15.fejezet

Bocsi mindenkinek hogy ennyire későn írtam részt, de nagyon elfoglalt vagyok ugye az új suli miatt és egy kicsit szüneteltettem a blogírást. De meghoztam a 15.részt! :) Jó olvasást! :)



Reggel arra keltem, hogy esik az eső és a tetőablakon kopog. 'Na ez is egy rossz nap lesz...' - gondoltam magamban miközben felvettem a köntösömet. Lementem a konyhába, ahol már anya nagyban benne volt az ebéd készítésében.
-Hány óra van?-kérdezem anyát elveszve.
-Fél 11.-mondja mosolyogva.
-Anya....-sóhajtottam.
-Mi az kicsim?
-Tanácstalan vagyok. Nem tudom mit tegyek. Azt szeretném, ha Austin anyukája minél hamarabb meggyógyuljon és hogy Austinnak jó kedve legyen. Annyira rossz őt így látni.
-Tudom, de nem tehetünk semmit. Ma bemegyünk a kórházba, mert ma jön az eredmény, hogy mit tudnak tenni Michell-el.
-Rendben.

*

Amikor megebédeltünk, Scotty elment az egyik haverjához, anya és én pedig elmentünk a kórházba. Bementünk Michell-hez, aludt. Austin nem volt bent. Bejött a doki, és a kezünkbe nyomott egy papírt, amin rajta voltak a lehetőségek. Egyetlen lehetősége van Michell-nek. Az értágító műtét. Valami hálóról is beszél az orvos, de nem értettem. A lényeg az volt, hogy muszáj megműteni. A doki azt mondta hogy a műtét 80%-ban elképzelhető hogy sikeres lesz, ami elég jó. Austin egy 10 perc múlva megérkezett. Elmeséltük neki is a dolgokat, és beleegyezett a műtétbe. Viszont a műtétet csak egy hét múlva tudják elvégezni.
'Szuper.....még egy teljes hét...szegény Austin...nem baj, sikerülni fog....'-gondolkoztam.

*Austin szemszöge*
Istenem még egy hét. Nem hiszem el. Remélem sikerülni fog a műtét. Még meg kell írnom egy másik dalt a rajongóknak mivel megígértem nekik a meglepetést, ami valójában Ashley lett volna, de a rajongók tönkre tették. Nem tudom miről írjak. Össze vagyok zavarodva. Szomorú dalt nem írhatok. De pillanatnyilag nincs miért boldognak lennem. Pedig magamnak kell megírnom a dalt, méghozzá gyorsan mert összesen 2 hetem van arra, hogy összekapja magam mert a nagykoncertet nem halaszthatom el. De ha jól belegondolok. A rajongóknak akarok ilyen nagy örömet okozni amikor tönkre tették a kapcsolatomat?. Igen. Meg kell tennem mert ez a dolgom. Akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy fel kellene hívnom Ashleyt, hogy segítsen. Lehet hogy nem kéne. De nem sok választásom maradt rajta kívül.

*Telefonban*

-Halló?-szól bele Ashley a telefonba.
-Szia Ashley.-mondom.
-Mi újság?-kérdezi.
-Beszélnünk kellene. Kéne egy kis segítség az új dalom kapcsán. Semmi ötletem nincs, miről írjak, ugyanis mindenképpen meg kell írnom az új dalt, de szomorú dalt nem írhatok, mást a szomorúságon pedig nem igazán érzek. Segíts!
-Jaj Austin. Nem tudom, mit tehetnék, de megpróbálhatjuk. Majd írunk valami rövid számot. Nyugi megoldjuk.
-És nem lehetne az, hogy az eredeti számot elénekled velem?
-Nem tudom Austin. A rajongóid nem örülnének neki. Amíg nem beszélsz velük, semmi nem ehet köztünk és semmi közünk nem lehet egymáshoz, ezt te is tudod.
-Persze. Akkor át jössz?
-Mikor?
-Most is jó. De tudod, öltözz be, nehogy meglássanak, és hívj fel ha a hátsó bejáratnál vagy.
-Rendben-egyeztem bele. -Ott találkozunk.
-Oké, szia Ashley!
-Szia Austin!

*Telefonbeszélgetés vége*

Még azon a délután összehoztunk egy rövid kis dalt, ami szerintem nem is lett olyan rossz. A rajongóknak tetszeni fog.

Gondolkodjunk csak egy kicsit.  Nemrégen, oda voltam az Austin poszterekért, és hatalmas álmom volt hogy eljuthassak egy koncertjére. Szó szerint Istenítettem. Mindent megtettem volna egy koncertjegyért. MINDENT....Most pedig...otthon a fiókomba dobva három koncertjegy, most segítettem Austinnak megírni egy dalt. Hihetetlen. Nem?! De. A lényeg, hogy minden helyre jöjjön, és helyre is fog, ha hiszünk benne! Én hiszek benne! Egy hét múlva műtét, és ott sem lesz semmi gond. Austin boldog lesz, és a koncert is zökkenőmentesen fog menni.

