2.fejezet

Másnap reggel arra keltem, hogy kibírhatatlanul fáj a bal lábam és kezem.Ránéztem az órára: 12:17.
-Azta - gondoltam magamban. - Jó sokat aludtam.- ezt szintén magamban.
Kimentem a fürdőszobába, de amint kiértem elkezdett csörögni a telefonom.Ismeretlen szám volt de felvettem.
~Telefonban~
-Haló, tessék, itt Ashley Blue.
-Szia Ash. Austin vagyok. Jobban vagy már?
-Erről ne beszéljünk. Gyere át most! Beszélnünk kell, fontos!
-Rendben. Mindjárt ott vagyok.
~Telefonbeszélgetés vége~
Gyorsan, de nehézkesen lefürödtem, és felvettem egy miniszoknyát, és egy lengébb trikót.Persze a szoknya kék volt, a póló pedig zöld. Ahogy kész lettem, már meg is szólalt a csengő.Tudtam hogy Austin lesz az, ezért csak hangosan leszóltam, mert nem akartam lépcsőzni.
-Gyere be, nyitva van!!!- kiáltottam.
Austin benyitott én meg mondtam neki, hogy jöjjön fel. Amikor megláttam, a szívem sokkal hevesebben vert, mint általában.De erről most le kellett tennem, mert perpillanat mérges vagyok rá egy kicsit amiatt, amit tegnap láttam a közösségi oldalakon.
-Szia, miről szeretnél beszélni?-érdeklődött Austin.
-Gyere, üljünk le a szobámban.      Tehát.tegnap, amikor hazahoztál, rögtön lefürödtem, és felmentem facebook-ra és twitter-re is. Nagyon meglepett például facebookon az, hogy nekem szinte egy üzenetem is nagyon ritkán szokott jönni, erre most 300-400 felett volt a bejövőim száma. Ezek után felmentem twitterre, és ott is meglepett a sok üzenet, és több 1000 követő. Na ezt mivel magyarázod?
-Figyelj Ashley! Én nem akartam ezt. Nem hittem, hogyha elviszlek fagyizni, rögtön azt hiszi mindenki hogy járunk. Nem akartalak ebbe belerángatni. Sajnálom!
-Sokat nem érek a sajnálatoddal, mert attól még mindig azt hiszi mindenki, hogy járunk, szóval ez ellen csak egy dolgot tehetsz! Meg kell mondanod nyilvánosan mindenkinek, hogy nincs köztünk semmi, csak hazahoztál a kórházból, én meg megkértelek, hogy vigyél el fagyizni, és te megtetted, mert nem ronthatod el a hírnevedet azzal, hogyha egy nagy rajongódnak a kérését elutasítod.Értve vagyok?
-Igen. De ugye ettől nem fog megromlani a kapcsolatunk?
-Mert nekünk van olyan?? majdnem mondtam hogy még nem is ismerlek, hiszen mindent tudok rólad úgyhogy inkább úgy mondom, hogy még te nem ismersz.
-Azt te csak hiszed! Anyukád szinte mindent elmesélt rólad.
-Azért anya sem tudhat mindent rólam.
-Kérdezz bármit magadról, és válaszolok.
-Figyelj, én szívesen játszanék veled kérdezz - felelek-et, de nem nyugszom, amíg nem mondod el a nyilvánosság előtt, hogy még nincs köztünk semmi!!
-Ezt hogy érted, hogy MÉG??
-Ja, azt nem akartam hozzátenni.sajnálom.
-Ne sajnáld, már hozzátetted, és biztosan nem ok nélkül volt. Szóval, miért?
-Öööööm...
-Nyugi nem kell elmondanod! Megértem, most össze vagy egy kicsit zavarodva.
-öö.Igen.Egy kicsit talán.
-Akkor eljössz velem a stúdióba?
-Hogy megint együtt menjünk valahova?? Na nem. Azt már nem! Elég volt!
