Reggel amikor felkeltem, Austin már nem volt mellettem, ezért gyorsan felpattantam, és ránéztem az órára: 12:26. Na megint sikerült jól elaludnom.
-Austin! Hol vagy? - kiáltoztam.
-Már elment.-mondta Scoty.
-És hova ment?
-Nem tudom, az anyukája felhívta, hogy menjen haza gyorsan.
-Akkor biztosan valami baj van. Fel kell hívnom.
-Akkor tedd azt.-biztatott az öcsém.
Felhívtam Austint, és nagyon ledöbbentem, amikor meghallottam, hogy az anyukája kórházban van. Austin elmesélte nekem, hogy hogyan történt:
-Amikor anya felhívott, azt mondta, hogy nagyon siessek haza, mert valami baj van vele, és amikor odaértem, már a földön feküdt, és gyorsan hívtam a mentőt, hogy jöjjenek, mert anya elvesztette az eszméletét. Se perc alatt kijöttek, és bevitték anyát a kórházba, persze vele mentem, és most is itt vagyok. Már jobb az állapota, úgyhogy hamarosan fel fog kelni.
-Figyelj oda megyek jó?
-Okés, gyere!
-Akkor 20 perc tudod, a lábam miatt.
-Ne menjek érted?
-Ne, ne gyere. Ne hagyd ott anyukádat!- mondtam Austin-nak.
-De azt mondták hogy kb. egy fél óra kell még neki addig, amíg fel nem kel. Nekem meg 5 percbe sem telik, ha elhozlak.
-Hát jó. De én már elindultam. Itt vagyok a pláza sarkánál. Itt meg várlak jó?
-Oké, mindjárt ott vagyok, puszi!
-Puszi, siess!
~Telefonbeszélgetés vége~
Austin tényleg gyorsan odaért a plázához, és mentünk is a kórházba. Az anyukája még mélyen aludt, de már csak egy 20 perc volt hátra addig, amíg fel nem kel.Amíg aludt, mi Austinnal beszélgettünk, de egyszer csak kinyílt az anyukájának a szeme, és gyorsan felé hajolt, majd megszólította. Az édesanyja reagált is rá, én pedig addig kimentem szólni egy nővérnek, hogy Austin anyukája felkelt, és hogy vizsgálja meg. A vizsgálatok után azt mondták nekünk, hogy várnunk kell még egy kicsit az eredményekért, de nem sokat. Maximum egy fél órát. Addig Austin bemutatott az anyukájának. Nagyon aranyos. Egy kicsit hasonlít anyára. Mármint nem kinézetben, hanem ahogy rám néz, és ahogy beszél velem, egy és ugyanaz, mint anya. Addig beszélgettünk, hogy már meg is hozták az eredményeket és kiderült, hogy csak kis rosszullét, aztán ájulás, de semmi komoly nem történt Austin anyujával, úgyhogy haza mehettünk. Austin megkérdezte, hogy nem-e alszok ma nála, de én azt mondtam neki, hogy ma nem, mert jön hozzám néhány barátnőm. Persze ezt megértette, bár nem is volt más választása, de mondtam neki, hogy holnap ott alszok nála, és azt mondta, hogy úgy rendben. Elköszöntünk, Austin a szokásos módon. Amikor bementem a házba, anya és Scott az ajtóban álltak, és rögtön megkérdezték, hogy hol voltam, én meg azt akartam kérdezni tőlük, hogy hová készülnek?..
-Te meg hol a fészkes fenében voltál?
-Kórházban.
-És mi a francnak voltál te ott? És miért nem hívtál?
-Mert Austin anyukája elájult és bevitték a kórházba, én meg elmentem meglátogatni. És azért nem vittem telefont, mert a kórházba nem akartam vinni, mert nem akartam senkit sem megzavarni azzal, hogy elkezd csöngeni a telefonom.
-Jaj kicsim, de akkor legalább Scott-nak fel kiálthattál volna!
-Nem volt rá időm. Na de ti hova mentek?
-Scott már kinézett magának valami ajándékot a névnapjára, és azt megyünk megvenni a plázába.
-Aha. Jól van. Ja és anya, ?! Holnap ott aludhatok Austin-nál?
-Öööö..persze kicsim. Nála mindig.
-Köszi anya! Ma ugye tudod hogy jön hozzám Lilly és Sarah?
-Óóó. tényleg. el is felejtettem. Na akkor bevásárolunk nektek okés?
-Okés! Sziasztok!
Amikor elmentek, akkor felmentem a szobámba, és megigazítottam az ágyakat, és kicsit rendet raktam a szobámban, hogy mire jönnek a lányok, ne legyen egy szemétdomb a szobám. 2 óra volt, úgyhogy volt még 2 órám a pakoláshoz, de az a 2 óra nagyon hamar eltelt, és megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót, és ez várt:
-Szija Ash, hát veled meg mi történt? Úr Isten! Nagyon gyorsan el kell mindent mesélned!
-Ööö..sziasztok lányok, nyugi jól vagyok.
-Nem úgy néz ki.
-Nyugi, csak elütött egy limuzin, méghozzá Austin limuzinja.
-Na ne! Ez most halál komoly? Na jó, most nehogy azt hidd hogy örülök annak, hogy átment rajtad egy limuzin, de azért egy kicsi jó is van a dologban, hiszen hatalmas Mahomie vagy!!!
-Igen, és elég jóban lettünk! És képzeljétek!! Tegnap voltam egy kis koncertjén, és a jövő hónapban megyek a nagy koncertjére, amire első sorba szóló jegyet kaptam! És jövő héten leszedik a gipszeket!
-Na csajszi! Jól megy akkor most neked! Főleg hogy most mi itt vagyunk igaz??- kacsintott Sarah.
-Ige, igaz. Szeretlek titeket!
-Mi is téged!- ölelt meg Lilly, majd Sarah is.
Ez a csajos este nem is alakult rosszul. Egy csomó mindent megtudtam a lányokról, mint például azt, hogy mind a kettőjüknek van pasija. Ennek nagyon örülök, mert régen volt már mindhármónknak pasija, és most már van nekik, és már csak nekem nincs. De lesz, tudom.Na de térjünk vissza az estére. Mindent elmeséltem Austin-ról, és ők is a barátjukról. Az elmondottak alapján helyesek, kedvesek, és gondoskodóak. Ezek a tulajdonságok jó pontok egy fiúnál. És ez ugyanígy megvan Austinban is, csak ő még tehetséges is.Nagyon. De az lehetetlen, hogy mi valaha összejöjjünk, mert egy híresség majd pont egy olyan csajjal jönne össze, akit senki nem ismer, vagyis egy nagy senki a többi rajongó szemében. De ezen nem is gondolkozom tovább. Majd lesz, ami lesz. Addig is élvezem a csajok társaságát. Már este 11 óra volt, amikor Sarah bejelentette, hogy ő álmos. Persze én és Lilly is mondtuk ugyanezt. Hála, amiért összetoltuk még tegnap este az ágyakat, elférünk hárman is, úgyhogy mindenki lefürdött, aztán befeküdtünk az ágyba. Hamar el is aludtunk.
Aznap furcsa álmom volt.
/ A mostani fejezetbe csak ennyit, holnap várhatóan új rész ;) :)) /
2013. január 30., szerda
2013. január 29., kedd
4.fejezet
Amikor felkeltem, láttam, hogy Austin még alszik, de valami furcsa volt rajta. Mintha tejszínhab lett volna az arcán, és mindkét kezén. Aztán magamra néztem, és rajtam is volt, nem kevés. Itt már tudtam: hogy Scott keze van a dologban, és rögtön át is mentem hozzá csendben, hogy Austin ne keljen fel, bár fel kellett volna kelteni, hogy megmosakodjon, de inkább hagytam, hadd aludjon. Meg kell hagyni nagyon édesen aludt, ezért sem keltettem fel.
-Te mit műveltél velünk az este?? Meghalsz!! Normális vagy te??? Az még oké, hogy engem szivatsz, de az, hogy egy sztárt?!?!?!? Te megőrültél??
-Ööö...Ashley nyugi. Oké?
-Hogy nyugodnék le? Egy sztárt szivattál meg, méghozzá azt a sztárt, akit tudod, hogy imádok. Hogy lehetsz ilyen aaajjjhh.... nagyon köcsög vagy..tudsz róla??
-Figyelj! Viccnek szántam! És szerintem egész jól sikerült!!
- Hogy tudsz még most is viccelődni? Miért nem tudsz szót fogadni legalább egyszer??? Mondtam, hogy hagyj minket békén! Főleg Austint!!
-Jaj most úgy csinálsz, mintha az a másfél év vagy öt év lenne köztünk! De ez csak másfél! Nem öt!
-De anya azt mondta, hogy amíg nincs itthon, addig én vagyok a főnök!
-És te mikor szoktad betartani azt, amit anya mond??
-Elég sokszor. De akkor szerintem téged ne is említsünk!
-Na és akkor? Nekem lehet!..
-Nem lehet! Ugyan úgy neked is be kell tartani azt, amit anya mond! Néha megszegheted, de csak nagyon néha! Ahogyan én is!! De térjünk vissza az éjszakai kis viccelődésedhez!!