Miután 1 teljes órát gondolkoztam a zuhany alatt, bementem Scotty szobájába, és beszélgettem egy kicsit a kisöcsémmel, mert mostanában eléggé elhanyagolom, és ezt nem kéne. Elmesélte a napját, mondta hogy jót kosaraztak a haverjával kint a pályán, és hogy megismerkedett egy lánnyal. Scotty egy lánnyal. Eljött ez a pillanat is. Jaaj mennyi gond lesz majd még vele is. De nem baj, ő az öcsém, és az a dolgom hogy támaszt nyújtsak neki mindenben, amiben csak tudok. Tudja hogy velem mindent megbeszélhet, és még jobb, hogy és is elmondhatok neki bármit. Elmeséltem neki az Austin-os dolgot is. Nem nagyon tudott mit mondani rá, de jól eset hogy elmondhattam neki.
Mivel már nagyon fáradt voltam, elköszöntem Scotty-tól, és bementem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra, elővettem a laptopomat, de rögtön le s csuktam mert nem volt se erőm, se kedvem a rajongók ostromlására. Leoltottam a lámpát, és ahogy betakaróztam, rögtön el is aludtam.



Következő rész 10 komment után. :) Remélem tetszett! :) Iratkozzatok fel, komizzatok! :))

14.fejezet

Este nagyon sokat gondolkodtam. Csak nyavíkoltam hogy Austin rajongói cseszegetnek, de azt teljes mértékben elengedtem a fülem mellett, hogy Michele kórházban van. Annyira hülye vagyok. Szegény Austinnak így is sok baja van, akkor a hisztizésem meg még rátett egy jó nagy lapáttal. Nem hiszem el, hogy lehettem ilyen bunkó. Jesszus, mi történt velem????.....


*Kórházban*
Úgy döntöttem, meglátogatom Michele-t. A parkolóban állt egy ismerős autó. Mintha Austin-é lett volna. Bár mondjuk az most nem érdekelt, csak mentem előre, egyenesen a recepcióhoz, megkérdeztem hol találom Michele-t, és gyorsan felrohantam a lépcsőkön, egészen a 38-as szobáig, majd benyitottam. Austin ott ült az alvó édesanyja mellett. beletettem az üres vázába a virágokat, amit hoztam, és tele töltöttem vízzel, majd leültem Austin mellé.

-Sajnálom, nem tudom mi történt velem tegnap. Este elgondolkoztam azon, hogy mit is mondtál nekem, és teljesen elment a fülem mellett, amit anyukádról mondtál. Csak otthon jutott eszembe.
-Telefon?
-Nem akartam beszélni. Úgy sajnálom! Nagyon bunkó voltam, ezt máshogy kellett volna megoldanom.
-Én is sajnálom a tegnap előtti reggelt. Nem akartalak fellökni.
-De ha nem lesekedtem volna, nem löktél volna fel.
-De viszont fellöktelek, és nem is törődtem azzal, hogy mekkorát dübbent a hátad a padlón. Csak rohantam anyához.
-Megértem. Tudom, hogy nagyon sok gondod van, és leginkább most a támasz kellene, nem pedig az, hogy itt hisztizzek neked arról, hogy a rajongók szétszednek engem, de tegnap megint kaptam egy "párat".
-Beszélek velük, de ezt nem írásban akarom. Hanem majd a koncerten.
-Ami két hét múlva lesz?????- kérdeztem felháborodva ahelyett, hogy örülnék annak, hogy megteszi ezt értem.
-Igen, mivel hamarabb nem lesz, csak a nagykoncert, ameddig még két hét van hátra. Ha már a koncertnél tartunk, akkor megkérdezem. A közös dalunkkal mi lesz?
-Azt hiszem, törölnöd kell.
-De akkor ki lesz a vendég? A plakátokra direkt ráírattattam, hogy lesz egy meglepetésem a Mahomie-knak.
-Akkor segítek írni egy új dalt. Vagy nem tudom, de mivel szakítottunk, ezért nem énekelhetjük el azt a dalt, amit szerelmesen írtunk.
-Ha anya nem gyógyul meg, nem lesz koncert. Ez már biztos!
-De jobban van ahhoz képest amikor behozták?- kérdeztem aggódva.
-Az orvosok szerint csodára lenne szükség.- mondta csalódottan.
-Meg fog gyógyulni! - mondtam Austin-nak, majd megszorítottam a kezét, majd rögtön elengedtem.
-Muszáj lesz neki, mert különben én sem bírom nélküle sokáig.



*1 hét múlva*

Reggel elmentem a kórházba anyával. Austin nem volt ott, de azért bementünk. Michele most nincs altatás alatt, de alszik. Leültünk mellé, én kicseréltem a vázában a vizet, majd visszaültem. Megfogtam a kezét, és beszélni kezdtem hozzá, ugyanis el kellett mesélnem nekem is mesélnem neki a történteket. Bíztam abban, hogy meggyógyul. Nagyon megszerettem.  Egyszer csak Austin benyitott, és mikor meglátott minket, kikerekedtek a szemei.
-Sziasztok. Hát ti? Hogy hogy itt?- kérdezte.
-Csak anya is eljött meglátogatni anyukádat. Meséltünk neki.
-Én is szoktam. Tegnapa, kinyitotta a szemét, rám mosolygott, de aztán visszaaludt.
-Akkor ez már a gyógyulás egy része. Nem?- kérdeztem.
-De, egy kicsit igen. És ennek nagyon örülök.
-Kitaláltad már, hogy mit teszel be a közös dalunk helyére? - kérdeztem.
-Igen, írtam egy dalt.
-Megmutatod? . kíváncsiskodtam.
-Nem. A koncertre van jegyed, és anyukádnak is, tehát ha szeretnétek, eljöttök.
-Nem tudom, hogy milyen programunk lesz aznap.
-Jól van, először anya gyógyuljon meg.
-Igen, az az első.


