, amit tegnap láttam a közösségi oldalakon.
-Szia, miről szeretnél beszélni?-érdeklődött Austin.
-Gyere, üljünk le a szobámban. Tehát.tegnap, amikor hazahoztál, rögtön lefürödtem, és felmentem facebook-ra és twitter-re is. Nagyon meglepett például facebookon az, hogy nekem szinte egy üzenetem is nagyon ritkán szokott jönni, erre most 300-400 felett volt a bejövőim száma. Ezek után felmentem twitterre, és ott is meglepett a sok üzenet, és több 1000 követő. Na ezt mivel magyarázod?
-Figyelj Ashley! Én nem akartam ezt. Nem hittem, hogyha elviszlek fagyizni, rögtön azt hiszi mindenki hogy járunk. Nem akartalak ebbe belerángatni. Sajnálom!
-Sokat nem érek a sajnálatoddal, mert attól még mindig azt hiszi mindenki, hogy járunk, szóval ez ellen csak egy dolgot tehetsz! Meg kell mondanod nyilvánosan mindenkinek, hogy nincs köztünk semmi, csak hazahoztál a kórházból, én meg megkértelek, hogy vigyél el fagyizni, és te megtetted, mert nem ronthatod el a hírnevedet azzal, hogyha egy nagy rajongódnak a kérését elutasítod.Értve vagyok?
-Igen. De ugye ettől nem fog megromlani a kapcsolatunk?
-Mert nekünk van olyan?? majdnem mondtam hogy még nem is ismerlek, hiszen mindent tudok rólad úgyhogy inkább úgy mondom, hogy még te nem ismersz.
-Azt te csak hiszed! Anyukád szinte mindent elmesélt rólad.
-Azért anya sem tudhat mindent rólam.
-Kérdezz bármit magadról, és válaszolok.
-Figyelj, én szívesen játszanék veled kérdezz - felelek-et, de nem nyugszom, amíg nem mondod el a nyilvánosság előtt, hogy még nincs köztünk semmi!!
-Ezt hogy érted, hogy MÉG??
-Ja, azt nem akartam hozzátenni.sajnálom.
-Ne sajnáld, már hozzátetted, és biztosan nem ok nélkül volt. Szóval, miért?
-Öööööm...
-Nyugi nem kell elmondanod! Megértem, most össze vagy egy kicsit zavarodva.
-öö.Igen.Egy kicsit talán.
-Akkor eljössz velem a stúdióba?
-Hogy megint együtt menjünk valahova?? Na nem. Azt már nem! Elég volt!
- Te kis hülye! Azért megyünk a stúdióba, hogy te is tanúsítsd, hogy nincs köztünk semmi, és hogy mi volt tegnap.
-Ja.de azért nem vagyok kis hülye!!!
-Jól van na!! Ez olyan kis cukiságból volt!
-Ja értem. Na de akkor menjünk!
Austin segített lemenni a lépcsőn, majd segített beülni a kocsiba, és pár perc múlva már bent is voltunk a stúdióban. Ott rögtön letámadtak minket a fotósok, és riporterek, de Austin leállította őket, és mondta, hogy el akarjuk mesélni, hogy mi van, és mi nincs közöttünk, és hogy mi is történt tegnap.Rögtön élő adásba kerültünk, és már el is kezdtek kérdezgetni minket.
-Szóval, mi van köztetek?-kérdezte a riporter. Mi persze előre megbeszéltük, hogy felváltva fogunk válaszolni a kérdésekre. Austin kezdte.
- Semmi, csak szimpla barátság, de még az sem alakult ki teljesen.
-Na azért ne szerénykedjetek már! Tudjuk hogy együtt vagytok!
-Nem vagyunk együtt, csak tegnap Austin limuzinja elgázolt engem, és ő bejött a kórházba, hogy bocsánatot kérjen, majd hazavitt, de előtte megkértem, hogy menjünk el fagyizni, és mivel Austin nem utasíthatja vissza a rajongóit, ezért elmentünk fagyizni. Ezek után hazavitt, és ebből mindenki kitalálta a maga kis történetét, és ebből keletkeztek a pletykák tucatjai.
-Szóval akkor ezt a rajongók mind csak kitalálták?
-Egyértelműen igen.-válaszolt Austin.
-És tervezitek, hogy lesz valami köztetek?
-Erre a kérdésre nem számítottunk, de egyenlőre nem.-nyögtem ki valamit.
-Tehát egyenlőre??
