10.fejezet

-Jó, de mégis mit énekelnénk? - kérdeztem.
-A Say somethin'-t nagyon jól el tudjuk énekelni ketten. A Say you're just a friend-et szintén. A No air-t azt is tudod gondolom.- mondta.
-Persze hogy tudom! - mosolyogtam.
-Akkor a nagy koncerten fellépsz velem?-kérdezte.
-Na ne! Most komolyan? A koncertedet velem akarod elrontani? Ne csináld!- mondtam neki.
-Miért rontanám el veled? Csak jobb lenne.Sokkal. Kérlek. Addig még lehet hogy egy dalt is tudunk írni együtt. Kérlek Ash!- nézett rám bociszemekkel.
-Majd még meglátjuk hogy mennek a gyakorlások. Rendben?- mondtam.
-Oké. De úgyis jó leszel.- mondta, majd intett, hogy üljek le mellé az ágyra.
-Majd meglátjuk.-mondtam.
-Akkor rendelünk pizzát?
-Aha. A szokásosat. - mondtam.
-Okés, akkor mindjárt jövök, csak elmegyek a telefonomért.
-Addig felöltözök.
-Ne! Még ne! Majd ha megebédeltünk, majd akkor átöltözünk.-parancsolt rám Austin viccesen.
-Öhh..okés.- kuncogtam.
Amikor Austin megrendelte a pizzát, feljött, és mondta hogy énekeljük el addig a No air-t, amíg nem jön a pizza. Én persze beleegyeztem. Nagyon jó érzés volt vele énekelni. Az éneklésünket egy csengőszó szakította félbe. Austin lerohant, és felhozta a pizzát. Gyorsan megettük, vagyis hagytunk néhány szeletet, de azért nagyon tele lettünk.
-Mostmár felöltözhetünk?-kérdeztem.
-Mostmár igen.-kacsintott.
Gondoltam ma sem a kékhez, sem a piroshoz nem kötődöm, ezért ezt vettem fel:

 Austin pedig ezt:











 

