6.fejezet

Amikor felkeltem, láttam hogy a lányok még alszanak, és megnéztem az időt: 07:48. Most nagyon korán keltem, gondolom a furcsa álmom az oka. Nagyon kavaros álmom volt. Azt álmodtam, hogy Austin csak azért van most velem, mert egy kisfilm készül azokból a jelenetekből, amelyeket velem töltött, és mindig van rajta egy rejtett kamera, hogy felvehessen mindent. De attól volt furcsa ez az álom, hogy senki más nem volt a városban, csak én és ő, aztán egyszer csak megjelentek az emberek az utcákon, boltokban, és Austin bement egy eldugott helységbe, és onnan hangos zaj jött, majd érthető beszéddé változott. Azt jelentették be, hogy egy kisfilmet fognak leadni a mozikban két nap múlva, és hogy a főszereplő Ashley Blue és Austin Mahone. Nem értettem, ezért berohantam abba a bizonyos kis "szobába" Austin után, és amikor beléptem, megdermedtem. Mindenhol az én képeim voltam, de az okát nem tudtam, ezért rákérdeztem:
-Ez meg mi?
-Ja, nyugodj meg semmi baj, de te tényleg azt hitted, hogy egy ilyen hatalmas sztár majd pont egy ilyen kis senkivel fogja tölteni a szabad idejét? Hát rosszul hitted! Én ezért sok pénzt kapok, és még van pár jelenet, szóval ajánlom, hogy ne szúrd el!
-Nem, nem nem...ez nem lehet igaz... ez csak egy rossz álom. Ne Austin! Ez nem te vagy!
-Te meg azt honnan tudod, hogy ki vagyok én? Nem ismered az igazi Austin Mahone-t!
-De miért csinálod ezt?
-Mert gazdag akarok lenni, vagyis már az vagyok, de még jobban. És tudod, ezt teszi az emberekkel a pénz. Bármit megtesznek, csakhogy megkapják. Én pedig rád pocsékolom az időmet, de tudod mit? Le**arom, mert nem kevés pénzt kapok ezért, úgyhogy megéri végig csinálni, és ha jól viselkedsz, talán te is kapsz egy csekélyke kis összeget, de tényleg csak nagyon kicsit!
-Nekem nem kell a pénzed, és a kisfilmednek a sztárocskája sem leszek!- ordítottam majd kirohantam.
~
Itt ért véget az álmom, mert már nem bírtam tovább álmodni, fel kellett hogy keljek. Nem bírtam már tovább nézni, ahogy Austin nem Austin. Hisz ismerem, de azért hogy meggyőződjek arról, hogy csak álom volt, felhívtam Austint, hogy azonnal találkoznunk kell, és pár perc múlva már ott is volt a házunk előtt, és beszálltam a kocsijába, majd megöleltem.
-Ugye nincs rejtett kamerád, és nem fogsz belőlem kisfilmet csinálni? Ugye nem a pénz miatt vagy velem? Mondd, hogy csak álom volt az egész!
-Ömm. Ash te meg miről beszélsz?
-Nagyon rosszat álmodtam. Azt álmodtam, hogy csak a pénz miatt vagy velem, mert kisfilmet akarsz belőlem csinálni, és mindig van rajtad egy rejtett kamera, hogy felvedd vele azokat a jeleneteket, amiket majd összevágsz a kisfilmedhez, és ezt az egészet csak a pénz miatt. Mondd, hogy csak álmodtam!
-Hát, valójában tényleg a pénz miatt vagyok veled. Fizetnek azért, mert foglalkozom veled addig, amíg nem veszik le a gipszeidet.
-Na ne! Austin ne hülyéskedj velem!
-Boccs!
-De ez most halál komoly?
-Nem, dehogy! El ne hidd már! Én szeretlek Ashley Blue, mióta megláttalak!
-Na ez most tényleg igaz, vagy még ez is az álom része?!?!
-Nem, ez most igaz!
-Bizonyítsd!
Majd megcsókolt, és rögtön tudtam, hogy ez igaz, és ez a valóság. El sem hittem, hogy Austin autójában csókolózom Austin Mahone-nal. Álomszerű valóság. Imádom.
Amikor abbahagytuk, megkérdezte:
-Ezt még nem kellett volna?
-Hát, valójában nagyon jó volt, de ne siessük el, hiszen még csak egy hete ismersz.
- Igazad van, bocsi. De valld be! Élvezted!
-És ha igen? Mi lesz? Hm?
-Halálra csikizlek!
-Na azt próbáld meg!
Aztán gyorsan kikászálódtam a kocsiból, és rögtön elestem. Austin már futott is felém, hogy segítsen, én meg csak röhögtem, de ezzel együtt fájt is a lábam, és a kezem se volt valami jól.
-Jól vagy, te lökött?
-Igen. Na de várjunk csak! Mit mondtál? Mi vagyok?
-Öhmm. csak megkérdeztem hogy jól vagy-e...
-És utána mit mondtál? Nem vagyok se süket, se hülye, ja és LÖKÖTT sem vagyok!
-Jól van, jól van, bocsánat, csak jól hangzott.- röhögött Austin, miközben felemelt, és betett a kocsiba.