Még beszélgettünk egy kicsit, majd én és anya hazamentünk, mert Scotty otthon volt egyedül, és abból sosem sül ki semmi jó. Anyának segítettem összetakarítani, aztán főztünk ebédet. Aznap már semmit sem csináltunk, csak pihentünk, tévéztünk, unatkoztunk. Este, már tudtam aludni is.







/8 komi és kövi :) iratkozzatok fel! :) /

13.fejezet

Másnap reggel korán keltem, ezért gondoltam lemegyek egyet sétálok a parkban, de amikor az ajtóhoz értem, elgondolkodtam azon, hogy min is elmélkedtem tegnap. Visszafordultam, felmentem az emeletre, és lehuppantam az ágyamra. Becsuktam a szemem pár percre, majd lépteket hallottam a lépcsőn, és anya benyitott a szobámba.
- Szia kicsim, hát te hol voltál, vagy hova készülsz?
-Szia anya. Korán keltem, és gondoltam sétálok egyet, de inkább nem mentem sehova.
-És mitől van ilyen rossz kedved?
-Hosszú...
-Időm, mint a tenger. Mesélj csak! - parancsolt rám.
-Austin......vagyis Austin-nal semmi baj, de a rajongók........ nem bírom már......

* Anyának elmeséltem mindent részletesen, és persze mint máskor is, ellátott tanácsokkal, bár nem haladtam többre velük. *

A délelőttömet a gép előtt, és az udvaron töltöttem. Elég unalmas volt, ezért ebéd után megkértem anyát, hogy menjünk el valahova KOCSIVAL.
-Miért kocsival? Miért nem sétálunk egy jót ebben a szép időben?- kérdezte anya.
-Anya, kérlek!
-Jaj, tényleg, elfelejtettem. Az Austin rajongók mindenhol ott vannak.
-Igen, és mivel nem tudok már itthon ülni, menjünk.
-Hát rendben. Átöltözök, és mehetünk is.
 Anyának muszáj volt elmennie Austin-ék háza előtt, és persze elkerülhetetlen volt a találkozás. Örültem is, mert legalább elmondhatom neki a dolgokat. Anya addig elment az egyik bevásárlóközpontba, Austin pedig odajött hozzám, hogy megöleljen, de én kibújtam a karjai alól.
-Szia Ashley, úgy sajnálom!! Anya még most is a kórházban van! De ez nem magyarázza meg azt, amit tettem tegnap reggel. Soha, de soha nem fogom ezt megbocsájtani magamnak, és attól félek, hogy te sem.
-A tegnap reggel, most nem fontos. Egyre több sértő e-mailt, üzenetet és tweet-et kapok a rajongóidtól. Nem bírom már ezt idegileg. Teljes idegroncs vagyok már így is. Attól félek, ez a kapcsolatunk rovására fog menni...vagyis MENT....
-Várjunk! Ashley ez mit jelent???? Ugye nem....????- nézett rám Austin kikerekedett szemekkel.
-De......Sajnálom, de ez már nem fog menni közöttünk. A rajongóid darabokra szednek engem...
-Beszélek velük, mindent megteszek, csak ne tedd ezt velem Ash, kérlek!!. - Ahogy megláttam annak a fiúnak a szemében a könnyeket, akit mindennél jobban szeretek, én is elérzékenyültem. Nagyon rossz érzés volt. A világon, még eddig semmi nem fájt ennyire, de meg kellett tennem.
-Őket nem hiszem, hogy le tudnád állítani...a lényeg, hogy köztünk mindennek vége.
-Kérlek!! Nem teheted ezt meg velem!! - sírt.
-Légy szíves, ne sírj!- próbáltam vigasztalni.
-De.....de.....jó, megértelek, de  kérlek, adj egy kis időt, és én leállítom a Mahomie-kat. - győzködött, vagyis próbált.
-Tedd közhírré, hogy szakítottunk.- mondtam.
-Jaj Ash, kérlek ne tedd ezt!!!- kérlelt.
-A rajongóknak ebbe nagyobb beleszólásuk van, ezért ez a legjobb döntés. Hidd el..
-Én elhiszem, de beszélek velük!!
-Nem kell! Írd ki mindenhová, hogy már nem vagyunk együtt.
-De kérlek!!!
-Nem, sajnálom, mennem kell, Szia Austin!


Nagyon fájt, de muszáj volt megtennem. Anyát felhívtam, értem jött, kikérdezett a kocsiban, én elmondtam neki mindent. Austin egyfolytában hívogatott, de mindig kinyomtam. Minden egyes "Elutasítás"  szíven ütött, de most időre van szükségem. Estére ki kellett kapcsolnom a telefonomat, mert Austin nem adta fel. Aznap este nagyon rosszul aludtam.

12.fejezet

 / Bocsi hogy ilyen későn hoztam újrészt. Többet nem fordul elő :) Jó olvasást, iratkozzatok, kommenteljetek! :) /




Gitárszót hallottam, amikor felkeltem. Gyorsan kipattantam az ágyból, és a gyakorlószoba  felé siettem. Bekukucskáltam a kulcslyukon, és láttam Austin-t az ágyon ülve, gitározni. Furcsa volt. Nem így szokott gitározni. Olyan szomorú volt a dal is, amit játszott, és úgy ő maga sem volt valami vidám hangulatban. Pár perccel később az ajtó kinyílt, én hátraestem, hátam hatalmasat dübbent az emelet padlóján.
-Te mit keresel itt? - kérdezte már szinte sírva. El nem tudtam képzelni, mi történhetett az éjjel, vagy addig, amíg aludtam.
-Én csak...- aztán félbeszakított.
-Tudod mit? Nem érdekel. Be kell mennem a kórházba. Majd jövök.- és már lent is volt az előszobában, majd becsapta az ajtót.