-Ash! Indulhatunk?  -kiabált Austin.
-Igen máris!-kiabáltam vissza.
Hamar odaértünk a vidámparkba. Nagyon jó volt. Egész délután ott voltunk. Utolsónak hagytuk az óriáskereket, mert a naplementét szerettük volna megnézni a magasból, ha már a napfelkeltét megnéztük a háztetőről. Amikor felértünk a legmagasabb pontra, eszméletlen látvány tárult elénk. A város és a nap egyszerre gyönyörű volt.
-Ez nagyon szép! Még sosem láttam ilyet, pedig itt élek egy ideje. - mondtam.
-Na akkor most már ilyet is láttál.- válaszolt Austin.
-Kár lett volna kihagyni.- mondtam, majd Austin megragadta a kezemet, és így szólt:
-Ashley Blue! Tudom, hogy korai még, de el kell mondanom valamit- amikor ezeket a szavakat kimondta, a szívem egyre hevesebben vert. Sejtettem valamit, de inkább a jelenre koncentráltam, és bólintottam Austinnak hogy folytassa.
-Tehát. Tudom hogy korai, de amióta történt a baleset, azóta nagyon jóban lettünk, és kezdtelek egyre jobban megszeretni. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de szerintem lépnünk kéne. Ha túlságosan elkapkodom, szólj nyugodtan,mert akkor leállok.
-Nem, ezt én is így gondolom Austin. És teljesen jó ez a tempó nekem. És most hogyan tovább? - kérdeztem, várva azt a választ, ami már a fejemben összerakódott.
-Most jön az a rész, hogy megkérdezem, hogy....- Austin mondandóját egy sikítozó hang, majd mégtöbb sikítozó lány hang szakította félbe.
-Austin!!! Úr Isten ez Austin Mahone!! Lányok nézzétek!- az óriáskerék pont leért, mire odajött egy csomó rajongó, és képeket akartak, na meg persze autogramokat. Austin persze nem hozhatott szégyent a hírnevére, ezért teljesítette a lányok kívánságát. Egy ideig elbambultam és amikor újra észbe kaptam, már egy hatalmas tömegnyi lány állt Austin körül. Már vagy egy fél órája ott álltam az óriáskerék lábánál, de a lánytömeg nem akart csökkenni, és már Austint sem láttam, olyan sokan voltak, ezért úgy döntöttem, hazamegyek, mert itt rám már úgysem lesz szükség. Persze először elmentem Austinék lakásába a cuccaimért, és otthon találtam Austin anyukáját, és rögtön kifaggatott, hogy hol van Austin és hogy miért nem velem van?. Én mindent elmeséltem neki, és nagyon bántott a dolog, hogy észre sem vette, hogy eltűntem. Na de ez most nem érdekelt, csak haza akartam menni, és ezt meg is tettem. Amikor beléptem az ajtón, éreztem a telefonomat a zsebemben, hogy rezeg. Tudtam hogy ki az,és nem vettem fel. Erre anyát hívta, aki rögtön felvette. Anya oda akarta adni nekem a telefont, de én mutogattam neki, hogy ne, és hogy mondja azt Austinnak hogy még nem értem haza. Nem tudom, hogy hogyan, de Austin tudta, hogy itthon vagyok, mert pár perc múlva megszólalt a csengő. Austin volt. Én gyorsan felrohantam a szobámba, és mondtam anyának, hogy ne  nyisson neki ajtót, de persze ezt nem tehette,mert nem akart köcsög lenni. Ahogy kinyittotta az ajtót, Austin a lépcső felé kezdett el rohanni. Én ebből csak annyit hallottam, hogy valaki nagyon gyorsan rohan a szobám felé. Szinte betörte az ajtómat, de bejött. Én nem szóltam semmit, de úgy látszott, hogy neki elég sok mondanivalója van.
- Ashley ne haragudj rám!  Hidd el, én el akartam jönni, de nagyon sokan voltak, és nem lehetek bunó a rajongóimmal.
-De Austin! Mondhattad volna nekik, hogy dolgod van. Nem érsz te rá mindig. De mind1 hagyjuk az egészet! - mondtam mérgesen, majd az ablek felé fordultam az ágyamon, hogy nem is lássam Austint.
-De kérlek ne haragudj rám! És egyébként nem fejeztem be azt, amit mondani akartam az óriáskeréken. Pedig elég fontos. Elmondhatom?
-Nem tudom, hogy akarom-e hallani. - mondtam, de a szívem mélyén mindennél jobban akartam, hogy elmondja, de nem lehetek neki ilyen könnyű préda. Küzdjön!
-Tudom hogy haragszol. És teljesen megértem az okát, de hidd el! Te sokkal fontosabb vagy nekem,min a rajongók!
-Tényleg?-kérdeztem.
-Persze. És ehhez kapcsolódik amit mondani akar/tam/ok.
- Majd holnap elmondod. Most menj! - parancsoltam ki a szobámból.
-De......ááh. hagyjuk. Figyelj Ashley én nem akartalak megbántani, csak a dolgomat tettem. Kérlek bocsájts meg nekem! Nem akartam neked rosszat! Én szeretlek Ashley Blue! És nem akarlak elveszíteni! Nagyon szépen kérlek bocsájts meg!
-Szeretsz?? Mármint hogyan? - kérdeztem.
-Tudod te azt. És tudom, hogy teljesen tisztában vagy azzal, hogy mit is akarok elérni ezzel.
-Persze hogy tisztában vagyok vele. De akkor mondd! - mondta, majd elmosolyodtam.
-Szóval. Ashley Blue! Leszel a barátnőm? - kérdezte, és abban a pillanatban azt hittem, hogy elájulok.
-Igen, leszek, persze hogy leszek!- mondtam, majd a nyakába ugrottam.
-Szeretlek Ash!- mondta, majd megcsókolt.
-Én is szeretlek Austin!- mondtam, amikor először éreztem magaménak Austint.
-Kérlek aludj velem!- mondta Austin, miközben boci szemekkel nézett rám.
-Ki kinél?-kérdeztem.
-Te nálam!- mondta, majd felkapott, és levitt a lépcsőn, hogy megmutassa anyunak, hogy mi történt odafent.
-Hát ti meg?? Ashley, már nem kell cipeltetned magad, nincs már eltörve a lábad.
-Tudom, anya, tudom.- mondtam, majd Austinnal elkezdtünk röhögni.
-Na szóval. Aki mellettem áll, már nem csak Ashley, hanem az én barátnőm!. jelentette ki Austin, és amikor anya ezt meghallotta, rögtön átölelt mind a kettőnket olyan szorosan, amilyen szorosan csak tudott, és ezt mondta:
-Tudtam én, hogy lesz köztetek valami! Tudtam én!- mondta, majd elkezdett röhögni, amit mi is folytattunk.
Mondtuk anyának, hogy Austinhoz megyünk, vagyis ott alszok megint. Persze ezt anya nem utasította vissza.
Austinéknál gyorsan lefürödtünk, vacsoráztunk, majd lefeküdtünk aludni.
Életem egyik legjobb napja volt.