-Igen. Lehet, hogy még a végén barátok leszünk. De egyenlőre ennyit, örüljenek, hogy tisztáztuk magunkat, és nem kell a pletykákat tovább terjesztgetni. Mi ennyit akartunk elmondani. Köszönjük, viszlát!
-Még lenne pár kérdésünk hozzátok, ne menjetek el!
-Viszlát!!- kiáltotta Austin lerázóan.
~Kocsiban~
-Ezek nem normálisak!- jelentettem ki kicsit kuncogva.
-Ők mindig ilyenek, hisz ez a munkájuk. Egyébként miért mondtad azt hogy egyenlőre?????
-Mert nem igaz?? Najó bocsi, elrontottam na..most örülsz? Én csak azt mondtam, amit gondolok, az érzéseimet. És én úgy tudom, hogy az érzéseinket nem lehet titkolni, mert egy idő után már túl késő lesz, és akkor már hiába az egész., és szenvedhetsz. Csak szerettem volna, ha barátok leszünk.
-Persze, ezt én is nagyon szeretném. De akkor azt kellett volna mondanod, hogy már barátok vagyunk!
-Mert már azok vagyunk?- furakodtam.
-Mert nem? Két idegen vagyunk egymás számára?
-Nem. Te nekem nem. De én neked igen.
-De fogd már fel, hogy nem vagy idegen!! Már amikor először megláttalak, tudtam, hogy barátok leszünk, és erre összefutottam anyukáddal, aki örömmel elmesélt rólad mindent, amit szerettem volna rólad tudni.
-Aha.De azért na hajts túl a házunkon!
-Jah, bocsi.
-Semmi. Azért köszi mindent.
- Nincs mit köszönni. Van skype-od?
-Igen.
-Megadod?
- ashley@blue
-akkor felveszlek, és beszélünk még este?
-persze. 8kor várlak.
-Rendben. Szija.- és megint adott az arcomra egy puszit amitől megint elkezdett hevesen verni a szívem.
-Sziaa! -majd kocsijával elhajtott.
/A mostani részbe csak ennyit, holnap lehet hogy hozom az új részt! /
-Azta - gondoltam magamban. - Jó sokat aludtam.- ezt szintén magamban.
Kimentem a fürdőszobába, de amint kiértem elkezdett csörögni a telefonom.Ismeretlen szám volt de felvettem.
~Telefonban~
-Haló, tessék, itt Ashley Blue.
-Szia Ash. Austin vagyok. Jobban vagy már?
-Erről ne beszéljünk. Gyere át most! Beszélnünk kell, fontos!
-Rendben. Mindjárt ott vagyok.
~Telefonbeszélgetés vége~
Gyorsan, de nehézkesen lefürödtem, és felvettem egy miniszoknyát, és egy lengébb trikót.Persze a szoknya kék volt, a póló pedig zöld. Ahogy kész lettem, már meg is szólalt a csengő.Tudtam hogy Austin lesz az, ezért csak hangosan leszóltam, mert nem akartam lépcsőzni.
-Gyere be, nyitva van!!!- kiáltottam.
Austin benyitott én meg mondtam neki, hogy jöjjön fel. Amikor megláttam, a szívem sokkal hevesebben vert, mint általában.De erről most le kellett tennem, mert perpillanat mérges vagyok rá egy kicsit amiatt, amit tegnap láttam a közösségi oldalakon.
-Szia, miről szeretnél beszélni?-érdeklődött Austin.
-Gyere, üljünk le a szobámban. Tehát.tegnap, amikor hazahoztál, rögtön lefürödtem, és felmentem facebook-ra és twitter-re is. Nagyon meglepett például facebookon az, hogy nekem szinte egy üzenetem is nagyon ritkán szokott jönni, erre most 300-400 felett volt a bejövőim száma. Ezek után felmentem twitterre, és ott is meglepett a sok üzenet, és több 1000 követő. Na ezt mivel magyarázod?
-Figyelj Ashley! Én nem akartam ezt. Nem hittem, hogyha elviszlek fagyizni, rögtön azt hiszi mindenki hogy járunk. Nem akartalak ebbe belerángatni. Sajnálom!
-Sokat nem érek a sajnálatoddal, mert attól még mindig azt hiszi mindenki, hogy járunk, szóval ez ellen csak egy dolgot tehetsz! Meg kell mondanod nyilvánosan mindenkinek, hogy nincs köztünk semmi, csak hazahoztál a kórházból, én meg megkértelek, hogy vigyél el fagyizni, és te megtetted, mert nem ronthatod el a hírnevedet azzal, hogyha egy nagy rajongódnak a kérését elutasítod.Értve vagyok?