*
 Már 2 órája nem jött haza Austin. Mi a francnak van ő a kórházban? És miért beszélt velem úgy, mint egy kutyával? Jó, megértem hogy felmérgeltem azzal, hogy kukucskáltam a kulcslyukon, és nem mentem be, de akkor is. Elvileg nagyon szeretjük egymást. "Elvileg".  Úgy döntöttem, hogy haza megyek anyához, de előtte rendbe tettem a lakást. Eközben egy csomót gondolkoztam, de nem jutottam sokra. El nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett. Aggódtam. De reméltem, hogy hívni fog, de még mindig nem hívott. Így hát, haza mentem.

** Eközben a kórházban **
*Austin szemszöge*

-Kicsim, Ashley hol van?- kérdezte anya aggódóan. Még ilyenkor is aggódik Ashley miatt.
-Otthon hagytam...- szóltam, miközben elgondolkodtam azon, mit is tettem vele.
-De miért? Tudja egyáltalán, hogy mi történt?- kérdezte.
-Nem tud semmit. Csak úgy otthon hagytam.- mondtam csalódottan.
-De.........- itt elcsuklott anya hangja, és a gépek jelezték, hogy anya szíve egyre lassabban ver. Az enyém egyre gyorsabban, és ahogy csak tudtam, kirohantam a folyosóra, hogy szóljak egy nővérnek. Ő gyorsan utánam futott, és kérte, hogy maradjak kint. Párperc múlva a nővér kijött, és intett, hogy bemehetek, anya egy gyors szívrohamot kapott. Abban a pillanatban, mintha az én szívem is leállt volna. Megdöbbentem.
-Ki.....- próbált beszélni anya.
-Anya, ne beszélj, pihenj kérlek. Szükséged van rá.
-Akkor me..meséld e..el a ma re..reggelt..- dadogta.
-Nem anya, nem akarlak ezzel terhelni, csak pihenj. Kérlek.- mondtam.
-D..de...kérlek!-
-Hát jó. Reggel, amikor felkeltem, Ashley még aludt, gyorsan felöltöztem, és ide jöttem, hogy megnézzem, mi van veled. Amikor mondták, hogy nem sok időd van hátra,ki kellett engednem valahogy a gőzt, ezért haza mentem, berontottam a gyakorló szobába, és elkezdtem gitározni. Ashley pedig lesekedett a kulcslyukon.
Mivel nagyon feszült voltam, kirántottam az ajtót, Ashley pedig hátraesett. A háta hatalmasat dübbent a padlón, de nem érdekelt, csak hozzád akartam jönni. És csak úgy otthon hagytam.
-Édesem, ezt ne csináld! Ő nem tehet arról, hogy bekerültem a kórházba. Most pedig rohanj haza, és kérj tőle bocsánatot, és magyarázd el neki a történteket.
-Nem anya! Nem hagylak itt!
-Ez nem csak egy szimpla kérés volt, hanem parancs.-mondta, majd mintha lelőtték volna, olyan gyorsan elaludt.
-Anya! Anya! Ébredj! - nem volt semmi reakció.
Ránéztem az anya életét segítő gépekre, és láttam, hogy az állapota stabil.De akkor miért nem ébred fel??.
-Anyaaa!!!!- szinte már kiabáltam, amikor kinyitotta a szemét.
-Nyugi kicsim! Csak fáradt vagyok. Menj Ashley-hez, aztán ha van kedvetek, gyertek vissza. Puszi, szeretlek! - mondta, majd lehunyta a szemét.
-Én is szeretlek anya.-súgtam a fülébe, majd nyomtam egy puszit az arcára.

*Amikor Austin hazaér*
-Ashley!!!Hol vagy??? Gyere ide kérlek!- kiabáltam, majd végigrohantam a házon, de sehol nem találtam senkit. Viszont az feltűnt, hogy rend van. Az ágy be van vetve, el van mosogatva, fel van takarítva. Ez biztosan nem anya volt, én kizárt. Akkor Ashley volt. De hol van most?
*
*
*
Felhívam Molly-t.
-Szia Molly!
-Ööö.sziia Austin.
-Ashley otthon van? Beszélnem kell vele!
-Sajnálom, de nincs itthon.
-És nem tudod, hogy hová ment?
-Nem. Csak annyit, hogy a barátnőivel van valahol a városban.
-Rendben, köszönöm Molly. További szép napot! Szia!
-Szivesen, szia Austin,neked is.
*Telefonbeszélgetés vége*


*Ashley szemszöge*
Amikor anya telefonja megcsördült, valahogy sejtettem, hogy Austin az. Amikor anya rám nézett, miközben Austinnal beszélt, tudtam, hogy Austin  felőlem kérdezi, hogy hol vagyok. Rögtön intettem neki, hogy mondja azt  hogy nem vagyok itthon...Nem akartam vele beszélni..nagyon bunkó volt velem reggel.És fogalmam sincs, hogy miért. Lehet hogy amiatt kapta fel ennyire  vizet, hogy belestem a kulcslyukon? Nem....Austin nem ilyen. Ennyiért soha nem lenne mérges ennyire. Nem is érdekelte, hogy én a földre zuhantam. Meg sem kérdezte, hogy fájt-e, és még vissza sem nézett rám. Csak elviharzott mellettem, egyenesen ki az ajtón, majd azt jól becsapta.
Felmentem Twitter-re, és amikor megnéztem a tweeteket és az üzeneteket, sírva fakadtam. Rettenően sértő dolgokat írtak a számomra. Le ribancoztak, le k**v**tak, és még sorolhatnám. A mai napomat már ennél jobban semmi nem tudta volna elrontani.