/ A következő rész 3 komment után lesz. Remélem tetszett. Sziasztok! :))  /

9.fejezet

Amikor felkeltem, éreztem, hogy valami van a derekamon. Vagyis mintha valaki átkarolt volna. Austin volt az, de még aludt. Nem akartam felkelteni, de addig mocorogtam, hogy felkeltettem. Elég morcosnak tűnt.
-Jó reggelt!- köszönt.
-Neked is! Valami baj van?-kérdeztem.
-Nincs!-mosolygott. -Miért lenne?- kérdezte.
-Nemtudom. Csak olyan morcosnak tűntél.-mondtam, majd felálltam.
-Hova mész?-kérdezte.
-Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök.-mondtam.
-Okés, siess, mert mutatni karok valamit.-mondta. Nem tudtam elképzelni mit akarhat ilyen hajnalban mutatni, de azért siettem, mert kíváncsivá tett.
-Na itt vagyok.-szóltam,majd leültem Austin mellé.
-Amikor nagyon korán kelek valamilyen úton-módon, olyankor mindig kiülök a tetőre, mármint ahol vízszintes. Tehát mindig kiülök a tetőre, és nézem, ahogyan felkel a nap, és ahogy megindul a városban az élet. Imádom. Kevésszer van ilyen alkalom, de ha van, akkor sosem szoktam kihagyni. Kiülsz velem?-kérdezte.
-Persze. Szívesen.-mondtam, majd vettünk fel egy köntöst és egy papucsot, aztán kimásztunk az ablakon,  a tetőre. Elképesztő volt. Még sosem gondoltam erre, hogy én is kimásszak a tetőnkre, de mostmár biztosan fogok.
-Na milyen idefent?- kérdezte.
-Csodálatos. Mostmár én is fogom ezt csinálni otthon.
-Nézd! Ott a vidámpark! Oda megyünk ma!- mondta. 
-És mikor megyünk?-kérdeztem.
-Mikor szeretnél?-kérdezte.
-Nekem mindegy. Menjünk ebéd után.
-Rendben, de akkor ebédre rendelünk pizzát, mert anya nincs itthon. És addig pizsamában leszünk.-kacsintott.
-Én benne vagyok.- kacsintottam én is.
-Éhes vagy? Mert én nagyon. - mondta.
-Hát igen, eléggé.- mondta.
-Akkor megyek csinálok rántottát. Az jó lesz?-kérdezte.
-Tökéletes. - válaszoltam.
Egy 10 percre rá hogy lement, már jött is 2 tálcával a kezében. Az egyiket nekem adta, a másikat magának, majd leült mellém az ágyra. Csinált teát is. Isteni lett. Minden. Nagyon jól laktunk. Amikor végeztünk, Austin ment volna lefelé, de mondtam neki, hogy maradjon fönt, én lemegyek és elmosogatok. Persze ő ezt nem hagyta, de én erősködtem, míg engedett. Hamar elmosogattam, és amikor felmentem, gitárszót hallottam. Amikor bementem abba a szobába, ahol Austin hangszerei vannak és megláttam hogy Austin gitározik, és méghozzá a kedvenc számomat tőle, elkezdtem énekelni a gitárszó mellett. Annyira szerettem így énekelni. A legjobb az volt, amikor  Austin is énekelt velem.
-Nagyon szép hangod van Ash! Egyszer majd énekelhetnénk együtt közönség előtt is. Mit gondolsz?
-Áhh...  lehetetlenség. Egy: nincs jó hangom. Kettő: lámpalázas vagyok. Három: miért mutatkoznál éppen velem?
-Ashley! Figyelj! Én nem szoktam hazudni! És ilyennel viccelni sem! Szóval higgy nekem!


/ A mai részbe ennyit, ígérem holnap hozom a következőt, és az hosszú lesz! Bocsi! 1komi és kövi! :) /