-Igen. De ugye ettől nem fog megromlani a kapcsolatunk?
-Mert nekünk van olyan?? majdnem mondtam hogy még nem is ismerlek, hiszen mindent tudok rólad úgyhogy inkább úgy mondom, hogy még te nem ismersz.
-Azt te csak hiszed! Anyukád szinte mindent elmesélt rólad.
-Azért anya sem tudhat mindent rólam.
-Kérdezz bármit magadról, és válaszolok.
-Figyelj, én szívesen játszanék veled kérdezz - felelek-et, de nem nyugszom, amíg nem mondod el a nyilvánosság előtt, hogy még nincs köztünk semmi!!
-Ezt hogy érted, hogy MÉG??
-Ja, azt nem akartam hozzátenni.sajnálom.
-Ne sajnáld, már hozzátetted, és biztosan nem ok nélkül volt. Szóval, miért?
-Öööööm...
-Nyugi nem kell elmondanod! Megértem, most össze vagy egy kicsit zavarodva.
-öö.Igen.Egy kicsit talán.
-Akkor eljössz velem a stúdióba?
-Hogy megint együtt menjünk valahova?? Na nem. Azt már nem! Elég volt!
- Te kis hülye! Azért megyünk a stúdióba, hogy te is tanúsítsd, hogy nincs köztünk semmi, és hogy mi volt tegnap.
-Ja.de azért nem vagyok kis hülye!!!
-Jól van na!! Ez olyan kis cukiságból volt!
-Ja értem. Na de akkor menjünk!
Austin segített lemenni a lépcsőn, majd segített beülni a kocsiba, és pár perc múlva már bent is voltunk a stúdióban. Ott rögtön letámadtak minket a fotósok, és riporterek, de Austin leállította őket, és mondta, hogy el akarjuk mesélni, hogy mi van, és mi nincs közöttünk, és hogy mi is történt tegnap.Rögtön élő adásba kerültünk, és már el is kezdtek kérdezgetni minket.
-Szóval, mi van köztetek?-kérdezte a riporter. Mi persze előre megbeszéltük, hogy felváltva fogunk válaszolni a kérdésekre. Austin kezdte.
- Semmi, csak szimpla barátság, de még az sem alakult ki teljesen.
-Na azért ne szerénykedjetek már! Tudjuk hogy együtt vagytok!
-Nem vagyunk együtt, csak tegnap Austin limuzinja elgázolt engem, és ő bejött a kórházba, hogy bocsánatot kérjen, majd hazavitt, de előtte megkértem, hogy menjünk el fagyizni, és mivel Austin nem utasíthatja vissza a rajongóit, ezért elmentünk fagyizni. Ezek után hazavitt, és ebből mindenki kitalálta a maga kis történetét, és ebből keletkeztek a pletykák tucatjai.
-Szóval akkor ezt a rajongók mind csak kitalálták?
-Egyértelműen igen.-válaszolt Austin.
-És tervezitek, hogy lesz valami köztetek?
-Erre a kérdésre nem számítottunk, de egyenlőre nem.-nyögtem ki valamit.
-Tehát egyenlőre??
-Igen. Lehet, hogy még a végén barátok leszünk. De egyenlőre ennyit, örüljenek, hogy tisztáztuk magunkat, és nem kell a pletykákat tovább terjesztgetni. Mi ennyit akartunk elmondani. Köszönjük, viszlát!
-Még lenne pár kérdésünk hozzátok, ne menjetek el!
-Viszlát!!- kiáltotta Austin lerázóan.
~Kocsiban~
-Ezek nem normálisak!- jelentettem ki kicsit kuncogva.
-Ők mindig ilyenek, hisz ez a munkájuk. Egyébként miért mondtad azt hogy egyenlőre?????
-Mert nem igaz?? Najó bocsi, elrontottam na..most örülsz? Én csak azt mondtam, amit gondolok, az érzéseimet. És én úgy tudom, hogy az érzéseinket nem lehet titkolni, mert egy idő után már túl késő lesz, és akkor már hiába az egész., és szenvedhetsz. Csak szerettem volna, ha barátok leszünk.
-Persze, ezt én is nagyon szeretném. De akkor azt kellett volna mondanod, hogy már barátok vagyunk!