Ezekkel a sértőbbnél sértőbb megjegyzésekkel azóta bombáznak, mióta Austin-nal járni kezdtünk. Ezelőtt soha, de soha nem kaptam egyetlen egy sértő e-mail, üzenetet, vagy tweet-et sem. Elegem van. Ha összefutok Austinnal, megmondom neki, hogy ez így nem mehet tovább. A rajongói darabokra szednek engem. Már az utcára sem merek kimenni.



Ennek a találkozásnak minél hamarabb meg kell történnie...




/ A következő rész 6 komment után, és iratkozzatok fel, különben nem lesz új rész. :)) /

11.fejezet

Reggel arra keltem, hogy a földön fekszek. Ahogy kinyitottam a szemem, rögtön felnéztem az ágyra, és láttam Austint kiterülve. Gondoltam ő lökött le az ágyról, de hogy mikor, azt nem tudom. Rettenetesen sajgott a fejem és a jobb karom. Ezek szerint a jobb oldalamra estem, és még a fejemet is bevertem. Szép.
Ezektől eltekintve nagyon boldog voltam, mert Austin barátnője vagyok. És ez hihetetlen érzés, ezért gyorsan arrébb toltam Austint az ágyon, és befeküdtem mellé. Fogalmam sem volt arról, hogy hány óra van, de nem is érdekelt, mert amikor Austin takarója alá bújtam, rögtön megragadta a derekamat és szorosan átölelt, majd aludt tovább. Esküszöm mintha fel sem kelt volna. Aztán pár perc múlva én is elaludtam.


*
-Jó reggelt álomszuszék! - suttogta egy selymes hang a fülembe.

Amikor kinyitottam a szemem, Austin csillogó kékeszöld szemével találkozott a tekintetem. Ahogy észrevette, hogy kinyitottam a szemem, rögtön nyomott egy puszit a számra.

-Hány óra van? - kérdeztem kómásan.
-Délután fél 2.

Amikor ezt meghallottam, kikerekedett szemekkel bámultam Austin-ra.

-Ilyen sokat aludtunk?-kérdeztem.
-Pontosabban te aludtál.-mondta.
-Mert te mikor keltél?
-Körülbelül 2ésfél órája.
-És miért nem keltettél fel?- kérdeztem kicsit felháborodva.
-Olyan édesen aludtál.-mondta, miközben éreztem, hogy elpirulok.

*
-Mit csinálunk ma?-kérdeztem.
-Énekelünk egész délután./ami még maradt belőle/- nevetett.
-Tökéletes délután lesz.-mondtam, majd adtam egy puszit az arcára.
-Szerintem is.- mondta.

Austin lekísért enni, aztán felöltöztünk, és bementünk a gyakorló szobába. Egész délután a számait gyakoroltuk duett-ben. Imádtam. Amikor már tökéletesen ment az összes dala mindkettőnknek, belekezdtünk egy közösbe. Először a szövegen dolgoztunk. Így könnyebb, volt, hogy ketten voltunk. Úgy gondoltuk, hogy egy szerelmes dalt írunk. Furcsa volt, mert valami hatalmas ihletet adott a dalhoz. És aztán rájöttem:  az ihletet a barátságunkból átment szerelem adta, és ezért a dalt is barátsággal kezdtük. Eszméletlen érzés volt, ahogy Austin gondolkozás közben a tekintetét belefúrta az enyémbe. Azokban a pillanatokban lehetetlen volt gondolkozni számomra.

*
Szerda van. Vasárnapig készen kell lennünk a dalunkkal, mert 2 hét múlva nagykoncert, és úgy gondoltam fellépek Austin-nal, mert szeretnénk megmutatni a nagyközönségnek hogy mi együtt nagyon jók vagyunk.
A mai napot szintén a gyakorlásra szántuk, de nem otthon, hanem kint a parkban, egy nagy fa árnyékában. A nyári szellő simogatta a bőrünket, és nagyon meleg sem volt. Pontosan tökéletes idő volt a gyakorláshoz.
Miközben belemerültünk a dalunk írásába, pici gyerekek rohangáltak körülöttünk, és az egyik megállt előttünk.

-Éneteljetet méd!!- mondta tapsikolva.

Kérte, hogy énekeljük el neki a boci boci tarkát, meg a süss fel napot, meg egyéb gyerekdalokat. Mi persze ezt szívesen tettük, és meg is volt az eredménye, egyre több kisgyerek gyűlt  körénk. Nagyon cukik voltak.
*
Délután olyan 4-5 óra felé abbahagytuk az énekelgetést a gyerekekkel, és hazamentünk. Mivel nem sokra jutottunk a dalunk kapcsán, úgy döntöttünk, holnap szintén egész nap gyakorlunk, de nem a parkban, hanem inkább itthon maradunk,. vagyis elmegyünk hozzánk, megmutatjuk anyának, hogy eddig mit alkottunk.

*
-Csinálok vacsorát! Oké Ashley?- kiabálta Austin lentről.
-Okés!- kiabáltam vissza.

*
Gyorsan lefürödtem, majd lerohantam a konyhába, mert finom illatot éreztem.