-Jól van, ha Austin..
-Mivanveleem??- kullogott ki kómás fejjel Austin a szobámból csupa tejszínhabosan...de még így is cuki volt.
-Jóreggel Austin!- köszöntöttem, majd Scottra egy parancsoló pillantást vetettem, és hála az égnek, értette is.
-Ööömm.. Austin, mondanom kell valamit!- kezdte el Scott a mondanivalóját.
-Mondd!- mondta Austin még mindig nyögve nyelősen.
-Az van, hogy este történt egy kis viccelődés, amiről azt hittem, hogy jó vége lesz, mert majd mindhárman nevetünk egy jót az egészen, de nem így történt. Ashley mondta hogy../itt oldalba löktem, hogy ki ne merje mondani/ ömm..szóval elnézést szeretnék kérni, és hogy ne kelljen mondanom, állj a tükör elé, és megtudod, hogy miért kértem elnézést. És mégegyszer: Bocsi.
Austin elé állt a tükörnek, és majd megpukkadt a röhögéstől.
- Hát hát hátt ez hatalmas. régóta nem vicceltek meg így, és régóta nem röhögtem ilyen jót magamon.!!!!!!!!!!!!- röhögött Austin.
-Na akkor drága Ashley! Mit is szeretnél nekem mondani??
-Ööö..semmit..azt hiszem...
-Nem, nem.! most szépen bocsánatot kérsz tőlem amiért gy lerohantál!
-Bocsánat Scoty. Kicsit túl reagáltam a dolgot.
-Kicsit?!?!?!?!?!
-Na jó....nagyon..
-Mert mi történt??- avatkozott bele Austin.
- Hát egy kicsit túl reagáltam a viccelős dolgot...
-Mennyire??
-Nagyon....
-Részletesebben?
-Mérges lettem Scottra, amiért megviccelt minket, de főleg téged, mert hogy te sztár vagy, és hgy sztárokat nem illik ilyesmivel megviccelni.
-Most ez komoly Ashley? Te ezt még mindig nem érted. Azt hittem, hogy végre találkoztam egy olyan rajongóval, aki nem beszél nap mint nap arról, hogy ki is vagyok igazából. Melletted legalább egy átlagos 16 éves srácnak képzeltem magam. De úgy látom, te is ugyan olyan vagy, mint a többi lány rajongóm. Most ennyiért így megharagudtál az öcsédre? miért Ash? Miért? Végre éltem egy kicsit.
- Sajnálom Austin! Nem akartam! Ne haragudj! Én csak neked akartam jót.
-Tudom megértem, de légy szíves ezt a jövőben mellőzni, és nem akarok még egy ilyen konfliktust!
-Jó, rendben!
-Sziasztok!- kiáltott lentről egy hang. Rohanni akartam lefelé anyához, de elestem, mert megfeledkeztem a gipszről, és nagyon belenyilalt a fájdalom a lábamba. Austin nagyon rendes volt, és felemelt, majd levitt a lépcsőn.
-Ohh..gyorsan összejöttetek drágáim!
-Jaj anya, nem jöttünk össze, csak elestem, és Austin lehozott. Szimpla segítőkészség volt.
-Pedig már kezdtem örülni!- ekkor mi összenéztünk Austinnal, majd elkezdtünk röhögni. Azt nem tudtuk hogy min, de alig tudtuk abbahagyni.
-Egyébként mit szeretnétek ebédelni?
-Jaj Molly aranyos vagy, de nekem mennem kell, mert koncertem lesz délután. Szeretném ha eljönnétek. Itt vannak a jegyek, Scott, te eljössz?
-Hát, jó haver lettél, úgyhogy igen.- válaszolt Scotty.
-Akkor majd délután találkozunk a főtéren. Sziasztok!- jelentette ki Austin, és nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Austin!- köszöntünk el.
~Austin elment~
-Na kicsim? Hogy érzed magad?
-Hát egész jól, csak fáj a lábam. És várom a délutánt.
-Jaj, ha fáj a lábad, akkor biztos el akarsz menni?
-Igen anya, el!! Hogy kérdezhetsz ilyet?
-jolvan, jolvan! akkor nézd meg a jegyeket, hogy hová szólnak, és hogy mikorra kell mennünk!
-1.sor, és 15:30-ra
-De kedves ez az Austin! Első sor!! juhúú!
-Jól van anya, nyugi.
-Már izgulok.
-Anya! Pont te izgulsz?
-Hát igen! Remélem a One Less Lonely Girl-nél téged hívat fel a színpadra.
-Nem, nemfog. Mondtam neki, hogy ne, mert mire fel bicegnék, letelne a szereplési idő.
-Na de majd amikor a nagy koncertre mész! Akkor már biztosan téged fog, mert akkorra leveszik a gipszet!
-Igen...várom már...
Miközben beszélgettünk, anya csinált szendvicseket, és az volt az ebéd, mivel 1órakor jött haza, már nem volt ideje főzni. Amikor mind a hárman jól laktunk, anya mondta, hogy menjünk készülődni, mert 15 perc, és indulunk. Én gyorsan /vagyis lassan, de a mostani állapotomhoz képest az gyors/ felmentem /bicegtem/ a szobámba, és elé álltam a szekrényemnek, hogy ruhát válasszak magamnak a koncertre. Persze Austin Mahone Forever I'm a Mahomie - feliratú pólómat vettem fel, és egy piros rövidnadrágot mellé. Dobtam fel magamra egy kis sminket, itt szempillaspirált és egy kis alapozót értek, aztán lementem anyáékhoz hogy készen vagyok. Scotty is elkészült, és már indultunk is. Hamar odaértünk. Még várnunk kellett egy kicsit, de aztán elkezdődött. 1 óra volt az egész de nekem pár percnek tűnt. Nagyon jó volt. Eszméletlen jó élőben is. Imádom. Anya amikor Austin lejött a színpadról, rögtön odafutott, hogy gratuláljon neki, és hogy megkérdezze, nem-e akar ma megint nálunk aludni? Ezt persze én mind láttam és hallottam is, és gondoltam: Ebbe nem lenne nekem is beleszólásom? Hiszen az én szobámban aludna..na de úgysem utasítanám vissza.....amikor észrevettem, hogy Austin felém mutat, és gyorsan elfordultam, mint aki a hatalmas épületeket kémleli. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Austin volt az. és elmondta, hogy mit beszélt anyuval. Azt mondta, hogy belement abba, hogy ma is nálunk aludjon, de ehhez az én engedélyem is kell. Így megkérdezte:
-Ashley! Anyukád megkért, hogy aludjak ma is nálatok. Engedélyezed a dolgot?
-Ilyen dolgot lehet nem engedélyezni?
-Akkor igen??
-Persze. Csak most felőlem meviccelhet bármivel Scott, nem fogok mérges lenni.
-Azt el is várom. de nekem most mennem kell autogrammokat osztogatni, és fényképeket csináltatni a rajongókkal. De nyugi: a FŐ rajongóm mindig te leszel Ash.
-Ez kedves tőled, de most menj, mert már tűkön ülnek. Akkor majd este jössz. Szia!
-Rendben, szia!- és megint kaptam az arcomra egy puszit láthatóan, hogy nem zavarta a rajongóinak a jelenléte sem. Ennek kifejezetten örültem.
Amikor hazamentünk, gyorsan mondtam anyának, hogy rendeljünk pizzát, hogy hadd együnk azt mert Austin imádja. Mivel elmondta a kedvencei, én elmondtam anyának, és mindenből rendelt.
Amikor Austin megjött, rögtön megérezte az illatokat, de mondtam neki hogy csak akkor lehet enni, ha lefürdött, úgyhogy elküldeni sem kellett, már ment magától. Már egy 5 perc sem kellett neki, már lent volt pizsamában, és falatozgatott. Mondtam anyáéknak, hogy megyek én is lefürdök, aztán jövök enni. Persze nekem ugyanannyi idő kellett a fürdéshez mint tegnap, de nem érdekelt, mert tudtam hogy mivel anya sok pizzát rendelt, bőven marad nekem is. Amikor lementem, már minden pizzás dobozban csak 1-2 szelet pizza volt, de még így is jutott belőle bőven. Sőt, még maradt is. A maradékot felvittük a szobámba, hogy majd eszegetjük. Persze....ez csak tervben VOLT. Hát nem így lett. Austin megkért, hogy toljuk össze a két ágyat, de nem értettem, hogy miért ezért megkérdeztem, Erre ő azt mondta:
-Hát én, amikor otthon alszok akkor mindig a nagy macimmal szoktam aludni, és most te leszel a macim. Nem baj?
-Háát.. ha tényleg nem tudsz anélkül elaludni, akkor nagyon nincs más választásom.-nevettem el magam, majd Austin is.
Befeküdtünk az egyesített ágyunkba, és rögtön elaludtunk. Austin átölelt, és tényleg olyan volt, mintha a hatalmas plüssmaciját ölelgetné. Nagyon jó érzés volt, és ilyen jót még talán sosem aludtam.
/A következő rész holnap! Addig is sziasztok! :)) /
-Te mit műveltél velünk az este?? Meghalsz!! Normális vagy te??? Az még oké, hogy engem szivatsz, de az, hogy egy sztárt?!?!?!? Te megőrültél??