-Mert már azok vagyunk?- furakodtam.
-Mert nem? Két idegen vagyunk egymás számára?
-Nem. Te nekem nem. De én neked igen.
-De fogd már fel, hogy nem vagy idegen!! Már amikor először megláttalak, tudtam, hogy barátok leszünk, és erre összefutottam anyukáddal, aki örömmel elmesélt rólad mindent, amit szerettem volna rólad tudni.
-Aha.De azért na hajts túl a házunkon!
-Jah, bocsi.
-Semmi. Azért köszi mindent.
- Nincs mit köszönni. Van skype-od?
-Igen.
-Megadod?
- ashley@blue
-akkor felveszlek, és beszélünk még este?
-persze. 8kor várlak.
-Rendben. Szija.- és megint adott az arcomra egy puszit amitől megint elkezdett hevesen verni a szívem.
-Sziaa! -majd kocsijával elhajtott.
/A mostani részbe csak ennyit, holnap lehet hogy hozom az új részt! /
2013. január 24., csütörtök
1.fejezet
Sziasztok, Ashley Blue vagyok, 15 éves. Miamiban élek az anyukámmal, Mollyval, és az öcsémmel, Scottal.Hatalmas Mahomie vagyok.Tele van a szobám Austin Mahone-os poszterekkel. Hatalmas vágyam, hogy egyszer eljuthassak egy koncertjére, egy kicsit lehetetlen, de el fogok jutni.Tudom.Igaz, hogy Miamiban élek, ahol Austin is, de még egyszer sem láttam.Hát nem furcsa?...bár azt mondják hogy szinte itthon sincs, mert nagyon sokat koncertezik világszerte.De egy koncertjére biztos hogy elmegyek, bármi áron is.
Szombat reggel 10 óra van, és mennem kell 11-re gitárórára.Imádok gitározni.Ebbe is csak azért kezdtem bele, mert Austin is gitározik. Már el tudom játszani Austin-tól a Say Somethin' című számot, ami még most is a kedvencem.Persze anya és Scoty már nagyon ki vannak tőlem, hogy egyfolytában ezt játszom, és éneklem.De általában kint a tengerparton szoktam játszani..persze akkor, amikor senki nincs ott, mert szégyenlős vagyok, és nem nagyon merek mások előtt bármit is csinálni.Azt viszont tudnotok kell, hogy imádom a piros, a zöld, és a kék színt.Az összes ruhám csak ebből a 3 színből áll.Persze legtöbb ruhám piros, mivel Austin-nak az a kedvenc színe.Még pizsamában vagyok, de már nem sokáig, ezért fogtam egy piros pólót, és egy kék rövidnadrágot, és elindultam a fürdőszobába, hogy gyorsan lefürödjek.Amikor kész lettem, ránéztem az órára, és láttam, hogy 11 lesz 10 perc múlva, úgyhogy rohantam lefelé a konyhába, hogy szóljak anyunak, hogy megyek. Felkaptam a gitáromat, és elindultam.Még szerencse, hogy nincs messze Emma néni (a gitártanár) háza, ezért pontban 11 órakor ott voltam. 2 órát gyakoroltunk, és hamar el is telt.Nem mondom, elfáradtak az ujjaim, de megérte, mert egy csomó mindent tanultunk.Amikor már az utcán előtt lévő széles úton mentem át zebrán, egyszer csak egy hatalmas limuzin elgázolt..szó szerint..elvesztettem az eszméletemet...............................A kórházban keltem fel, és amikor kinyitottam a szemem, megláttam anyát, és rögtön kérdeztem tőle kicsit nehézkesen:
-Anya mi történt velem??
-Jaj drágám! Egy limuzin elütött téged, és meg kell mondjam, hogy nagyon bunkó sofőr volt.Nem tudom hogy kit szállított, mert szerintem aki bent ült hátul, az az egészből észre sem vett semmit.Oda akart adni nekem egy köteg pénzt, de azt mondtam neki, hogy nem kell a pénze, és elhajtott..
-Ez nem lehet igaz!! Hogy lehet valaki ennyire..wááhh...bunkó..nagyon fáj a fejem..főleg hogy a tudomásomra jutott, hogy a sofőrt mennyire nem érdekelte, hogy hogy vagyok. legalább ő hozott be a kórházba, vagy te? gondolom te..
-Igen kicsim, jól gondolod.. de ne mérgelődj ezen.inkább pihenj.