-Hmm. de jó illat van! Mit főzöl? - kérdeztem
-Inkább sütök.- kacsintott.
-Akkor mit sütsz?
-Palacsintát. - mondta, majd a feldobásos technikával megfordította a serpenyőben a palacsintát.
-Azt imádom.-mondtam.
-Mivel szereted?- kérdezte.
-Mindegy. Mindennel szeretem, csak kakaóval nem. Vagyis szeretem, de csak ha tesznek bele cukrot is.
-Én is pontosan így szeretem!- mondta Austin, majd intett a szekrény felé, hogy vegyem ki belőle a kakaót, a cukrot és a nutellát.
- Hadd csináljam én is! Csak egyet! Légyszii! - kérleltem, hogy hadd süssek én is.
-Oké, oké, tessék.-  mondta, majd átnyújtotta a serpenyőt.

Ami kész volt palacsinta, azokat megtöltötte, és amikor végzett, odajött mögém, és hátulról átölelt, de előtte nem hagyta ki a derekamnál a csikizést.
-ÁÁ Austin nee!! Most ne! Mert megsütlek a serpenyővel! Austin állj le! Most! - kiabáltam, de ő nem enedett.
-Na jó, abbahagyom, de ha felmegyünk, nem úszod meg! - mondta sármosan.

Tovább ölelt addig, amíg meg nem csináltam az összes palacsintát. Azokat ő megtöltötte, majd két tálcára rakta és az egyiket oda nyújtotta nekem. Felmentünk az emeletre, majd Austin bekapcsolta a tévét, és leültünk az ágyra. Épp a 8 órási hírek mentek. Nagy megdöbbenésünkre benne voltunk, így: Austin Mahone és titokzatos barátnője zenés délutánt tartottak a parkban.


Összerezzentem. Hogyan? Hogyan tudták meg? Direkt mindig néztük, hogy valahol látunk-e lesifotóst, de sehol senki. De mégis. Hála Istennek, a kis dalunk nem szivárgott ki, és az sem, hogy fellépek a nagykoncerten. Nekem ez még mindig olyan hihetetlen, hogy én? aki soha nem volt híres, még a baráti körében sem annyira, most meg már a tévé képernyőjén énekel egy hírességgel, és a nagykoncertet még nem is említettem. Egyébként hihetetlen érzés, és nagyon jó. Austinra néztem, és a szemében vágyakozást láttam. Itt tudtam. Valamit nagyon akar. Ki kapcsolta a tévét, és felém közeledett.

-Na most megvagy! Most már semmilyen kifogásod nem lehet a csikizésemmel szemben!
-Neee!!! Austin haagyj!! Meghalook!  Jézusom Austin tényleg meghalok ha nem hagyod abba!!! Austiiiin!! Wááááhh!! Segítséééég!!!! Valakiiii!! Ez me akar ölniii!!!- ordibáltam, amíg Austin egy szenvedélyes csókkal el nem hallgattatott. A legjobb a dologban, hogy legalább amíg csókolt, abbahagyta a kínozásomat. Amikor ajkaink elváltak egymástól, rögtön megszólaltam.
-Austin te nem vagy normális! Tudsz róla??
-Te vetted el az eszemet! Ne csodálkozz!
-Lökött.- mondtam, majd le birkoztam.
-Szeretlek Ash! - mondta, majd újra megcsókolt.
-Én is szeretlek Austin! - mondtam, miután csókunk abbamaradt.

*
 Közösen arra a döntésre jutottunk, hogy lefekszünk aludni, mert nagyon kifáradtunk. Austin gyorsan megfürdött, és addig bemelegítettem a takarót. Amikor végzett, gyorsan felvette a pizsamáját, majd behuppant mellém. Fejemet a mellkasára tettem, ő bal karjával átkarolta a vállam, lábaink összefonódtak. Hamar elaludtunk.




/ Bocsi hogy ilyen későn hoztam részt, csak nem volt ihlet. Következő rész 4 komi után :) /

10.fejezet

-Jó, de mégis mit énekelnénk? - kérdeztem.
-A Say somethin'-t nagyon jól el tudjuk énekelni ketten. A Say you're just a friend-et szintén. A No air-t azt is tudod gondolom.- mondta.
-Persze hogy tudom! - mosolyogtam.
-Akkor a nagy koncerten fellépsz velem?-kérdezte.
-Na ne! Most komolyan? A koncertedet velem akarod elrontani? Ne csináld!- mondtam neki.
-Miért rontanám el veled? Csak jobb lenne.Sokkal. Kérlek. Addig még lehet hogy egy dalt is tudunk írni együtt. Kérlek Ash!- nézett rám bociszemekkel.
-Majd még meglátjuk hogy mennek a gyakorlások. Rendben?- mondtam.
-Oké. De úgyis jó leszel.- mondta, majd intett, hogy üljek le mellé az ágyra.
-Majd meglátjuk.-mondtam.
-Akkor rendelünk pizzát?
-Aha. A szokásosat. - mondtam.
-Okés, akkor mindjárt jövök, csak elmegyek a telefonomért.
-Addig felöltözök.
-Ne! Még ne! Majd ha megebédeltünk, majd akkor átöltözünk.-parancsolt rám Austin viccesen.
-Öhh..okés.- kuncogtam.
Amikor Austin megrendelte a pizzát, feljött, és mondta hogy énekeljük el addig a No air-t, amíg nem jön a pizza. Én persze beleegyeztem. Nagyon jó érzés volt vele énekelni. Az éneklésünket egy csengőszó szakította félbe. Austin lerohant, és felhozta a pizzát. Gyorsan megettük, vagyis hagytunk néhány szeletet, de azért nagyon tele lettünk.
-Mostmár felöltözhetünk?-kérdeztem.
-Mostmár igen.-kacsintott.
Gondoltam ma sem a kékhez, sem a piroshoz nem kötődöm, ezért ezt vettem fel:

 Austin pedig ezt:











 

-Ash! Indulhatunk?  -kiabált Austin.
-Igen máris!-kiabáltam vissza.
Hamar odaértünk a vidámparkba. Nagyon jó volt. Egész délután ott voltunk. Utolsónak hagytuk az óriáskereket, mert a naplementét szerettük volna megnézni a magasból, ha már a napfelkeltét megnéztük a háztetőről. Amikor felértünk a legmagasabb pontra, eszméletlen látvány tárult elénk. A város és a nap egyszerre gyönyörű volt.
-Ez nagyon szép! Még sosem láttam ilyet, pedig itt élek egy ideje. - mondtam.
-Na akkor most már ilyet is láttál.- válaszolt Austin.
-Kár lett volna kihagyni.- mondtam, majd Austin megragadta a kezemet, és így szólt:
-Ashley Blue! Tudom, hogy korai még, de el kell mondanom valamit- amikor ezeket a szavakat kimondta, a szívem egyre hevesebben vert. Sejtettem valamit, de inkább a jelenre koncentráltam, és bólintottam Austinnak hogy folytassa.
-Tehát. Tudom hogy korai, de amióta történt a baleset, azóta nagyon jóban lettünk, és kezdtelek egyre jobban megszeretni. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de szerintem lépnünk kéne. Ha túlságosan elkapkodom, szólj nyugodtan,mert akkor leállok.
-Nem, ezt én is így gondolom Austin. És teljesen jó ez a tempó nekem. És most hogyan tovább? - kérdeztem, várva azt a választ, ami már a fejemben összerakódott.
-Most jön az a rész, hogy megkérdezem, hogy....- Austin mondandóját egy sikítozó hang, majd mégtöbb sikítozó lány hang szakította félbe.
-Austin!!! Úr Isten ez Austin Mahone!! Lányok nézzétek!- az óriáskerék pont leért, mire odajött egy csomó rajongó, és képeket akartak, na meg persze autogramokat. Austin persze nem hozhatott szégyent a hírnevére, ezért teljesítette a lányok kívánságát. Egy ideig elbambultam és amikor újra észbe kaptam, már egy hatalmas tömegnyi lány állt Austin körül. Már vagy egy fél órája ott álltam az óriáskerék lábánál, de a lánytömeg nem akart csökkenni, és már Austint sem láttam, olyan sokan voltak, ezért úgy döntöttem, hazamegyek, mert itt rám már úgysem lesz szükség. Persze először elmentem Austinék lakásába a cuccaimért, és otthon találtam Austin anyukáját, és rögtön kifaggatott, hogy hol van Austin és hogy miért nem velem van?. Én mindent elmeséltem neki, és nagyon bántott a dolog, hogy észre sem vette, hogy eltűntem. Na de ez most nem érdekelt, csak haza akartam menni, és ezt meg is tettem. Amikor beléptem az ajtón, éreztem a telefonomat a zsebemben, hogy rezeg. Tudtam hogy ki az,és nem vettem fel. Erre anyát hívta, aki rögtön felvette. Anya oda akarta adni nekem a telefont, de én mutogattam neki, hogy ne, és hogy mondja azt Austinnak hogy még nem értem haza. Nem tudom, hogy hogyan, de Austin tudta, hogy itthon vagyok, mert pár perc múlva megszólalt a csengő. Austin volt. Én gyorsan felrohantam a szobámba, és mondtam anyának, hogy ne  nyisson neki ajtót, de persze ezt nem tehette,mert nem akart köcsög lenni. Ahogy kinyittotta az ajtót, Austin a lépcső felé kezdett el rohanni. Én ebből csak annyit hallottam, hogy valaki nagyon gyorsan rohan a szobám felé. Szinte betörte az ajtómat, de bejött. Én nem szóltam semmit, de úgy látszott, hogy neki elég sok mondanivalója van.
- Ashley ne haragudj rám!  Hidd el, én el akartam jönni, de nagyon sokan voltak, és nem lehetek bunó a rajongóimmal.
-De Austin! Mondhattad volna nekik, hogy dolgod van. Nem érsz te rá mindig. De mind1 hagyjuk az egészet! - mondtam mérgesen, majd az ablek felé fordultam az ágyamon, hogy nem is lássam Austint.
-De kérlek ne haragudj rám! És egyébként nem fejeztem be azt, amit mondani akartam az óriáskeréken. Pedig elég fontos. Elmondhatom?
-Nem tudom, hogy akarom-e hallani. - mondtam, de a szívem mélyén mindennél jobban akartam, hogy elmondja, de nem lehetek neki ilyen könnyű préda. Küzdjön!
-Tudom hogy haragszol. És teljesen megértem az okát, de hidd el! Te sokkal fontosabb vagy nekem,min a rajongók!
-Tényleg?-kérdeztem.
-Persze. És ehhez kapcsolódik amit mondani akar/tam/ok.
- Majd holnap elmondod. Most menj! - parancsoltam ki a szobámból.
-De......ááh. hagyjuk. Figyelj Ashley én nem akartalak megbántani, csak a dolgomat tettem. Kérlek bocsájts meg nekem! Nem akartam neked rosszat! Én szeretlek Ashley Blue! És nem akarlak elveszíteni! Nagyon szépen kérlek bocsájts meg!
-Szeretsz?? Mármint hogyan? - kérdeztem.
-Tudod te azt. És tudom, hogy teljesen tisztában vagy azzal, hogy mit is akarok elérni ezzel.
-Persze hogy tisztában vagyok vele. De akkor mondd! - mondta, majd elmosolyodtam.
-Szóval. Ashley Blue! Leszel a barátnőm? - kérdezte, és abban a pillanatban azt hittem, hogy elájulok.
-Igen, leszek, persze hogy leszek!- mondtam, majd a nyakába ugrottam.
-Szeretlek Ash!- mondta, majd megcsókolt.
-Én is szeretlek Austin!- mondtam, amikor először éreztem magaménak Austint.
-Kérlek aludj velem!- mondta Austin, miközben boci szemekkel nézett rám.
-Ki kinél?-kérdeztem.
-Te nálam!- mondta, majd felkapott, és levitt a lépcsőn, hogy megmutassa anyunak, hogy mi történt odafent.
-Hát ti meg?? Ashley, már nem kell cipeltetned magad, nincs már eltörve a lábad.
-Tudom, anya, tudom.- mondtam, majd Austinnal elkezdtünk röhögni.
-Na szóval. Aki mellettem áll, már nem csak Ashley, hanem az én barátnőm!. jelentette ki Austin, és amikor anya ezt meghallotta, rögtön átölelt mind a kettőnket olyan szorosan, amilyen szorosan csak tudott, és ezt mondta:
-Tudtam én, hogy lesz köztetek valami! Tudtam én!- mondta, majd elkezdett röhögni, amit mi is folytattunk.
Mondtuk anyának, hogy Austinhoz megyünk, vagyis ott alszok megint. Persze ezt anya nem utasította vissza.
Austinéknál gyorsan lefürödtünk, vacsoráztunk, majd lefeküdtünk aludni.
Életem egyik legjobb napja volt.