-Ööö...Ashley nyugi. Oké?
-Hogy nyugodnék le? Egy sztárt szivattál meg, méghozzá azt a sztárt, akit tudod, hogy imádok. Hogy lehetsz ilyen aaajjjhh.... nagyon köcsög vagy..tudsz róla??
-Figyelj! Viccnek szántam! És szerintem egész jól sikerült!!
- Hogy tudsz még most is viccelődni? Miért nem tudsz szót fogadni legalább egyszer??? Mondtam, hogy hagyj minket békén! Főleg Austint!!
-Jaj most úgy csinálsz, mintha az a másfél év vagy öt év lenne köztünk! De ez csak másfél! Nem öt!
-De anya azt mondta, hogy amíg nincs itthon, addig én vagyok a főnök!
-És te mikor szoktad betartani azt, amit anya mond??
-Elég sokszor. De akkor szerintem téged ne is említsünk!
-Na és akkor? Nekem lehet!..
-Nem lehet! Ugyan úgy neked is be kell tartani azt, amit anya mond! Néha megszegheted, de csak nagyon néha! Ahogyan én is!! De térjünk vissza az éjszakai kis viccelődésedhez!!
-Jól van, ha Austin..
-Mivanveleem??- kullogott ki kómás fejjel Austin a szobámból csupa tejszínhabosan...de még így is cuki volt.
-Jóreggel Austin!- köszöntöttem, majd Scottra egy parancsoló pillantást vetettem, és hála az égnek, értette is.
-Ööömm.. Austin, mondanom kell valamit!- kezdte el Scott a mondanivalóját.
-Mondd!- mondta Austin még mindig nyögve nyelősen.
-Az van, hogy este történt egy kis viccelődés, amiről azt hittem, hogy jó vége lesz, mert majd mindhárman nevetünk egy jót az egészen, de nem így történt. Ashley mondta hogy../itt oldalba löktem, hogy ki ne merje mondani/ ömm..szóval elnézést szeretnék kérni, és hogy ne kelljen mondanom, állj a tükör elé, és megtudod, hogy miért kértem elnézést. És mégegyszer: Bocsi.
Austin elé állt a tükörnek, és majd megpukkadt a röhögéstől.
- Hát hát hátt ez hatalmas. régóta nem vicceltek meg így, és régóta nem röhögtem ilyen jót magamon.!!!!!!!!!!!!- röhögött Austin.
-Na akkor drága Ashley! Mit is szeretnél nekem mondani??
-Ööö..semmit..azt hiszem...
-Nem, nem.! most szépen bocsánatot kérsz tőlem amiért gy lerohantál!
-Bocsánat Scoty. Kicsit túl reagáltam a dolgot.
-Kicsit?!?!?!?!?!
-Na jó....nagyon..
-Mert mi történt??- avatkozott bele Austin.
- Hát egy kicsit túl reagáltam a viccelős dolgot...
-Mennyire??
-Nagyon....
-Részletesebben?
-Mérges lettem Scottra, amiért megviccelt minket, de főleg téged, mert hogy te sztár vagy, és hgy sztárokat nem illik ilyesmivel megviccelni.
-Most ez komoly Ashley? Te ezt még mindig nem érted. Azt hittem, hogy végre találkoztam egy olyan rajongóval, aki nem beszél nap mint nap arról, hogy ki is vagyok igazából. Melletted legalább egy átlagos 16 éves srácnak képzeltem magam. De úgy látom, te is ugyan olyan vagy, mint a többi lány rajongóm. Most ennyiért így megharagudtál az öcsédre? miért Ash? Miért? Végre éltem egy kicsit.
- Sajnálom Austin! Nem akartam! Ne haragudj! Én csak neked akartam jót.
-Tudom megértem, de légy szíves ezt a jövőben mellőzni, és nem akarok még egy ilyen konfliktust!
-Jó, rendben!
-Sziasztok!- kiáltott lentről egy hang. Rohanni akartam lefelé anyához, de elestem, mert megfeledkeztem a gipszről, és nagyon belenyilalt a fájdalom a lábamba. Austin nagyon rendes volt, és felemelt, majd levitt a lépcsőn.
-Ohh..gyorsan összejöttetek drágáim!
-Jaj anya, nem jöttünk össze, csak elestem, és Austin lehozott. Szimpla segítőkészség volt.
-Pedig már kezdtem örülni!- ekkor mi összenéztünk Austinnal, majd elkezdtünk röhögni. Azt nem tudtuk hogy min, de alig tudtuk abbahagyni.
-Egyébként mit szeretnétek ebédelni?
-Jaj Molly aranyos vagy, de nekem mennem kell, mert koncertem lesz délután. Szeretném ha eljönnétek. Itt vannak a jegyek, Scott, te eljössz?
-Hát, jó haver lettél, úgyhogy igen.- válaszolt Scotty.
-Akkor majd délután találkozunk a főtéren. Sziasztok!- jelentette ki Austin, és nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Austin!- köszöntünk el.
~Austin elment~
-Na kicsim? Hogy érzed magad?
-Hát egész jól, csak fáj a lábam. És várom a délutánt.
-Jaj, ha fáj a lábad, akkor biztos el akarsz menni?
-Igen anya, el!! Hogy kérdezhetsz ilyet?
-jolvan, jolvan! akkor nézd meg a jegyeket, hogy hová szólnak, és hogy mikorra kell mennünk!
-1.sor, és 15:30-ra
-De kedves ez az Austin! Első sor!! juhúú!
-Jól van anya, nyugi.
-Már izgulok.
-Anya! Pont te izgulsz?
-Hát igen! Remélem a One Less Lonely Girl-nél téged hívat fel a színpadra.
-Nem, nemfog. Mondtam neki, hogy ne, mert mire fel bicegnék, letelne a szereplési idő.
-Na de majd amikor a nagy koncertre mész! Akkor már biztosan téged fog, mert akkorra leveszik a gipszet!
-Igen...várom már...
Miközben beszélgettünk, anya csinált szendvicseket, és az volt az ebéd, mivel 1órakor jött haza, már nem volt ideje főzni. Amikor mind a hárman jól laktunk, anya mondta, hogy menjünk készülődni, mert 15 perc, és indulunk. Én gyorsan /vagyis lassan, de a mostani állapotomhoz képest az gyors/ felmentem /bicegtem/ a szobámba, és elé álltam a szekrényemnek, hogy ruhát válasszak magamnak a koncertre. Persze Austin Mahone Forever I'm a Mahomie - feliratú pólómat vettem fel, és egy piros rövidnadrágot mellé. Dobtam fel magamra egy kis sminket, itt szempillaspirált és egy kis alapozót értek, aztán lementem anyáékhoz hogy készen vagyok. Scotty is elkészült, és már indultunk is. Hamar odaértünk. Még várnunk kellett egy kicsit, de aztán elkezdődött. 1 óra volt az egész de nekem pár percnek tűnt. Nagyon jó volt. Eszméletlen jó élőben is. Imádom. Anya amikor Austin lejött a színpadról, rögtön odafutott, hogy gratuláljon neki, és hogy megkérdezze, nem-e akar ma megint nálunk aludni? Ezt persze én mind láttam és hallottam is, és gondoltam: Ebbe nem lenne nekem is beleszólásom? Hiszen az én szobámban aludna..na de úgysem utasítanám vissza.....amikor észrevettem, hogy Austin felém mutat, és gyorsan elfordultam, mint aki a hatalmas épületeket kémleli. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Austin volt az. és elmondta, hogy mit beszélt anyuval. Azt mondta, hogy belement abba, hogy ma is nálunk aludjon, de ehhez az én engedélyem is kell. Így megkérdezte:
-Ashley! Anyukád megkért, hogy aludjak ma is nálatok. Engedélyezed a dolgot?
-Ilyen dolgot lehet nem engedélyezni?
-Akkor igen??
-Persze. Csak most felőlem meviccelhet bármivel Scott, nem fogok mérges lenni.
-Azt el is várom. de nekem most mennem kell autogrammokat osztogatni, és fényképeket csináltatni a rajongókkal. De nyugi: a FŐ rajongóm mindig te leszel Ash.
-Ez kedves tőled, de most menj, mert már tűkön ülnek. Akkor majd este jössz. Szia!
-Rendben, szia!- és megint kaptam az arcomra egy puszit láthatóan, hogy nem zavarta a rajongóinak a jelenléte sem. Ennek kifejezetten örültem.
Amikor hazamentünk, gyorsan mondtam anyának, hogy rendeljünk pizzát, hogy hadd együnk azt mert Austin imádja. Mivel elmondta a kedvencei, én elmondtam anyának, és mindenből rendelt.