Ahogy anya kimondta azt hogy pihenj, rögtön elaludtam.....
~Másnap reggel~
Amikor felkeltem, azt láttam, hogy anya beszélget egy fiatal sráccal..pontosan nem láttam, de kicsit hasonlított Austin-ra...de gondoltam: Ez lehetetlen!..Amikor anya meglátta, hogy felkeltem, rögön odarohant, és az ismeretlen srác is utána.
-Jóreggelt kicsim! jobban vagy már? Valaki bocsánatot szeretne kérni tőled a tegnapi miatt. Fogadod?
-Hát..nagyon nincs kedvem hozzá, de legyen.
Amikor anya lassan félreállt, elállt a lélegzetem, és nem tudtam elhinni amit látok.
-Csípjetek meg, ha álmodom! Te tényleg Austin Mahone vagy??? uristen imá....miket beszélek.....hiszen elütöttél..
-Jobban mondva a sofőröm.-szakított félbe.
- De akkor is!!! Kórházba kerültem emiatt!!! Eltört a bal lábam, és a bal kezem!! Ez kellett!! Most nem tudok gitározni legalább 3 hétig!!! Most örülsz???
-Hidd el, hogy nagyon sajnálom a dolgot! Tegnap, amikor hazaértünk, Louis, a sofőröm azt mondta, hogy elütöttünk egy tini lányt, és hogy kínált fel az anyukádnak pénzt, de ő nem fogadta el, és ennél többet nem tehetett.Azonnal kirugtam, és mondtam neki, hogy hogy lehet ennyire felelőtlen, és szívtelen!! Hidd el, nem akartam, hogy bajod essen.és én erről semmit nem tudtam, hogy elütött...legalább annyit megtehetett volna, hogy elhoz a kórházba...de még ennyit sem tett meg..ahogy megtudtam hogy mi történt, ide rohantam. És még egyszer nagyon sajnálom!
-Szóval most azt akarod nekem mondani, hogy nem vetted észre, hogy megállt a kocsi az út közepén? Na ne!! Ezt ne!
-De tényleg nem vettem észre, mert az ének tanárommal gyakoroltunk a holnapi fellépésre.
-Ahha...szóval az éneklésre fogod...értem..szánalmas vagy.
-Ültél már valaha limuzinban?? HHHA???
-Nem, még nem..
-Akkor jobb ha tudod, hogy a limuzinokat úgy fejlesztették ki, hogy ne halljuk az utcai zajokat, és még azt se lehessen észrevenni, hogy erősen fékez, és ilyenkor el szoktuk húzni a függönyöket, hogy a rajongók ne lássanak be!!! Így mostmár elhiszed, hogy nem akartam rosszat, és hogy én nem tehetek semmiről, de mégis ittvagyok, hogy bocsánatot kérjek?? nagyon tudlak sajnálni, ha nem hiszel nekem!
-Jól van, jól van, ne törd magad, elhiszem, és elfogadom a bocsánatkérésedet.
-Most megtisztelve érzem magam.-mondta Austin kis vigyorral a szája csücskében.
-Érezd is, mivel a példaképem áll előttem.Te vagy a kedvenc énekesem! Azért kezdtem el gitározni, mert te is gitározol. Azért a kedvenc színem a piros, mert a tiéd is az. Imádom a számaidat. Már gitárral is el tudom játszani Say somethin' című számodat.Egyszerűen imádlak, és még mindig azt hiszem hogy álmodom, mert hatalmas vágyam volt, hogy elmenjek egy koncertedre., de még nem sikerült, de hidd el, találkozunk mii még!
-Ez kedves tőled! ha szeretnéd, adhatok egy koncertjegyet, és amikor a One less lonely girl-t éneklem Justin Bieber-től, akkor téged hívatlak fel a színpadra.De remélem nem baj, ha csak a jövő hónapban lesz?
-Uristen ez most komoly??? ne hiszem el!!!! tényleg nem!!!! hogy baj-e hogy a jövő hónapban lesz?? dehogy baj!! életem legszebb napja lesz!köszönöm Austin!! Imádlak!!
-Nincs mit köszönnöd! Ennyi legalább járt neked, amiért most itt fekszel.De a doki azt mondta, hogy ma már hazamehetsz.Nem?!
-De igen, azt mondta!-kiáltott egy távoli hang. Persze anya volt, az és épp most jött a lenti büféből, és éppen meghallotta, amit Austin kérdezett.
-Én már össze is pakoltam neked!