- Te kis hülye! Azért megyünk a stúdióba, hogy te is tanúsítsd, hogy nincs köztünk semmi, és hogy mi volt tegnap.
-Ja.de azért nem vagyok kis hülye!!!
-Jól van na!! Ez olyan kis cukiságból volt!
-Ja értem. Na de akkor menjünk!
Austin segített lemenni a lépcsőn, majd segített beülni a kocsiba, és pár perc múlva már bent is voltunk a stúdióban. Ott rögtön letámadtak minket a fotósok, és riporterek, de Austin leállította őket, és mondta, hogy el akarjuk mesélni, hogy mi van, és mi nincs közöttünk, és hogy mi is történt tegnap.Rögtön élő adásba kerültünk, és már el is kezdtek kérdezgetni minket.
-Szóval, mi van köztetek?-kérdezte a riporter. Mi persze előre megbeszéltük, hogy felváltva fogunk válaszolni a kérdésekre. Austin kezdte.
- Semmi, csak szimpla barátság, de még az sem alakult ki teljesen.
-Na azért ne szerénykedjetek már! Tudjuk hogy együtt vagytok!
-Nem vagyunk együtt, csak tegnap Austin limuzinja elgázolt engem, és ő bejött a kórházba, hogy bocsánatot kérjen, majd hazavitt, de előtte megkértem, hogy menjünk el fagyizni, és mivel Austin nem utasíthatja vissza a rajongóit, ezért elmentünk fagyizni. Ezek után hazavitt, és ebből mindenki kitalálta a maga kis történetét, és ebből keletkeztek a pletykák tucatjai.
-Szóval akkor ezt a rajongók mind csak kitalálták?
-Egyértelműen igen.-válaszolt Austin.
-És tervezitek, hogy lesz valami köztetek?
-Erre a kérdésre nem számítottunk, de egyenlőre nem.-nyögtem ki valamit.
-Tehát egyenlőre??
-Igen. Lehet, hogy még a végén barátok leszünk. De egyenlőre ennyit, örüljenek, hogy tisztáztuk magunkat, és nem kell a pletykákat tovább terjesztgetni. Mi ennyit akartunk elmondani. Köszönjük, viszlát!
-Még lenne pár kérdésünk hozzátok, ne menjetek el!
-Viszlát!!- kiáltotta Austin lerázóan.
~Kocsiban~
-Ezek nem normálisak!- jelentettem ki kicsit kuncogva.
-Ők mindig ilyenek, hisz ez a munkájuk. Egyébként miért mondtad azt hogy egyenlőre?????
-Mert nem igaz?? Najó bocsi, elrontottam na..most örülsz? Én csak azt mondtam, amit gondolok, az érzéseimet. És én úgy tudom, hogy az érzéseinket nem lehet titkolni, mert egy idő után már túl késő lesz, és akkor már hiába az egész., és szenvedhetsz. Csak szerettem volna, ha barátok leszünk.
-Persze, ezt én is nagyon szeretném. De akkor azt kellett volna mondanod, hogy már barátok vagyunk!
-Mert már azok vagyunk?- furakodtam.
-Mert nem? Két idegen vagyunk egymás számára?
-Nem. Te nekem nem. De én neked igen.
-De fogd már fel, hogy nem vagy idegen!! Már amikor először megláttalak, tudtam, hogy barátok leszünk, és erre összefutottam anyukáddal, aki örömmel elmesélt rólad mindent, amit szerettem volna rólad tudni.
-Aha.De azért na hajts túl a házunkon!
-Jah, bocsi.
-Semmi. Azért köszi mindent.
- Nincs mit köszönni. Van skype-od?
-Igen.
-Megadod?
- ashley@blue
-akkor felveszlek, és beszélünk még este?
-persze. 8kor várlak.
-Rendben. Szija.- és megint adott az arcomra egy puszit amitől megint elkezdett hevesen verni a szívem.
-Sziaa! -majd kocsijával elhajtott.


/A mostani részbe csak ennyit, holnap lehet hogy hozom az új részt! /