Amikor Austin megjött, rögtön megérezte az illatokat, de mondtam neki hogy csak akkor lehet enni, ha lefürdött, úgyhogy elküldeni sem kellett, már ment magától. Már egy 5 perc sem kellett neki, már lent volt pizsamában, és falatozgatott. Mondtam anyáéknak, hogy megyek én is lefürdök, aztán jövök enni. Persze nekem ugyanannyi idő kellett a fürdéshez mint tegnap, de nem érdekelt, mert tudtam hogy mivel anya sok pizzát rendelt, bőven marad nekem is. Amikor lementem, már minden pizzás dobozban csak 1-2 szelet pizza volt, de még így is jutott belőle bőven. Sőt, még maradt is. A maradékot felvittük a szobámba, hogy majd eszegetjük. Persze....ez csak tervben VOLT. Hát nem így lett. Austin megkért, hogy toljuk össze a két ágyat, de nem értettem, hogy miért ezért megkérdeztem, Erre ő azt mondta:
-Hát én, amikor otthon alszok akkor mindig a nagy macimmal szoktam aludni, és most te leszel a macim. Nem baj?
-Háát.. ha tényleg nem tudsz anélkül elaludni, akkor nagyon nincs más választásom.-nevettem el magam, majd Austin is.
Befeküdtünk az egyesített ágyunkba, és rögtön elaludtunk. Austin átölelt, és tényleg olyan volt, mintha a hatalmas plüssmaciját ölelgetné. Nagyon jó érzés volt, és ilyen jót még talán sosem aludtam.
/A következő rész holnap! Addig is sziasztok! :)) /
2013. január 28., hétfő
3.fejezet
Amikor beértem a házba, finom illatot éreztem.
-Hmm.de finom illat van! Mit főzöl anyu?
-A kedvencedet csináltam, gyros-t!
-Hey! Az az én kedvencem!- tiltakozott Scoty.
-Hát te? Már haza is jöttél?- kérdeztem meglepve, de kicsit gúnyosan.
-Jó hogy észreveszed, hogy létezem!-mormogta.
-Bocsi, de nem rég mentél el, és már itt is vagy. Kicsit furcsa.
-Két hete, az neked nem rég volt? Kösz. Látom hiányoztam.
- Jaj ne csináld már! Tudod hogy szeretlek!!!
-Haha! Nagyon vicces!
-Jól van akkor, menjünk enni, ne vitázzatok ezen, mert éhes vagyok, és szerintem ti is.- vetett véget anya a dolognak.
Ebéd közben senki nem szólt semmit, csak evett. Amikor jól laktunk, felálltunk az asztaltól, Scoty felrohant a szobájába, és mondta, hogy nem sokára megy kézilabdára. Ugyanis imádja a kézilabdát. Minden héten háromszor ott van egy másfél órát, ha nem többet. Én segítettem anyának elmosogatni, majd így szólt:
-Kicsim! Nem megyünk el vásárolni? Scoty úgyis megy kézire addig mi elmegyünk veszünk pár jó cuccot, meg bevásárolunk vacsorára, és holnap reggelire is, mert ma nem alszok itthon, mert üzleti útra megyek, de nyugi holnap dél körül már itthon leszek elvileg.
-Anya! Gipszes lábbal és kézzel akarsz velem elmenni vásárolni? Na ne csináld!
-Jaj igazad van. De azért a McDrive-ba elmehetünk? Aztán ott eszünk valamit, meg akkor onnan veszünk vacsorát is, és majd beszaladok az egyik kisebb boltba reggeliért is. Így jó lesz?
-Igen vagyis nekem megfelel.
-Na én mentem sziasztok! - hallatszott egy hang, szinte már az utcáról. Scott elment edzésre.
-Na akkor mehetünk?-kérdezte anya.
-Igen!-mondtam.
Először mentünk a mekibe, ott anya leadta a rendelést, és miközben a kocsiban várakoztunk, egy kislány ott ugrándozott sikítva az autónk előtt.
-Hát ezzel meg mi történhetett?- kérdezte anya nevetve.
-Fogalmam sincs.
-Uristen uristen! Te vagy az a lány a tévéből? Te vagy, aki ült Austin autójában, te vagy az, akivel interjút adott, te vagy az, akit Austin hazavitt a kórházból?? Uristen uristen kérhetek egy autogramot?
-Öööö...szia kislány. Igen, én vagyok. De miért szeretnél tőlem autogramot?
-Azért, mert olyan embertől kapnék autogramot, akihez hozzáért Austin Mahone, ha már én magam nem érhetek hozzá és tőle nem kérhetek autogramot, akkor hadd kapjak tőled! Kérlek szépen!
-Hát jó, legyen. De nem értem hogy miért kell ebből ilyen nagy felhajtást csinálni.- értetlenkedtem.
Amikor a kislány elszaladt, már meg is kaptuk a rendelést. Gyorsan elhajtottunk, mielőtt még valaki más is oda jött volna hozzánk. Anya félúton kiszállt, hogy bemenjen egy kisebb boltba reggeliért, és pár perc múlva már bent is volt a kocsiban. Ezek után hazamentünk, és ránéztem az órára: este 7 óra. "Már csak egy óra, és beszélhetek Austin-nal skype-on."- gondoltam.
-Kicsim, nekem már mennem is kell! Vigyázzatok egymásra Scottal, és ha lehet, akkor ne veszekedjetek! Puszi!
-Jól van anya! Te is vigyázz magadra! Puszi, holnap találkozunk. Szia!
Ahogy anya elment, Scoty egy 10 percre rá megérkezett a kézi edzésről.
-Na milyen volt? Elfáradtál?
-Tök jó volt! Aha, egy kicsit igen. De mióta is vagyunk ilyen jóban?
-Hát ez jó. Én most kedves akartam lenni erre te elrontod.
-Én csak úgy tudtam, hogy haragszunk egymásra. De ha nem, én annak csak örülök, mert szinte egyfolytában csak veszekedünk.
-Akkor fogjunk kezet, és szent a béke. Okés?
-Oké.
Miután kezet fogtunk, mondtam neki, hogy ott a kaja az asztalon, és hogy fent leszek a szobámban, és nemsokára beszélek Austin-nal. Amikor felértem a szobámhoz, kocsidudálást hallottam, és úgy tűnt, hogy ez a mi házunk elől jött, ezért gondoltam kinézek. Amikor kinyitottam az ajtót, megláttam Austin kocsiját, és odarohantam.
-Hát te meg mit keresel itt?
-Gondoltam élőben jobb lesz beszélgetni, mént skype-on.- mondta Austin, és közben intett nekem, hogy szálljak be a kocsiba, de én ráztam a fejemet, hogy nem lehet.
-Miért nem? - értetlenkedett Austin.
-Mert anya nincs itthon, Scoty-t pedig nem hagyhatom egyedül.
-Ja értem. Akkor mégis marad a skype?- nézett rám hatalmas boci szemekkel.
-És mi lenne, ha itt aludnál? Megkérdezem anyát! Két ágy van a szobámban, úgyhogy elférsz.
-Ez rendes tőled, és részemről rendben. Akkor én is felhívom anyát, és te is a tiédet.
Felhívtam anyát, aki kifejezetten örült a dolognak, úgyhogy belement. Megkérdeztem Austin-t, hogy el engedi-e az anyukája, és azt mondta, hogy igen.
-Akkor talán menjünk be!
-Ez jó ötlet!- nevette el magát Austin.
-Na de várj! Parkolj be a garázsunkba, mert még a végén reggel paparazzik fognak minket kelteni.- viccelődtem, ami végülis nem volt nagyon vicces a számomra, na de mindegy. Austin szépen beparkolt és bementünk a házba. Először bementem Scott szobájába, hogy megmondjam neki, hogy itt van Austin, és hogy ki ne merje tenni egyik közösségi oldalra sem, és senkinek el ne mondja! Erre ő:
-Két szerelmes pár, mindig együtt...-itt már befogtam a száját.
- Fogd be Scoty!!- mérgelődtem.
-De igazam van!
-Egyáltalán nincs! Mi csak barátok vagyunk ugye Austin?- kérdeztem Austint, várva, hogy igent mond.
-Ömm..igen persze.
-Na majd meglátjuk, hogy a végén kinek lesz igaza!- gúnyolódott Scoty.
-Na jól van, mi átmentünk! Ha valami gond van, szólsz!
-Oké, sziasztok!
-Ööö.Scoty?!?!?!?! Csak a szomszéd szobába megyünk.
-Nem baj, csak menjetek már!
Amikor bementünk a szobámba, Austin már le is huppant az egyik ágyra. Én meg a másikra.
-Szóval? Mit csinájunk?
-Beszélgessünk! - vágtam rá rögtön.
Olyan 8 óra körül elkezdtünk beszélgetni, és megtudtunk egymásról egy csomó dolgot amit eddig nem. Körülbelül 10 óra lehetett, amikor mondtam Austinnak, hogy menjünk le enni. Tele ettük magunkat, aztán megkérdeztem tőle, hogy ki megy először lefürödni. Persze mondta, hogy menjek én. Mivel még nehézkesen ment nekem ez a folyamat, ezért mondtam neki, hogy menjen be a szobámba, vagy menjen át Scott-hoz, mert egy 15 percbe beletelik, mire megfürdök, és erre ő az mondta, hogy menjek csak, nem siet sehova.
Egy 20 perc múlva kijöttem a fürdőből, és mondtam Austinnak hogy készen vagyok, mehet. Persze ő 5 perc alatt készen volt. Átöltöztünk pizsamába, én adtam egy pólót és egy nadrágot apa régi holmijai közül Austinnak. Megköszönte, majd megölelt.