8.fejezet

Arra keltem másnap reggel, hogy rettentően fáj a fejem. Ránéztem az órára: 11:34. Austin már nem volt mellettem. Lebicegtem a nappaliba, és mivel nem találtam ott senkit, elmentem a konyhába. Austin volt a pultnál, és mintha ő csinálta volna a reggelit. /ebédet/ . Amikor meghallotta hogy jövök, rögtön hátrafordult.
-Szia! Jó reggelt! Ki pihented magad?- mosolygott.
-Szia! Neked is! Igen, csak nagyon fáj a fejem.- mondtam.
-Akkor adok fejfájás csillapítót. Rendben?- mondta, és már nyújtotta is ide a gyógyszert egy pohár vízzel együtt.
-Köszi!- mondtam, majd lenyeltem az utolsó korty vizet is.
-Tojás rántotta jó lesz reggelire? Vagy inkább ebédre?- röhögött.
-Tökéletes.-mondtam, majd én is elröhögtem magam.
-Akkor pár perc és készen vagyok.
-Anyukád hol van?- kérdeztem.
-Dolgozik.- felelte.
-Hé! Ma megyünk a kórházba ugye?
-Igen, fél 2re megyünk a dokihoz.
-Akkor nem sok időm van! Úr Isten! Még fel kell öltöznöm! Te jó ég, nem fogunk odaérni!!- ordítottam aggódva.
-Ashley! Nyugi! Még van egy és egy negyed órád arra, hogy elkészülj! Nem kell sietned!
-Jah, tényleg. Elnéztem az órát.- röhögtem.
-Nem baj! Gyere, üljünk le enni!- mosolygott.
-Okés!- mosolyogtam vissza.
Nagyon finom volt. Nem is tudtam, hogy Austin tud főzni/sütni, és méghozzá nagyon finomat is. Nagyon jól laktunk, és mire végeztünk, ki is állt a fájás a fejemből. Fél 1 fele végeztünk, aztán segítettem Austinnak elmosogatni, ő meg segített felmenni a lépcsőn. Átöltöztem rendes ruhába. A mai szerelésem egy egybe részes miniszoknyás ruha volt, ami természetesen piros volt. Ez az egyik kedvenc nyári ruhám, és Austin-nak is tetszett. Persze elég hülyén nézett ki rajtam a gipszek miatt, de mivel ma leveszik őket, ezért amikor kijövünk a kórházból, akkor már szabad lesz a kezem is, és a lábam is, és Austin végre láthat gipsz nélkül is.
Mikor mind a ketten elkészültünk, még volt fél óránk fél 2 ig.
-Nem megyünk el az egyik kávézóba? Ott csinálják a legjobb kávét Miami-ban. Mit gondolsz?
-Felőlem mehetünk, csak nehogy megint lesifotósok tömege tegyen fel képeket rólunk a netre.
-Majd figyelünk! Meg egyébként kit érdekelnek? Ez a munkájuk. Az újság meg azt r, amit akar. A lényeg, hogy mi tudjuk az igazságot.
-Igaz.
Beültünk a kocsiba, és hamar oda is értünk a kávézóhoz. Furcsa. Még sosem jártam itt, pedig itt élek egy ideje. Ez meg hogy lehet? Megkérdeztem Austin-t és így felelt.
-Nemrég nyílt. A múlt hónapban. Azóta rendszeresen ide járok, amint tehetem.
-Aha. Értem. Remélem tényleg jó a kávéjuk. Régen ittam már JÓ kávét.
-Na akkor majd most fogsz!-  kacsintott.
Bementünk, és leültünk egy asztalhoz.  Rögtön odajött egy pincér, és kérdezte, hogy mit szeretnénk. Austin rögtön mondta, hogy mit kér, aztán rám nézett, és utána mondta a pincérnek, hogy kettő olyan lesz. Persze én nem értettem, hogy mit beszélnek, mert valami hülye neve volt annak a dolognak, amit Austin kért, ezért rögtön megkérdeztem tőle miután elment a pincér, hogy mit is rendelt. Azt mondta, hogy Miami legfinomabb kávéját, csak itt így nevezik. Pár perc múlva már ki is hozták. Már az illata elképesztő volt. Mondtam is Austin-nak, hogy vajon milyen lehet az íze, ha már az illata ilyen jó?. Amikor belekortyoltam, azt hittem elájulok. Eszméletlenül finom volt. Ilyen finom kávét még soha nem ittam. Igaza volt Austin-nak. Hála Istennek, jó nagy bögrényi volt, de azt is hamar megittuk. Teljesen fel ébresztett, és hogy úgy mondjam, kicsit túlságosan is.