-Köszi anya! :)
-Haza vihetem Ashley-t Molly?
-Ti már tegezitek egymást?? :OO :)
-Persze! Austin kedves srác, és megengedtem neki, ahogyan azt is, hogy hazavigyen. A cuccaidat hazaviszem, és majd jöttök! Puszi!
-Szia Molly!
-Öhmm..szia anya!-mondtam meglepődve anyának, aki már rég lent volt kórház földszintén.
-Kedves anyukád van!
-Igen, tudom. A világ legjobb anyukája.
-Én is imádom az anyukámat! :) Mindenben mindig segít.
-Az enyém is. Na de nekem most valahogy át kellene öltöznöm. :$
-Segítsek? És ne hogy azt hidd hogy nyomulok, hanem igazából segíteni szeretnék.
-Hát rendben! Segíts..másképpen nem menne.
Nagy nehezen felöltöztem, aztán Austin segített elmenni a liftig, aztán az autóig. Nagyon szép kocsija van.És kényelmes is.Nagyon.Mielőtt megkérdezte volna, hogy hová is kell vinnie, megkérdezte ezt:
-Eljössz velem fagyizni? csak a jókedv kedvéért ?? :)
-Mehetünk. :)
Három gombócos fagyit ettünk.Meglepődtünk mind2en hogy ugyanolyat kértünk.
-Te is a gyümölcsöseket szereted??
-Igen, de a csokit ki nem állhatom.Ahogyan a puncsot sem.
-Ugyan így vagyok én is! A többit azt mindet szeretem!-mondtam, miközben Austin egyfolytában nézett rajtam valamit.
-Mit nézel??
-A szemedet.érdekes.szép. :)
-A tiéd is!Kékes-zöld. :)
-Igen , és a tiéd is.
-Igen. De mostmár menjünk, mert kezd fájni a lábam.
-Rendben.
Austin kifizette a fagyikat, és már ültünk is be a kocsiba, persze én Austin segítségével. Kérdezés nélkül hazavitt. Vajon honnan tudta??..Áh.megvan.. anya elmondta neki.
-Mindent köszönök Austin!
-Nagyon szívesen, itt a jegy a koncertre!-és odanyújtott egy jegyet, amely az első sorba szólt.
-Most legszívesebben ugrálnék örömömben, de félek elesnék, és mehetnénk vissza a kórházba. xD
-Igen, úgyhogy csak óvatosan örülj!
-Jól van, jól van :)
-Akkor majd találkozunk. :)
-Megadod a telefonszámodat?
-Persze, ha te is a tiédet! :)
-Okés :)
Amikor telefonszámot cseréltünk, adott egy puszit az arcomra, és ezt mondta:
-Gyógyulj meg! :) Szija, és üdvözlöm anyukádat! :)
-Renben, átadom neki! Szia!
Amikor bementem, anya már rögtön elkezdett bombázni a kérdéseivel. Én mindent részletesen elmondtam neki, és azt mondta hogy menjek fel a szobámba, és próbáljak meg valahogy megfürödni, és ha nem megy, akkor szóljak. Persze nagy nehezen, de sikerült. Amikor lefeküdtem, előtte felmentem facebook-ra, és láttam hogy több száz üzenetem van.Megnéztem belőle vagy 10-et, de abbahagytam, nem bírtam tovább........felmentem twitterre, és 10.000-nél több követőm lett, és egy csomó üzenet ott is, ugyanazokkal a tartalmakkal, amelyek facebook-on.
"Szia, te tényleg Austin csaja vagy?? :OO menj a francba!!! én akartam az lenni!!"-ez volt a rosszabbik.
"Szia. dejóó!! te vagy Austin barátnője?? dee szerencsés vagy!! gratulálok! :)"-ez volt a jobbik, de mind a kettő rossz volt, ugyanis nem járunk .Sírtam is egy kicsit, mert nem akartam népszerű lenni.nem akartam, hogy beszéljenek rólam az emberek.soha nem szerettem a középpontban lenni.most sikerült. De egy kicsit örültem a mai napnak, mivel Austin adott egy jegyet a koncertjére, és még fagyiztunk is, és még puszit is kaptam.Túl szép volt, és ezért kaptam a sok üzenetet. De nem érdekelt, mert fájt a fejem, és a törött kezem és lábam is, ezért inkább lecsaptam a laptopomat, és elaludtam.
/Az első részbe ennyit. A következő részt nemsokára hozom. Sziasztok! :) /
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)