-Ez meg mi volt
-Fogadd hálám jeléül.
-Ohh. akkor annak fogadom.- viccelődtem. Austin-ban azt szeretem, hogy nem nagyképű, és eközben irtó helyes, és kedves, rendes, aranyos, vicces, és még holnap estig is sorolhatnám. 11 óra körül úgy döntöttünk hogy lefekszünk aludni, mert álmosak lettünk. A tévét bekapcsolva hagytuk, mert mindketten csak úgy tudunk elaludni.
/ A következő rész nemsokára itt. Sziasztok!/
-Hmm.de finom illat van! Mit főzöl anyu?
-A kedvencedet csináltam, gyros-t!
-Hey! Az az én kedvencem!- tiltakozott Scoty.
-Hát te? Már haza is jöttél?- kérdeztem meglepve, de kicsit gúnyosan.
-Jó hogy észreveszed, hogy létezem!-mormogta.
-Bocsi, de nem rég mentél el, és már itt is vagy. Kicsit furcsa.
-Két hete, az neked nem rég volt? Kösz. Látom hiányoztam.
- Jaj ne csináld már! Tudod hogy szeretlek!!!
-Haha! Nagyon vicces!
-Jól van akkor, menjünk enni, ne vitázzatok ezen, mert éhes vagyok, és szerintem ti is.- vetett véget anya a dolognak.
Ebéd közben senki nem szólt semmit, csak evett. Amikor jól laktunk, felálltunk az asztaltól, Scoty felrohant a szobájába, és mondta, hogy nem sokára megy kézilabdára. Ugyanis imádja a kézilabdát. Minden héten háromszor ott van egy másfél órát, ha nem többet. Én segítettem anyának elmosogatni, majd így szólt:
-Kicsim! Nem megyünk el vásárolni? Scoty úgyis megy kézire addig mi elmegyünk veszünk pár jó cuccot, meg bevásárolunk vacsorára, és holnap reggelire is, mert ma nem alszok itthon, mert üzleti útra megyek, de nyugi holnap dél körül már itthon leszek elvileg.
-Anya! Gipszes lábbal és kézzel akarsz velem elmenni vásárolni? Na ne csináld!
-Jaj igazad van. De azért a McDrive-ba elmehetünk? Aztán ott eszünk valamit, meg akkor onnan veszünk vacsorát is, és majd beszaladok az egyik kisebb boltba reggeliért is. Így jó lesz?
-Igen vagyis nekem megfelel.
-Na én mentem sziasztok! - hallatszott egy hang, szinte már az utcáról. Scott elment edzésre.
-Na akkor mehetünk?-kérdezte anya.
-Igen!-mondtam.
Először mentünk a mekibe, ott anya leadta a rendelést, és miközben a kocsiban várakoztunk, egy kislány ott ugrándozott sikítva az autónk előtt.
-Hát ezzel meg mi történhetett?- kérdezte anya nevetve.
-Fogalmam sincs.
-Uristen uristen! Te vagy az a lány a tévéből? Te vagy, aki ült Austin autójában, te vagy az, akivel interjút adott, te vagy az, akit Austin hazavitt a kórházból?? Uristen uristen kérhetek egy autogramot?
-Öööö...szia kislány. Igen, én vagyok. De miért szeretnél tőlem autogramot?
-Azért, mert olyan embertől kapnék autogramot, akihez hozzáért Austin Mahone, ha már én magam nem érhetek hozzá és tőle nem kérhetek autogramot, akkor hadd kapjak tőled! Kérlek szépen!
-Hát jó, legyen. De nem értem hogy miért kell ebből ilyen nagy felhajtást csinálni.- értetlenkedtem.
Amikor a kislány elszaladt, már meg is kaptuk a rendelést. Gyorsan elhajtottunk, mielőtt még valaki más is oda jött volna hozzánk. Anya félúton kiszállt, hogy bemenjen egy kisebb boltba reggeliért, és pár perc múlva már bent is volt a kocsiban. Ezek után hazamentünk, és ránéztem az órára: este 7 óra. "Már csak egy óra, és beszélhetek Austin-nal skype-on."- gondoltam.
-Kicsim, nekem már mennem is kell! Vigyázzatok egymásra Scottal, és ha lehet, akkor ne veszekedjetek! Puszi!
-Jól van anya! Te is vigyázz magadra! Puszi, holnap találkozunk. Szia!
Ahogy anya elment, Scoty egy 10 percre rá megérkezett a kézi edzésről.
-Na milyen volt? Elfáradtál?
-Tök jó volt! Aha, egy kicsit igen. De mióta is vagyunk ilyen jóban?
-Hát ez jó. Én most kedves akartam lenni erre te elrontod.
-Én csak úgy tudtam, hogy haragszunk egymásra. De ha nem, én annak csak örülök, mert szinte egyfolytában csak veszekedünk.
-Akkor fogjunk kezet, és szent a béke. Okés?
-Oké.
Miután kezet fogtunk, mondtam neki, hogy ott a kaja az asztalon, és hogy fent leszek a szobámban, és nemsokára beszélek Austin-nal. Amikor felértem a szobámhoz, kocsidudálást hallottam, és úgy tűnt, hogy ez a mi házunk elől jött, ezért gondoltam kinézek. Amikor kinyitottam az ajtót, megláttam Austin kocsiját, és odarohantam.
-Hát te meg mit keresel itt?
-Gondoltam élőben jobb lesz beszélgetni, mént skype-on.- mondta Austin, és közben intett nekem, hogy szálljak be a kocsiba, de én ráztam a fejemet, hogy nem lehet.
-Miért nem? - értetlenkedett Austin.
-Mert anya nincs itthon, Scoty-t pedig nem hagyhatom egyedül.
-Ja értem. Akkor mégis marad a skype?- nézett rám hatalmas boci szemekkel.
-És mi lenne, ha itt aludnál? Megkérdezem anyát! Két ágy van a szobámban, úgyhogy elférsz.
-Ez rendes tőled, és részemről rendben. Akkor én is felhívom anyát, és te is a tiédet.
Felhívtam anyát, aki kifejezetten örült a dolognak, úgyhogy belement. Megkérdeztem Austin-t, hogy el engedi-e az anyukája, és azt mondta, hogy igen.
-Akkor talán menjünk be!
-Ez jó ötlet!- nevette el magát Austin.
-Na de várj! Parkolj be a garázsunkba, mert még a végén reggel paparazzik fognak minket kelteni.- viccelődtem, ami végülis nem volt nagyon vicces a számomra, na de mindegy. Austin szépen beparkolt és bementünk a házba. Először bementem Scott szobájába, hogy megmondjam neki, hogy itt van Austin, és hogy ki ne merje tenni egyik közösségi oldalra sem, és senkinek el ne mondja! Erre ő:
-Két szerelmes pár, mindig együtt...-itt már befogtam a száját.
- Fogd be Scoty!!- mérgelődtem.
-De igazam van!
-Egyáltalán nincs! Mi csak barátok vagyunk ugye Austin?- kérdeztem Austint, várva, hogy igent mond.
-Ömm..igen persze.
-Na majd meglátjuk, hogy a végén kinek lesz igaza!- gúnyolódott Scoty.
-Na jól van, mi átmentünk! Ha valami gond van, szólsz!
-Oké, sziasztok!
-Ööö.Scoty?!?!?!?! Csak a szomszéd szobába megyünk.
-Nem baj, csak menjetek már!
Amikor bementünk a szobámba, Austin már le is huppant az egyik ágyra. Én meg a másikra.
-Szóval? Mit csinájunk?
-Beszélgessünk! - vágtam rá rögtön.
Olyan 8 óra körül elkezdtünk beszélgetni, és megtudtunk egymásról egy csomó dolgot amit eddig nem. Körülbelül 10 óra lehetett, amikor mondtam Austinnak, hogy menjünk le enni. Tele ettük magunkat, aztán megkérdeztem tőle, hogy ki megy először lefürödni. Persze mondta, hogy menjek én. Mivel még nehézkesen ment nekem ez a folyamat, ezért mondtam neki, hogy menjen be a szobámba, vagy menjen át Scott-hoz, mert egy 15 percbe beletelik, mire megfürdök, és erre ő az mondta, hogy menjek csak, nem siet sehova.
Egy 20 perc múlva kijöttem a fürdőből, és mondtam Austinnak hogy készen vagyok, mehet. Persze ő 5 perc alatt készen volt. Átöltöztünk pizsamába, én adtam egy pólót és egy nadrágot apa régi holmijai közül Austinnak. Megköszönte, majd megölelt.
-Ez meg mi volt
-Fogadd hálám jeléül.
-Ohh. akkor annak fogadom.- viccelődtem. Austin-ban azt szeretem, hogy nem nagyképű, és eközben irtó helyes, és kedves, rendes, aranyos, vicces, és még holnap estig is sorolhatnám. 11 óra körül úgy döntöttünk hogy lefekszünk aludni, mert álmosak lettünk. A tévét bekapcsolva hagytuk, mert mindketten csak úgy tudunk elaludni.
/ A következő rész nemsokára itt. Sziasztok!/
2013. január 27., vasárnap
2.fejezet
Másnap reggel arra keltem, hogy kibírhatatlanul fáj a bal lábam és kezem.Ránéztem az órára: 12:17.