-Fél2 lesz 5perc múlva, úgyhogy időben vagyunk, csak gyorsan kifizetem a kávékat.- mondta Austin, majd elsuhant mellettem, és odament a pulthoz. Én addig kisétáltam a kocsihoz, és rögtön jött is utánam, hogy kinyissa nekem az ajtót. A kórházban elég sokan voltak, ezért várnunk kellett. Nem sokat, csak 10 percet. Nem is telt sok időbe, amíg levették a gipszet. Mivel Austin nem jöhetett be, odakint várt meg, az ajtó előtt.
-Azta Ashley! De furcsa most téged gipsz nélkül látni!- mondta.
-Jaj, ne is mondd! Soha többet nem akarom a gipsz szót hallani. Elég szenvedés volt ez nekem egy életre.
-Akkor most már mehetünk oda, amit elterveztem.
-És mit terveztél?- kérdeztem kíváncsian.
-Vidámpark!-mondta, szinte kiabálva.
-Az nagyon jó lenne, de valamiért nagyon fáradt vagyok, és még a lábam sem, és a karom sincs olyan állapotban. Bocsi! Tényleg!
-Jaj, ugyan! Semmi baj! A vidámpark várhat! Csak épülj fel teljesen! Utána mehetünk!
-Utána mindenképpen!- mondtam.
-Egyébként most hol alszol? Mármint ma.-kérdezte Austin.
-Hát, nem tudom. Scotty nem hiszem hogy hiányolna, anya pedig még nem hívott, hogy mi újság. Biztos sokat dolgozik.
-Hívd fel, és kérd meg, hogy hadd aludhass nálam ma is!- parancsolta, de persze kedvesen Austin.
-Jó, jó. Felhívom.
Persze mit vártam. Hogy anya eltilt, vagy nem engedi meg, hogy Austin-nal legyek, vagy hogy ott aludjak? Miért ne engedné? Ez az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos vagyok. Ez így is lett. Megengedte. Haza kellett ugranom pár holmimért, de persze Austin azt mondta elvisz, úgyhogy gyorsan beszaladtam /végre szaladtam/ a házba, nem volt otthon senki. Anya azt mondta, hogy Scotty itthon van. Talán meg lógott?? Áhh..neem.. az lehetetlen. De akkor hol van?..fogalmam sincs. Eközben össze szedtem a cuccaimat, és mentem is ki Austin-hoz, hogy megmondjam neki, hogy nincs meg Scott. Fel próbáltam hívni, de nem volt elérhető. Felhívtam anyát, de foglalt volt. Addig hívogattam, amíg fel nem vette.
-Anya kivel beszéltél ennyit?
-Téged próbáltalak hívni, hogy Scott-nak mostra tettek be egy kézi edzést, és most ott van.
-Én meg már itt halálra aggódtam magam, hogy hol lehet. De akkor most már megnyugodtam. Jah és anya! Levették a gipszeket!
-Nah tényleg! És nem fájt?
-Anya képzeld el, nem.- viccelődtem.
-Jól van akkor. Mi ma már nem is találkozunk ugye?
-Ööö.nemhiszem.
-Jól van. Akkor puszilom Austin-t, majd még hívlak! Szia Drágám! Puszi! Szeretlek!
-Okés. Szia anya! Átadom! Én is!
~Telefonbeszélgetés vége~
-Nah hol van Scotty?- kérdezte Austin.
-Kézi edzésen.- feleltem.
-Akkor kár volt aggódnod.-mondta.
-Hát de anya azt mondta, hogy itthon van, és nem volt itthon.
-A testvéri szeretet.- röhögött.
-Haha! Nagyon vicces!- röhögtem utána én is.
-Mit csináljunk ma?-kérdezte.
-Ha nem haragszol,én már csak oda akarok érni hozzátok, és csak lustálkodni szeretnék.
-Én is így gondoltam.- mondta.
Pár perc múlva már ott is voltunk Austin-éknál, és láttuk az anyukája kocsiját. Bementünk, és ugyanúgy üdvözölt minket, mint tegnap. /szorító ölelés/. Elmeséltük neki a mai napunkat. A mai késő délutánunk lustálkodással telt, aztán vacsoráztunk, lefürödtünk, majd befeküdtünk az ágyba, TV-ztünk. Közben sokat  beszélgettünk. Olyan éjfél körül elálmosodtunk mind a ketten, ezért közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, eltesszük magunkat holnapra.