/ A következő rész 3 komment után lesz. Remélem tetszett. Sziasztok! :))  /

9.fejezet

Amikor felkeltem, éreztem, hogy valami van a derekamon. Vagyis mintha valaki átkarolt volna. Austin volt az, de még aludt. Nem akartam felkelteni, de addig mocorogtam, hogy felkeltettem. Elég morcosnak tűnt.
-Jó reggelt!- köszönt.
-Neked is! Valami baj van?-kérdeztem.
-Nincs!-mosolygott. -Miért lenne?- kérdezte.
-Nemtudom. Csak olyan morcosnak tűntél.-mondtam, majd felálltam.
-Hova mész?-kérdezte.
-Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök.-mondtam.
-Okés, siess, mert mutatni karok valamit.-mondta. Nem tudtam elképzelni mit akarhat ilyen hajnalban mutatni, de azért siettem, mert kíváncsivá tett.
-Na itt vagyok.-szóltam,majd leültem Austin mellé.
-Amikor nagyon korán kelek valamilyen úton-módon, olyankor mindig kiülök a tetőre, mármint ahol vízszintes. Tehát mindig kiülök a tetőre, és nézem, ahogyan felkel a nap, és ahogy megindul a városban az élet. Imádom. Kevésszer van ilyen alkalom, de ha van, akkor sosem szoktam kihagyni. Kiülsz velem?-kérdezte.
-Persze. Szívesen.-mondtam, majd vettünk fel egy köntöst és egy papucsot, aztán kimásztunk az ablakon,  a tetőre. Elképesztő volt. Még sosem gondoltam erre, hogy én is kimásszak a tetőnkre, de mostmár biztosan fogok.
-Na milyen idefent?- kérdezte.
-Csodálatos. Mostmár én is fogom ezt csinálni otthon.
-Nézd! Ott a vidámpark! Oda megyünk ma!- mondta. 
-És mikor megyünk?-kérdeztem.
-Mikor szeretnél?-kérdezte.
-Nekem mindegy. Menjünk ebéd után.
-Rendben, de akkor ebédre rendelünk pizzát, mert anya nincs itthon. És addig pizsamában leszünk.-kacsintott.
-Én benne vagyok.- kacsintottam én is.
-Éhes vagy? Mert én nagyon. - mondta.
-Hát igen, eléggé.- mondta.
-Akkor megyek csinálok rántottát. Az jó lesz?-kérdezte.
-Tökéletes. - válaszoltam.
Egy 10 percre rá hogy lement, már jött is 2 tálcával a kezében. Az egyiket nekem adta, a másikat magának, majd leült mellém az ágyra. Csinált teát is. Isteni lett. Minden. Nagyon jól laktunk. Amikor végeztünk, Austin ment volna lefelé, de mondtam neki, hogy maradjon fönt, én lemegyek és elmosogatok. Persze ő ezt nem hagyta, de én erősködtem, míg engedett. Hamar elmosogattam, és amikor felmentem, gitárszót hallottam. Amikor bementem abba a szobába, ahol Austin hangszerei vannak és megláttam hogy Austin gitározik, és méghozzá a kedvenc számomat tőle, elkezdtem énekelni a gitárszó mellett. Annyira szerettem így énekelni. A legjobb az volt, amikor  Austin is énekelt velem.
-Nagyon szép hangod van Ash! Egyszer majd énekelhetnénk együtt közönség előtt is. Mit gondolsz?
-Áhh...  lehetetlenség. Egy: nincs jó hangom. Kettő: lámpalázas vagyok. Három: miért mutatkoznál éppen velem?
-Ashley! Figyelj! Én nem szoktam hazudni! És ilyennel viccelni sem! Szóval higgy nekem!


/ A mai részbe ennyit, ígérem holnap hozom a következőt, és az hosszú lesz! Bocsi! 1komi és kövi! :) /