-Azta - gondoltam magamban. - Jó sokat aludtam.- ezt szintén magamban.
Kimentem a fürdőszobába, de amint kiértem elkezdett csörögni a telefonom.Ismeretlen szám volt de felvettem.
~Telefonban~
-Haló, tessék, itt Ashley Blue.
-Szia Ash. Austin vagyok. Jobban vagy már?
-Erről ne beszéljünk. Gyere át most! Beszélnünk kell, fontos!
-Rendben. Mindjárt ott vagyok.
~Telefonbeszélgetés vége~
Gyorsan, de nehézkesen lefürödtem, és felvettem egy miniszoknyát, és egy lengébb trikót.Persze a szoknya kék volt, a póló pedig zöld. Ahogy kész lettem, már meg is szólalt a csengő.Tudtam hogy Austin lesz az, ezért csak hangosan leszóltam, mert nem akartam lépcsőzni.
-Gyere be, nyitva van!!!- kiáltottam.
Austin benyitott én meg mondtam neki, hogy jöjjön fel. Amikor megláttam, a szívem sokkal hevesebben vert, mint általában.De erről most le kellett tennem, mert perpillanat mérges vagyok rá egy kicsit amiatt, amit tegnap láttam a közösségi oldalakon.
-Szia, miről szeretnél beszélni?-érdeklődött Austin.
-Gyere, üljünk le a szobámban. Tehát.tegnap, amikor hazahoztál, rögtön lefürödtem, és felmentem facebook-ra és twitter-re is. Nagyon meglepett például facebookon az, hogy nekem szinte egy üzenetem is nagyon ritkán szokott jönni, erre most 300-400 felett volt a bejövőim száma. Ezek után felmentem twitterre, és ott is meglepett a sok üzenet, és több 1000 követő. Na ezt mivel magyarázod?
-Figyelj Ashley! Én nem akartam ezt. Nem hittem, hogyha elviszlek fagyizni, rögtön azt hiszi mindenki hogy járunk. Nem akartalak ebbe belerángatni. Sajnálom!
-Sokat nem érek a sajnálatoddal, mert attól még mindig azt hiszi mindenki, hogy járunk, szóval ez ellen csak egy dolgot tehetsz! Meg kell mondanod nyilvánosan mindenkinek, hogy nincs köztünk semmi, csak hazahoztál a kórházból, én meg megkértelek, hogy vigyél el fagyizni, és te megtetted, mert nem ronthatod el a hírnevedet azzal, hogyha egy nagy rajongódnak a kérését elutasítod.Értve vagyok?
-Igen. De ugye ettől nem fog megromlani a kapcsolatunk?
-Mert nekünk van olyan?? majdnem mondtam hogy még nem is ismerlek, hiszen mindent tudok rólad úgyhogy inkább úgy mondom, hogy még te nem ismersz.
-Azt te csak hiszed! Anyukád szinte mindent elmesélt rólad.
-Azért anya sem tudhat mindent rólam.
-Kérdezz bármit magadról, és válaszolok.
-Figyelj, én szívesen játszanék veled kérdezz - felelek-et, de nem nyugszom, amíg nem mondod el a nyilvánosság előtt, hogy még nincs köztünk semmi!!
-Ezt hogy érted, hogy MÉG??
-Ja, azt nem akartam hozzátenni.sajnálom.
-Ne sajnáld, már hozzátetted, és biztosan nem ok nélkül volt. Szóval, miért?
-Öööööm...
-Nyugi nem kell elmondanod! Megértem, most össze vagy egy kicsit zavarodva.
-öö.Igen.Egy kicsit talán.
-Akkor eljössz velem a stúdióba?
-Hogy megint együtt menjünk valahova?? Na nem. Azt már nem! Elég volt!
- Te kis hülye! Azért megyünk a stúdióba, hogy te is tanúsítsd, hogy nincs köztünk semmi, és hogy mi volt tegnap.
-Ja.de azért nem vagyok kis hülye!!!
-Jól van na!! Ez olyan kis cukiságból volt!
-Ja értem. Na de akkor menjünk!
Austin segített lemenni a lépcsőn, majd segített beülni a kocsiba, és pár perc múlva már bent is voltunk a stúdióban. Ott rögtön letámadtak minket a fotósok, és riporterek, de Austin leállította őket, és mondta, hogy el akarjuk mesélni, hogy mi van, és mi nincs közöttünk, és hogy mi is történt tegnap.Rögtön élő adásba kerültünk, és már el is kezdtek kérdezgetni minket.
-Szóval, mi van köztetek?-kérdezte a riporter. Mi persze előre megbeszéltük, hogy felváltva fogunk válaszolni a kérdésekre. Austin kezdte.
- Semmi, csak szimpla barátság, de még az sem alakult ki teljesen.
-Na azért ne szerénykedjetek már! Tudjuk hogy együtt vagytok!
-Nem vagyunk együtt, csak tegnap Austin limuzinja elgázolt engem, és ő bejött a kórházba, hogy bocsánatot kérjen, majd hazavitt, de előtte megkértem, hogy menjünk el fagyizni, és mivel Austin nem utasíthatja vissza a rajongóit, ezért elmentünk fagyizni. Ezek után hazavitt, és ebből mindenki kitalálta a maga kis történetét, és ebből keletkeztek a pletykák tucatjai.
-Szóval akkor ezt a rajongók mind csak kitalálták?
-Egyértelműen igen.-válaszolt Austin.
-És tervezitek, hogy lesz valami köztetek?
-Erre a kérdésre nem számítottunk, de egyenlőre nem.-nyögtem ki valamit.
-Tehát egyenlőre??
-Igen. Lehet, hogy még a végén barátok leszünk. De egyenlőre ennyit, örüljenek, hogy tisztáztuk magunkat, és nem kell a pletykákat tovább terjesztgetni. Mi ennyit akartunk elmondani. Köszönjük, viszlát!
-Még lenne pár kérdésünk hozzátok, ne menjetek el!
-Viszlát!!- kiáltotta Austin lerázóan.
~Kocsiban~
-Ezek nem normálisak!- jelentettem ki kicsit kuncogva.
-Ők mindig ilyenek, hisz ez a munkájuk. Egyébként miért mondtad azt hogy egyenlőre?????
-Mert nem igaz?? Najó bocsi, elrontottam na..most örülsz? Én csak azt mondtam, amit gondolok, az érzéseimet. És én úgy tudom, hogy az érzéseinket nem lehet titkolni, mert egy idő után már túl késő lesz, és akkor már hiába az egész., és szenvedhetsz. Csak szerettem volna, ha barátok leszünk.
-Persze, ezt én is nagyon szeretném. De akkor azt kellett volna mondanod, hogy már barátok vagyunk!
-Mert már azok vagyunk?- furakodtam.
-Mert nem? Két idegen vagyunk egymás számára?
-Nem. Te nekem nem. De én neked igen.
-De fogd már fel, hogy nem vagy idegen!! Már amikor először megláttalak, tudtam, hogy barátok leszünk, és erre összefutottam anyukáddal, aki örömmel elmesélt rólad mindent, amit szerettem volna rólad tudni.
-Aha.De azért na hajts túl a házunkon!
-Jah, bocsi.
-Semmi. Azért köszi mindent.
- Nincs mit köszönni. Van skype-od?
-Igen.
-Megadod?
- ashley@blue
-akkor felveszlek, és beszélünk még este?
-persze. 8kor várlak.
-Rendben. Szija.- és megint adott az arcomra egy puszit amitől megint elkezdett hevesen verni a szívem.
-Sziaa! -majd kocsijával elhajtott.
/A mostani részbe csak ennyit, holnap lehet hogy hozom az új részt! /
-Azta - gondoltam magamban. - Jó sokat aludtam.- ezt szintén magamban.
Kimentem a fürdőszobába, de amint kiértem elkezdett csörögni a telefonom.Ismeretlen szám volt de felvettem.
~Telefonban~
-Haló, tessék, itt Ashley Blue.
-Szia Ash. Austin vagyok. Jobban vagy már?
-Erről ne beszéljünk. Gyere át most! Beszélnünk kell, fontos!
-Rendben. Mindjárt ott vagyok.
~Telefonbeszélgetés vége~
Gyorsan, de nehézkesen lefürödtem, és felvettem egy miniszoknyát, és egy lengébb trikót.Persze a szoknya kék volt, a póló pedig zöld. Ahogy kész lettem, már meg is szólalt a csengő.Tudtam hogy Austin lesz az, ezért csak hangosan leszóltam, mert nem akartam lépcsőzni.
-Gyere be, nyitva van!!!- kiáltottam.
Austin benyitott én meg mondtam neki, hogy jöjjön fel. Amikor megláttam, a szívem sokkal hevesebben vert, mint általában.De erről most le kellett tennem, mert perpillanat mérges vagyok rá egy kicsit amiatt, amit tegnap láttam a közösségi oldalakon.
-Szia, miről szeretnél beszélni?-érdeklődött Austin.