/ Következő rész szintén 2 komment után lesz. :)) /

7.fejezet

Amikor beléptünk a bejárati ajtón, azt hittem elájulok. Elképesztő volt. Rögtön egy hatalmas előtérben kötöttünk ki, amihez egy kis folyosó vezetett. Volt egy hatalmas tükör a falon, aminek a kerete tiszta kovácsolt vas volt. Nagyon tetszett. Messziről hallottam Austin anyukájának a hangját, amint kiabál nekünk, hogy miket sütött, és hogy siessünk. Mikor meglátott minket, odarohant, és átölelt jó szorosan mind a kettőnket. Beljebb mentünk.
-Ezt még álmomban sem gondoltam volna!. csodálkoztam.
-Micsodát?-kérdezte Austin.
-Azt, hogy itt vagyok a házatokban, és hogy ez a ház milyen gyönyörű!-mondtam.
-Hát akkor vacsora után körbevezetlek jó?
-Az nagyon jó lenne.- mosolyogtam.
-Gyertek, csináltam pizzát! Olyat, amilyen a kedvenced!- jelentette ki Ausin anyukája.
-És honnan tudtad hogy melyik a kedvencem?-értetlenkedtem.
-Austin - mondta.
-Ja, igen, gondolhattam volna.Azért köszönöm, hogy itt lehetek.-hálálkodtam.
-Jaj nincs mit köszönnöd, ez természetes. Austin is aludt már nálatok nem egyszer, úgyhogy most te is itt alszol nálunk.
Miközben beszélgettünk, nagyon jól laktunk. Ahogy befejeztük, már Austin fel is pattant a székéről, és hívott, hogy menjünk fel, körbe vezet a házban. Mindketten megköszöntük a vacsorát, majd fel mentünk az emeletre.
-Ez itt az én szobám.-mondta Ausin, és egy ajtóra mutatott.
Amikor beléptem az ajtón, elállt a lélegzetem, Egy csomó rajongói szülinapi köszöntőlapok, "I LOVE YOU" feliratos plüssök, lapok, tablók.
-Te jó ég. Hány éve gyűjtögeted ezeket?
-Egy éve.
-Hogy mi?? Az nem semmi.
-Hát nem. Minden egyes koncertemen rengeteg ilyet kapok, és mindet hazahozom.  A papírokat, tablókat felragasztom a falamra, és mint látod, már a plafonra is, a plüssöket pedig ide az ágy mellé szoktam rakni.  
-Ez nagyszerű! Mennyi gitárod van!
-Ja, hát igen. Az a fő hangszerem.
-Játszol nekem valamit?
-Persze, mindenképp, de csak ha lefürödtünk, utána.
-Rendben. Már alig várom.- örvendeztem.
-Menjünk tovább!- majd kinyitotta az ajtót, és egy másikra mutatott.
-Ez itt a másik szobám.- kacsintott.
-Nincs rossz sorsod, azt látom.- viccelődtem.
-Hát nincs.-röhögött.- Itt a dobom, a zongorám van. Ide szoktam bejönni, ha egyedül akarok lenni, és ha ideges vagyok, azt a dobon szoktam levezetni. Zongorázni is tudok, de nem annyira, mint dobolni és gitározni.
-Azért dobolhatsz, és zongorázhatsz is nekem.- mondtam neki viccből, de úgy látszott, hogy ő ezt teljesen komolyan vette.
-Rendben, de azt is csak fürdés után.
-Hát oké.-örültem.
-Menjünk tovább. Itt a fürdő. Mellette pedig anya szobája. Amellett pedig a vendégszoba.
-Aha. Ott fogok én aludni.- jelentettem ki.
-Ott szeretnél? - hervadt le a mosoly az arcáról.
-Hát mert hol máshol aludnék?
-A szobámban! Mellettem!- mondta.
-Ha azt mondod hogy aludjak ott, én ott alszok.
-Akkor aludj mellettem!
-Okés. - egyeztem bele.
-Akkor ki megy először lefürdeni?
-Mehetsz nyugodtan.- mondtam Austinnak.
-Nem, nem. A vendég az első. Te menj!- mondta.
-Hát rendben, akkor megyek én.
20 perc kellett ahhoz, hogy lefürödjek a gipszeim miatt, de ahogy el kezdtem gondolkozni, mikor is veszik le, rájöttem: Már csak 1 nap, és mehetek a kórházba, hogy levehessék a gipszet.
Kimentem a fürdőszobából, majd bementem Austin szobájába, és szóltam neki, hogy mehet fürödni, készen vagyok. Neki persze elég volt 5 perc a fürdéshez. Amikor kijött, nagyon finom illatot hozott maga után. Igazi "Austin illat" volt.
Leült mellém az ágyra, majd elővette a gitárját. Elkezdte a Say somethin' című számát játszani, és kérte, hogy énekeljek vele. Persze én rögtön bekapcsolódtam. Vagy 2 órát biztosan énekelt é gitározott nekem. Amik fent voltak a YouTube-on, azok közül nagyon sokat eljátszott. Életem egyik legjobb 2 órája volt.
11 óra volt.
-Már egy kicsit fáradt vagyok. Nem fekszünk le?- kérdeztem.
-De! Pont ezt akartam én is mondani.-mosolygott.
Nagyon jó puha volt az ágya. Imádtam. Amikor befeküdt mellém, egyre közelebb jött hozzám, én pedig a vállára tettem a fejem.
-Nagyon szeretek veled lenni Ash.- jelentette ki, miközben a szemembe nézett.
-Én is nagyon szeretek veled lenni Austin.-mondtam, majd megöleltem.
-Már csak egy nap, és végre láthatlak gipszek nélkül.
-Hát igen, már én is nagyon várom hogy levegyék őket.- viccelődtem.
Egyszer csak, valami végig villant a szobán. Olyan volt, mintha valaki fényképezett volna, de ezt a villanást egy hatalmas dörgés követte, amitől szinte ráugrottam Austinra.
-Hé, nyugi. Mi a baj? Csak nem félsz a vihartól?-nyugtatgatott.
-De igen. Nagyon félek.- mondtam reszketve, és megint volt egy villanás, és mivel már tudtam, hogy másodpercek kérdése és dörögni fog, gyorsan odabújtam Austinhoz.
-Austin nagyon félek!
-Tudom, de nyugi. Itt vagyok. Nem bánthat senki, és semmi. Nyugi. Ha megnyugodtál egy kicsit, akkor odamennék az ablakhoz, hogy lehúzzam a redőnyt, hogy ne félj annyira. Jó?
-Ne, ne! Ne hagyj itt! Kérlek!
-Akkor gyere el velem az ablakig.
-De nem!! Azt sem akarom!
-De én csak jót akarok nyugi már. 10 másodperc. Annyit csak kibírsz.
-Pontosan! 10 másodperc pontosan elég ahhoz, hogy megint megijedjek. Úgyhogy ne hagyj itt!
-De akkor hogy húzzam le a redőnyt?
-Na jó, veled megyek.- gyorsan megragadtam Austin kezét, és odarohantunk az ablakhoz, és láttuk, hogy nagyon erősen fúj a szél, és szakad az eső, de ez engem nem nagyon érdekelt. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogy ha lehúzza Austin a redőnyt, akkor célba veszem az ágyat, és a takaró alá bújok. Ez gyorsan meg is volt.
-Na látod, ennyi volt. Bele haltál?- incselkedett Austin.
-Nem haltam bele, de nagyon ijesztő volt.
-Na mostmár megnyugodhatsz. Most már aludjunk szerintem, mert már nagyon álmos vagyok. Ha nem tudsz elaludni, akkor kelts fel nyugodtan. Majd mesélek neked valami szépet.
-Rendben, de szerintem erre nem lesz szükség, mert nagyon fáradt vagyok.- mosolyogtam.
-Akkor jóéjt, szép álmokat Ashley!- és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Neked is Austin!- majd nyomtam egy puszit az arcára.
Még 10 percet gondolkoztam, aztán elaludtam.