-Most miért hoztál ide vissza?- kérdeztem.
-Mert adni szeretnék neked valamit.- mondta, és közben kotorászott a kesztyűtartójában.
-Hát rendben.- nem szeretem, amikor valaki adni akar nekem valami, de hogy miért az szerintem örök kérdés marad.
Amikor végre megtalálta azt,amit keresett, megfogta a kezem, és beletett valamit. Amikor kinyitottam az öklömet, hogy megnézzem mi van benne, elállt a szavam. Gyönyörű volt. Egy nyaklánc volt, ami szín tiszta ezüst volt, és volt rajta egy ezüst szív alakú medál, és voltak rajta csillogó kövek, és rá volt karcolva: Ashley-nek Austin-tól! és egy kis szív mellette.
-Ez gyönyörű! Nem is tudod mit mondjak! Köszönöm!- mondtam ki e szavakat kicsit nehézkesen.
-Szívesen! És tudd, hogy soha nem foglak elfelejteni Ashley Blue! Most pedig menjünk el a dokihoz, és kérdezzük meg, nem-e lehet már rólad levenni a gipszeket, hiszen én még nem láttalak gipsz nélkül.
-De még van 3 nap.
-Nembaj, megnézetjük,és hátha leveszik.
-Hát jó, menjünk.
Gyorsan oda értünk. Amikor bementünk a kórházba, mentünk is a lifthez, mert az 5.emeletre kell mennünk.
Az 5.-en oda metünk a recepcióshoz, és megkérdeztük, hogy hol van Dr. Dylan Green.
-36-os kórterem. - válaszolt a recepciós.
-Köszönjük!- mondtuk.
Amikor bementünk a 36-os szobába, megláttuk a dokit, és máris üdvözölt minket.
-Szervusztok! Miben segíthetek nektek?
-Azt szeretnénk megkérdezni, hogy nem-e lehet hamarabb levenni Ashley gipszeit?- kérdezte Austin.
-Hát sajnálom, de a határidőt be kell tartani.Jöjjenek vissza 3 nap múlva, és levesszük.
-Kár. Pedig már azt hitem, ma már strandolni fogok és shoppingolni a csajokkal, de ez nem jött össze.
-Minden esetre köszönjük, majd visszajövünk 3 nap múlva. Viszlát!-mondta Austin.
-Sziasztok!- köszönt el tőlünk a doki.
-Mit csináljunk ma?- kérdezte Austin.
-Nem tudom. Nem sok mindent lehet csinálni törött lábbal és törött kézzel.
-Jaj ne gondolj már mindig erre! Mi lenne, ha elmennénk kocsikázni? Ott nem kell használnod egyik törött végtagodat sem.- kacsintott rám.
-Felőlem mehetünk. De hova mennénk?
-Nem tudom. Majd meglátjuk. Először is bemegyek az egyik boltba, és veszek enni-inni valót az útra. Jó?
-Okés.
Megálltunk egy kisebb boltnál, majd Austin bement. Hatalmas sikoltozást hallottam, és ahogy próbáltam befelé nézni a boltba, láttam egy csomó lányt, és Austintól kérték a fotókat és autogramokat, de Austin inkább nem vett semmit, csak kirohant, és intett nekem, hogy nyissam ki a kocsiajtót, hogy minél hamarabb beszálhasson. Amikor be szállt, a lányok az autóra tapadtak, de hála nem tudták kinyitni az ajtókat,, mert Austin bezárta az összeset, majd dudált egyet. Az összes lány odébb állt, majd mi gyorsan elhajtottunk.
-Te ezt nap mint nap átéled?
-Igen. De már megszoktam.
-Értem. Ez egy kicsit vicces volt.- nevettem el magam.
-Igen? Annak találtad?- majd ő is el kezdett röhögni, majd kicsit lassított, majd meg állt egy kis kitérő szakasznál.
-Miért álltál meg?- értetlenkedtem.
-Adok neked valamit.-felelte.
Amint kimondta a választ, már hajolt is felém addig, amíg az ajkunk össze nem ért. Csodálatos érzés volt, de leállítottam:
-Te meg mit művelsz? Megbeszéltük!
-Tudom, de nem tudok ellenállni.
-Dehogyisnem! Segítek! - majd  elfordítottam a kocsikulcsot, és megnyomtam a lábammal a gázpedált,és onnan már Austin átvette az irányítást.
-Szerintem menjünk haza.
-Már is?
-Igen! Kicsit megfájdult a fejem.
-Rendben. Haza hozzátok megyünk?
-Hát azt beszéltük hogy ma nálad alszok. Nem?
-De, csak azt hittem hogy még nem pakoltad össze a cuccodat, amit hozol.
-De, itt van.-majd odamutattam egy piros válltáskára.
Hamar odaértünk Austin-ék házához. Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. Hatalmas volt.
~Gondolataimban~
Ha ilyen gyönyörű kívülről, akkor milyen lehet belülről? Jesszusom el sem tudom képzelni!



/Ebbe a részbe ennyit, a következőben megtudhatjátok, milyen a hatalmas ház belülről. Sziasztok! /