-Gyere, üljünk le a szobámban. Tehát.tegnap, amikor hazahoztál, rögtön lefürödtem, és felmentem facebook-ra és twitter-re is. Nagyon meglepett például facebookon az, hogy nekem szinte egy üzenetem is nagyon ritkán szokott jönni, erre most 300-400 felett volt a bejövőim száma. Ezek után felmentem twitterre, és ott is meglepett a sok üzenet, és több 1000 követő. Na ezt mivel magyarázod?
-Figyelj Ashley! Én nem akartam ezt. Nem hittem, hogyha elviszlek fagyizni, rögtön azt hiszi mindenki hogy járunk. Nem akartalak ebbe belerángatni. Sajnálom!
-Sokat nem érek a sajnálatoddal, mert attól még mindig azt hiszi mindenki, hogy járunk, szóval ez ellen csak egy dolgot tehetsz! Meg kell mondanod nyilvánosan mindenkinek, hogy nincs köztünk semmi, csak hazahoztál a kórházból, én meg megkértelek, hogy vigyél el fagyizni, és te megtetted, mert nem ronthatod el a hírnevedet azzal, hogyha egy nagy rajongódnak a kérését elutasítod.Értve vagyok?
-Igen. De ugye ettől nem fog megromlani a kapcsolatunk?
-Mert nekünk van olyan?? majdnem mondtam hogy még nem is ismerlek, hiszen mindent tudok rólad úgyhogy inkább úgy mondom, hogy még te nem ismersz.
-Azt te csak hiszed! Anyukád szinte mindent elmesélt rólad.
-Azért anya sem tudhat mindent rólam.
-Kérdezz bármit magadról, és válaszolok.
-Figyelj, én szívesen játszanék veled kérdezz - felelek-et, de nem nyugszom, amíg nem mondod el a nyilvánosság előtt, hogy még nincs köztünk semmi!!
-Ezt hogy érted, hogy MÉG??
-Ja, azt nem akartam hozzátenni.sajnálom.
-Ne sajnáld, már hozzátetted, és biztosan nem ok nélkül volt. Szóval, miért?
-Öööööm...
-Nyugi nem kell elmondanod! Megértem, most össze vagy egy kicsit zavarodva.
-öö.Igen.Egy kicsit talán.
-Akkor eljössz velem a stúdióba?
-Hogy megint együtt menjünk valahova?? Na nem. Azt már nem! Elég volt!
- Te kis hülye! Azért megyünk a stúdióba, hogy te is tanúsítsd, hogy nincs köztünk semmi, és hogy mi volt tegnap.
-Ja.de azért nem vagyok kis hülye!!!
-Jól van na!! Ez olyan kis cukiságból volt!
-Ja értem. Na de akkor menjünk!
Austin segített lemenni a lépcsőn, majd segített beülni a kocsiba, és pár perc múlva már bent is voltunk a stúdióban. Ott rögtön letámadtak minket a fotósok, és riporterek, de Austin leállította őket, és mondta, hogy el akarjuk mesélni, hogy mi van, és mi nincs közöttünk, és hogy mi is történt tegnap.Rögtön élő adásba kerültünk, és már el is kezdtek kérdezgetni minket.
-Szóval, mi van köztetek?-kérdezte a riporter. Mi persze előre megbeszéltük, hogy felváltva fogunk válaszolni a kérdésekre. Austin kezdte.
- Semmi, csak szimpla barátság, de még az sem alakult ki teljesen.
-Na azért ne szerénykedjetek már! Tudjuk hogy együtt vagytok!
-Nem vagyunk együtt, csak tegnap Austin limuzinja elgázolt engem, és ő bejött a kórházba, hogy bocsánatot kérjen, majd hazavitt, de előtte megkértem, hogy menjünk el fagyizni, és mivel Austin nem utasíthatja vissza a rajongóit, ezért elmentünk fagyizni. Ezek után hazavitt, és ebből mindenki kitalálta a maga kis történetét, és ebből keletkeztek a pletykák tucatjai.
-Szóval akkor ezt a rajongók mind csak kitalálták?
-Egyértelműen igen.-válaszolt Austin.
-És tervezitek, hogy lesz valami köztetek?
-Erre a kérdésre nem számítottunk, de egyenlőre nem.-nyögtem ki valamit.
-Tehát egyenlőre??
-Igen. Lehet, hogy még a végén barátok leszünk. De egyenlőre ennyit, örüljenek, hogy tisztáztuk magunkat, és nem kell a pletykákat tovább terjesztgetni. Mi ennyit akartunk elmondani. Köszönjük, viszlát!
-Még lenne pár kérdésünk hozzátok, ne menjetek el!
-Viszlát!!- kiáltotta Austin lerázóan.
~Kocsiban~
-Ezek nem normálisak!- jelentettem ki kicsit kuncogva.
-Ők mindig ilyenek, hisz ez a munkájuk. Egyébként miért mondtad azt hogy egyenlőre?????
-Mert nem igaz?? Najó bocsi, elrontottam na..most örülsz? Én csak azt mondtam, amit gondolok, az érzéseimet. És én úgy tudom, hogy az érzéseinket nem lehet titkolni, mert egy idő után már túl késő lesz, és akkor már hiába az egész., és szenvedhetsz. Csak szerettem volna, ha barátok leszünk.
-Persze, ezt én is nagyon szeretném. De akkor azt kellett volna mondanod, hogy már barátok vagyunk!
-Mert már azok vagyunk?- furakodtam.
-Mert nem? Két idegen vagyunk egymás számára?
-Nem. Te nekem nem. De én neked igen.
-De fogd már fel, hogy nem vagy idegen!! Már amikor először megláttalak, tudtam, hogy barátok leszünk, és erre összefutottam anyukáddal, aki örömmel elmesélt rólad mindent, amit szerettem volna rólad tudni.
-Aha.De azért na hajts túl a házunkon!
-Jah, bocsi.
-Semmi. Azért köszi mindent.
- Nincs mit köszönni. Van skype-od?
-Igen.
-Megadod?
- ashley@blue
-akkor felveszlek, és beszélünk még este?
-persze. 8kor várlak.
-Rendben. Szija.- és megint adott az arcomra egy puszit amitől megint elkezdett hevesen verni a szívem.
-Sziaa! -majd kocsijával elhajtott.
/A mostani részbe csak ennyit, holnap lehet hogy hozom az új részt! /
2013. január 24., csütörtök
1.fejezet
Sziasztok, Ashley Blue vagyok, 15 éves. Miamiban élek az anyukámmal, Mollyval, és az öcsémmel, Scottal.Hatalmas Mahomie vagyok.Tele van a szobám Austin Mahone-os poszterekkel. Hatalmas vágyam, hogy egyszer eljuthassak egy koncertjére, egy kicsit lehetetlen, de el fogok jutni.Tudom.Igaz, hogy Miamiban élek, ahol Austin is, de még egyszer sem láttam.Hát nem furcsa?...bár azt mondják hogy szinte itthon sincs, mert nagyon sokat koncertezik világszerte.De egy koncertjére biztos hogy elmegyek, bármi áron is.
Szombat reggel 10 óra van, és mennem kell 11-re gitárórára.Imádok gitározni.Ebbe is csak azért kezdtem bele, mert Austin is gitározik. Már el tudom játszani Austin-tól a Say Somethin' című számot, ami még most is a kedvencem.Persze anya és Scoty már nagyon ki vannak tőlem, hogy egyfolytában ezt játszom, és éneklem.De általában kint a tengerparton szoktam játszani..persze akkor, amikor senki nincs ott, mert szégyenlős vagyok, és nem nagyon merek mások előtt bármit is csinálni.Azt viszont tudnotok kell, hogy imádom a piros, a zöld, és a kék színt.Az összes ruhám csak ebből a 3 színből áll.Persze legtöbb ruhám piros, mivel Austin-nak az a kedvenc színe.Még pizsamában vagyok, de már nem sokáig, ezért fogtam egy piros pólót, és egy kék rövidnadrágot, és elindultam a fürdőszobába, hogy gyorsan lefürödjek.Amikor kész lettem, ránéztem az órára, és láttam, hogy 11 lesz 10 perc múlva, úgyhogy rohantam lefelé a konyhába, hogy szóljak anyunak, hogy megyek. Felkaptam a gitáromat, és elindultam.Még szerencse, hogy nincs messze Emma néni (a gitártanár) háza, ezért pontban 11 órakor ott voltam. 2 órát gyakoroltunk, és hamar el is telt.Nem mondom, elfáradtak az ujjaim, de megérte, mert egy csomó mindent tanultunk.Amikor már az utcán előtt lévő széles úton mentem át zebrán, egyszer csak egy hatalmas limuzin elgázolt..szó szerint..elvesztettem az eszméletemet...............................A kórházban keltem fel, és amikor kinyitottam a szemem, megláttam anyát, és rögtön kérdeztem tőle kicsit nehézkesen:
-Anya mi történt velem??
-Jaj drágám! Egy limuzin elütött téged, és meg kell mondjam, hogy nagyon bunkó sofőr volt.Nem tudom hogy kit szállított, mert szerintem aki bent ült hátul, az az egészből észre sem vett semmit.Oda akart adni nekem egy köteg pénzt, de azt mondtam neki, hogy nem kell a pénze, és elhajtott..