/ Következő rész 2 komment után. :) /

6.fejezet

Amikor felkeltem, láttam hogy a lányok még alszanak, és megnéztem az időt: 07:48. Most nagyon korán keltem, gondolom a furcsa álmom az oka. Nagyon kavaros álmom volt. Azt álmodtam, hogy Austin csak azért van most velem, mert egy kisfilm készül azokból a jelenetekből, amelyeket velem töltött, és mindig van rajta egy rejtett kamera, hogy felvehessen mindent. De attól volt furcsa ez az álom, hogy senki más nem volt a városban, csak én és ő, aztán egyszer csak megjelentek az emberek az utcákon, boltokban, és Austin bement egy eldugott helységbe, és onnan hangos zaj jött, majd érthető beszéddé változott. Azt jelentették be, hogy egy kisfilmet fognak leadni a mozikban két nap múlva, és hogy a főszereplő Ashley Blue és Austin Mahone. Nem értettem, ezért berohantam abba a bizonyos kis "szobába" Austin után, és amikor beléptem, megdermedtem. Mindenhol az én képeim voltam, de az okát nem tudtam, ezért rákérdeztem:
-Ez meg mi?
-Ja, nyugodj meg semmi baj, de te tényleg azt hitted, hogy egy ilyen hatalmas sztár majd pont egy ilyen kis senkivel fogja tölteni a szabad idejét? Hát rosszul hitted! Én ezért sok pénzt kapok, és még van pár jelenet, szóval ajánlom, hogy ne szúrd el!
-Nem, nem nem...ez nem lehet igaz... ez csak egy rossz álom. Ne Austin! Ez nem te vagy!
-Te meg azt honnan tudod, hogy ki vagyok én? Nem ismered az igazi Austin Mahone-t!
-De miért csinálod ezt?
-Mert gazdag akarok lenni, vagyis már az vagyok, de még jobban. És tudod, ezt teszi az emberekkel a pénz. Bármit megtesznek, csakhogy megkapják. Én pedig rád pocsékolom az időmet, de tudod mit? Le**arom, mert nem kevés pénzt kapok ezért, úgyhogy megéri végig csinálni, és ha jól viselkedsz, talán te is kapsz egy csekélyke kis összeget, de tényleg csak nagyon kicsit!
-Nekem nem kell a pénzed, és a kisfilmednek a sztárocskája sem leszek!- ordítottam majd kirohantam.
~
Itt ért véget az álmom, mert már nem bírtam tovább álmodni, fel kellett hogy keljek. Nem bírtam már tovább nézni, ahogy Austin nem Austin. Hisz ismerem, de azért hogy meggyőződjek arról, hogy csak álom volt, felhívtam Austint, hogy azonnal találkoznunk kell, és pár perc múlva már ott is volt a házunk előtt, és beszálltam a kocsijába, majd megöleltem.
-Ugye nincs rejtett kamerád, és nem fogsz belőlem kisfilmet csinálni? Ugye nem a pénz miatt vagy velem? Mondd, hogy csak álom volt az egész!
-Ömm. Ash te meg miről beszélsz?
-Nagyon rosszat álmodtam. Azt álmodtam, hogy csak a pénz miatt vagy velem, mert kisfilmet akarsz belőlem csinálni, és mindig van rajtad egy rejtett kamera, hogy felvedd vele azokat a jeleneteket, amiket majd összevágsz a kisfilmedhez, és ezt az egészet csak a pénz miatt. Mondd, hogy csak álmodtam!
-Hát, valójában tényleg a pénz miatt vagyok veled. Fizetnek azért, mert foglalkozom veled addig, amíg nem veszik le a gipszeidet.
-Na ne! Austin ne hülyéskedj velem!
-Boccs!
-De ez most halál komoly?
-Nem, dehogy! El ne hidd már! Én szeretlek Ashley Blue, mióta megláttalak!
-Na ez most tényleg igaz, vagy még ez is az álom része?!?!
-Nem, ez most igaz!
-Bizonyítsd!
Majd megcsókolt, és rögtön tudtam, hogy ez igaz, és ez a valóság. El sem hittem, hogy Austin autójában csókolózom Austin Mahone-nal. Álomszerű valóság. Imádom.
Amikor abbahagytuk, megkérdezte:
-Ezt még nem kellett volna?
-Hát, valójában nagyon jó volt, de ne siessük el, hiszen még csak egy hete ismersz.
- Igazad van, bocsi. De valld be! Élvezted!
-És ha igen? Mi lesz? Hm?
-Halálra csikizlek!
-Na azt próbáld meg!
Aztán gyorsan kikászálódtam a kocsiból, és rögtön elestem. Austin már futott is felém, hogy segítsen, én meg csak röhögtem, de ezzel együtt fájt is a lábam, és a kezem se volt valami jól.
-Jól vagy, te lökött?
-Igen. Na de várjunk csak! Mit mondtál? Mi vagyok?
-Öhmm. csak megkérdeztem hogy jól vagy-e...
-És utána mit mondtál? Nem vagyok se süket, se hülye, ja és LÖKÖTT sem vagyok!
-Jól van, jól van, bocsánat, csak jól hangzott.- röhögött Austin, miközben felemelt, és betett a kocsiba.
-Most miért hoztál ide vissza?- kérdeztem.
-Mert adni szeretnék neked valamit.- mondta, és közben kotorászott a kesztyűtartójában.
-Hát rendben.- nem szeretem, amikor valaki adni akar nekem valami, de hogy miért az szerintem örök kérdés marad.
Amikor végre megtalálta azt,amit keresett, megfogta a kezem, és beletett valamit. Amikor kinyitottam az öklömet, hogy megnézzem mi van benne, elállt a szavam. Gyönyörű volt. Egy nyaklánc volt, ami szín tiszta ezüst volt, és volt rajta egy ezüst szív alakú medál, és voltak rajta csillogó kövek, és rá volt karcolva: Ashley-nek Austin-tól! és egy kis szív mellette.
-Ez gyönyörű! Nem is tudod mit mondjak! Köszönöm!- mondtam ki e szavakat kicsit nehézkesen.
-Szívesen! És tudd, hogy soha nem foglak elfelejteni Ashley Blue! Most pedig menjünk el a dokihoz, és kérdezzük meg, nem-e lehet már rólad levenni a gipszeket, hiszen én még nem láttalak gipsz nélkül.
-De még van 3 nap.
-Nembaj, megnézetjük,és hátha leveszik.
-Hát jó, menjünk.
Gyorsan oda értünk. Amikor bementünk a kórházba, mentünk is a lifthez, mert az 5.emeletre kell mennünk.
Az 5.-en oda metünk a recepcióshoz, és megkérdeztük, hogy hol van Dr. Dylan Green.
-36-os kórterem. - válaszolt a recepciós.
-Köszönjük!- mondtuk.
Amikor bementünk a 36-os szobába, megláttuk a dokit, és máris üdvözölt minket.
-Szervusztok! Miben segíthetek nektek?
-Azt szeretnénk megkérdezni, hogy nem-e lehet hamarabb levenni Ashley gipszeit?- kérdezte Austin.
-Hát sajnálom, de a határidőt be kell tartani.Jöjjenek vissza 3 nap múlva, és levesszük.
-Kár. Pedig már azt hitem, ma már strandolni fogok és shoppingolni a csajokkal, de ez nem jött össze.
-Minden esetre köszönjük, majd visszajövünk 3 nap múlva. Viszlát!-mondta Austin.
-Sziasztok!- köszönt el tőlünk a doki.
-Mit csináljunk ma?- kérdezte Austin.
-Nem tudom. Nem sok mindent lehet csinálni törött lábbal és törött kézzel.
-Jaj ne gondolj már mindig erre! Mi lenne, ha elmennénk kocsikázni? Ott nem kell használnod egyik törött végtagodat sem.- kacsintott rám.
-Felőlem mehetünk. De hova mennénk?
-Nem tudom. Majd meglátjuk. Először is bemegyek az egyik boltba, és veszek enni-inni valót az útra. Jó?
-Okés.
Megálltunk egy kisebb boltnál, majd Austin bement. Hatalmas sikoltozást hallottam, és ahogy próbáltam befelé nézni a boltba, láttam egy csomó lányt, és Austintól kérték a fotókat és autogramokat, de Austin inkább nem vett semmit, csak kirohant, és intett nekem, hogy nyissam ki a kocsiajtót, hogy minél hamarabb beszálhasson. Amikor be szállt, a lányok az autóra tapadtak, de hála nem tudták kinyitni az ajtókat,, mert Austin bezárta az összeset, majd dudált egyet. Az összes lány odébb állt, majd mi gyorsan elhajtottunk.
-Te ezt nap mint nap átéled?
-Igen. De már megszoktam.
-Értem. Ez egy kicsit vicces volt.- nevettem el magam.
-Igen? Annak találtad?- majd ő is el kezdett röhögni, majd kicsit lassított, majd meg állt egy kis kitérő szakasznál.
-Miért álltál meg?- értetlenkedtem.
-Adok neked valamit.-felelte.
Amint kimondta a választ, már hajolt is felém addig, amíg az ajkunk össze nem ért. Csodálatos érzés volt, de leállítottam:
-Te meg mit művelsz? Megbeszéltük!
-Tudom, de nem tudok ellenállni.
-Dehogyisnem! Segítek! - majd  elfordítottam a kocsikulcsot, és megnyomtam a lábammal a gázpedált,és onnan már Austin átvette az irányítást.
-Szerintem menjünk haza.
-Már is?
-Igen! Kicsit megfájdult a fejem.
-Rendben. Haza hozzátok megyünk?
-Hát azt beszéltük hogy ma nálad alszok. Nem?
-De, csak azt hittem hogy még nem pakoltad össze a cuccodat, amit hozol.
-De, itt van.-majd odamutattam egy piros válltáskára.
Hamar odaértünk Austin-ék házához. Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. Hatalmas volt.
~Gondolataimban~
Ha ilyen gyönyörű kívülről, akkor milyen lehet belülről? Jesszusom el sem tudom képzelni!



/Ebbe a részbe ennyit, a következőben megtudhatjátok, milyen a hatalmas ház belülről. Sziasztok! /