-Ez nem lehet igaz!! Hogy lehet valaki ennyire..wááhh...bunkó..nagyon fáj a fejem..főleg hogy a tudomásomra jutott, hogy a sofőrt mennyire nem érdekelte, hogy hogy vagyok. legalább ő hozott be a kórházba, vagy te? gondolom te..
-Igen kicsim, jól gondolod.. de ne mérgelődj ezen.inkább pihenj.
Ahogy anya kimondta azt hogy pihenj, rögtön elaludtam.....
~Másnap reggel~
Amikor felkeltem, azt láttam, hogy anya beszélget egy fiatal sráccal..pontosan nem láttam, de kicsit hasonlított Austin-ra...de gondoltam: Ez lehetetlen!..Amikor anya meglátta, hogy felkeltem, rögön odarohant, és az ismeretlen srác is utána.
-Jóreggelt kicsim! jobban vagy már? Valaki bocsánatot szeretne kérni tőled a tegnapi miatt. Fogadod?
-Hát..nagyon nincs kedvem hozzá, de legyen.
Amikor anya lassan félreállt, elállt a lélegzetem, és nem tudtam elhinni amit látok.
-Csípjetek meg, ha álmodom! Te tényleg Austin Mahone vagy??? uristen imá....miket beszélek.....hiszen elütöttél..
-Jobban mondva a sofőröm.-szakított félbe.
- De akkor is!!! Kórházba kerültem emiatt!!! Eltört a bal lábam, és a bal kezem!! Ez kellett!! Most nem tudok gitározni legalább 3 hétig!!! Most örülsz???
-Hidd el, hogy nagyon sajnálom a dolgot! Tegnap, amikor hazaértünk, Louis, a sofőröm azt mondta, hogy elütöttünk egy tini lányt, és hogy kínált fel az anyukádnak pénzt, de ő nem fogadta el, és ennél többet nem tehetett.Azonnal kirugtam, és mondtam neki, hogy hogy lehet ennyire felelőtlen, és szívtelen!! Hidd el, nem akartam, hogy bajod essen.és én erről semmit nem tudtam, hogy elütött...legalább annyit megtehetett volna, hogy elhoz a kórházba...de még ennyit sem tett meg..ahogy megtudtam hogy mi történt, ide rohantam. És még egyszer nagyon sajnálom!
-Szóval most azt akarod nekem mondani, hogy nem vetted észre, hogy megállt a kocsi az út közepén? Na ne!! Ezt ne!
-De tényleg nem vettem észre, mert az ének tanárommal gyakoroltunk a holnapi fellépésre.
-Ahha...szóval az éneklésre fogod...értem..szánalmas vagy.
-Ültél már valaha limuzinban?? HHHA???
-Nem, még nem..
-Akkor jobb ha tudod, hogy a limuzinokat úgy fejlesztették ki, hogy ne halljuk az utcai zajokat, és még azt se lehessen észrevenni, hogy erősen fékez, és ilyenkor el szoktuk húzni a függönyöket, hogy a rajongók ne lássanak be!!! Így mostmár elhiszed, hogy nem akartam rosszat, és hogy én nem tehetek semmiről, de mégis ittvagyok, hogy bocsánatot kérjek?? nagyon tudlak sajnálni, ha nem hiszel nekem!
-Jól van, jól van, ne törd magad, elhiszem, és elfogadom a bocsánatkérésedet.
-Most megtisztelve érzem magam.-mondta Austin kis vigyorral a szája csücskében.
-Érezd is, mivel a példaképem áll előttem.Te vagy a kedvenc énekesem! Azért kezdtem el gitározni, mert te is gitározol. Azért a kedvenc színem a piros, mert a tiéd is az. Imádom a számaidat. Már gitárral is el tudom játszani Say somethin' című számodat.Egyszerűen imádlak, és még mindig azt hiszem hogy álmodom, mert hatalmas vágyam volt, hogy elmenjek egy koncertedre., de még nem sikerült, de hidd el, találkozunk mii még!
-Ez kedves tőled! ha szeretnéd, adhatok egy koncertjegyet, és amikor a One less lonely girl-t éneklem Justin Bieber-től, akkor téged hívatlak fel a színpadra.De remélem nem baj, ha csak a jövő hónapban lesz?
-Uristen ez most komoly??? ne hiszem el!!!! tényleg nem!!!! hogy baj-e hogy a jövő hónapban lesz?? dehogy baj!! életem legszebb napja lesz!köszönöm Austin!! Imádlak!!
-Nincs mit köszönnöd! Ennyi legalább járt neked, amiért most itt fekszel.De a doki azt mondta, hogy ma már hazamehetsz.Nem?!
-De igen, azt mondta!-kiáltott egy távoli hang. Persze anya volt, az és épp most jött a lenti büféből, és éppen meghallotta, amit Austin kérdezett.
-Én már össze is pakoltam neked!
-Köszi anya! :)
-Haza vihetem Ashley-t Molly?
-Ti már tegezitek egymást?? :OO :)
-Persze! Austin kedves srác, és megengedtem neki, ahogyan azt is, hogy hazavigyen. A cuccaidat hazaviszem, és majd jöttök! Puszi!
-Szia Molly!
-Öhmm..szia anya!-mondtam meglepődve anyának, aki már rég lent volt kórház földszintén.
-Kedves anyukád van!
-Igen, tudom. A világ legjobb anyukája.
-Én is imádom az anyukámat! :) Mindenben mindig segít.
-Az enyém is. Na de nekem most valahogy át kellene öltöznöm. :$
-Segítsek? És ne hogy azt hidd hogy nyomulok, hanem igazából segíteni szeretnék.
-Hát rendben! Segíts..másképpen nem menne.
Nagy nehezen felöltöztem, aztán Austin segített elmenni a liftig, aztán az autóig. Nagyon szép kocsija van.És kényelmes is.Nagyon.Mielőtt megkérdezte volna, hogy hová is kell vinnie, megkérdezte ezt:
-Eljössz velem fagyizni? csak a jókedv kedvéért ?? :)
-Mehetünk. :)
Három gombócos fagyit ettünk.Meglepődtünk mind2en hogy ugyanolyat kértünk.
-Te is a gyümölcsöseket szereted??
-Igen, de a csokit ki nem állhatom.Ahogyan a puncsot sem.
-Ugyan így vagyok én is! A többit azt mindet szeretem!-mondtam, miközben Austin egyfolytában nézett rajtam valamit.
-Mit nézel??
-A szemedet.érdekes.szép. :)
-A tiéd is!Kékes-zöld. :)
-Igen , és a tiéd is.
-Igen. De mostmár menjünk, mert kezd fájni a lábam.
-Rendben.
Austin kifizette a fagyikat, és már ültünk is be a kocsiba, persze én Austin segítségével. Kérdezés nélkül hazavitt. Vajon honnan tudta??..Áh.megvan.. anya elmondta neki.
-Mindent köszönök Austin!
-Nagyon szívesen, itt a jegy a koncertre!-és odanyújtott egy jegyet, amely az első sorba szólt.
-Most legszívesebben ugrálnék örömömben, de félek elesnék, és mehetnénk vissza a kórházba. xD
-Igen, úgyhogy csak óvatosan örülj!
-Jól van, jól van :)
-Akkor majd találkozunk. :)
-Megadod a telefonszámodat?
-Persze, ha te is a tiédet! :)
-Okés :)
Amikor telefonszámot cseréltünk, adott egy puszit az arcomra, és ezt mondta:
-Gyógyulj meg! :) Szija, és üdvözlöm anyukádat! :)
-Renben, átadom neki! Szia!
Amikor bementem, anya már rögtön elkezdett bombázni a kérdéseivel. Én mindent részletesen elmondtam neki, és azt mondta hogy menjek fel a szobámba, és próbáljak meg valahogy megfürödni, és ha nem megy, akkor szóljak. Persze nagy nehezen, de sikerült. Amikor lefeküdtem, előtte felmentem facebook-ra, és láttam hogy több száz üzenetem van.Megnéztem belőle vagy 10-et, de abbahagytam, nem bírtam tovább........felmentem twitterre, és 10.000-nél több követőm lett, és egy csomó üzenet ott is, ugyanazokkal a tartalmakkal, amelyek facebook-on.
"Szia, te tényleg Austin csaja vagy?? :OO menj a francba!!! én akartam az lenni!!"-ez volt a rosszabbik.
"Szia. dejóó!! te vagy Austin barátnője?? dee szerencsés vagy!! gratulálok! :)"-ez volt a jobbik, de mind a kettő rossz volt, ugyanis nem járunk .Sírtam is egy kicsit, mert nem akartam népszerű lenni.nem akartam, hogy beszéljenek rólam az emberek.soha nem szerettem a középpontban lenni.most sikerült. De egy kicsit örültem a mai napnak, mivel Austin adott egy jegyet a koncertjére, és még fagyiztunk is, és még puszit is kaptam.Túl szép volt, és ezért kaptam a sok üzenetet. De nem érdekelt, mert fájt a fejem, és a törött kezem és lábam is, ezért inkább lecsaptam a laptopomat, és elaludtam.
/Az első részbe ennyit. A következő részt nemsokára hozom. Sziasztok! :) /
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)