4.fejezet

Amikor felkeltem, láttam, hogy Austin még alszik, de valami furcsa volt rajta. Mintha tejszínhab lett volna az arcán, és mindkét kezén. Aztán magamra néztem, és rajtam is volt, nem kevés. Itt már tudtam: hogy Scott keze van a dologban, és rögtön át is mentem hozzá csendben, hogy Austin ne keljen fel, bár fel kellett volna kelteni, hogy megmosakodjon, de inkább hagytam, hadd aludjon. Meg  kell hagyni nagyon édesen aludt, ezért sem keltettem fel.
-Te mit műveltél velünk az este?? Meghalsz!! Normális vagy te??? Az még oké, hogy engem szivatsz, de az, hogy egy sztárt?!?!?!? Te megőrültél??
-Ööö...Ashley nyugi. Oké?
-Hogy nyugodnék le? Egy sztárt szivattál meg, méghozzá azt a sztárt, akit tudod, hogy imádok. Hogy lehetsz ilyen aaajjjhh.... nagyon köcsög vagy..tudsz róla??
-Figyelj! Viccnek szántam! És szerintem egész jól sikerült!!
- Hogy tudsz még most is viccelődni? Miért nem tudsz szót fogadni legalább egyszer??? Mondtam, hogy hagyj minket békén! Főleg Austint!!
-Jaj most úgy csinálsz, mintha az a másfél év vagy öt év lenne köztünk! De ez csak másfél! Nem öt!
-De anya azt mondta, hogy amíg nincs itthon, addig én vagyok a főnök!
-És te mikor szoktad betartani azt, amit anya mond??
-Elég sokszor. De akkor szerintem téged ne is említsünk!
-Na és akkor? Nekem lehet!..
-Nem lehet! Ugyan úgy neked is be kell tartani azt, amit anya mond! Néha megszegheted, de csak nagyon néha! Ahogyan én is!! De térjünk vissza az éjszakai kis viccelődésedhez!!
-Jól van, ha Austin..
-Mivanveleem??- kullogott ki kómás fejjel Austin a szobámból csupa tejszínhabosan...de még így is cuki volt.
-Jóreggel Austin!- köszöntöttem, majd Scottra egy parancsoló pillantást vetettem, és hála az égnek, értette is.
-Ööömm.. Austin, mondanom kell valamit!- kezdte el Scott a mondanivalóját.
-Mondd!- mondta Austin még mindig nyögve nyelősen.
-Az van, hogy este történt egy kis viccelődés, amiről azt hittem, hogy jó vége lesz, mert majd mindhárman nevetünk egy jót az egészen, de nem így történt. Ashley mondta hogy../itt oldalba löktem, hogy ki ne merje mondani/ ömm..szóval elnézést szeretnék kérni, és hogy ne kelljen mondanom, állj a tükör elé, és megtudod, hogy miért kértem elnézést. És mégegyszer: Bocsi.
Austin elé állt a tükörnek, és majd megpukkadt a röhögéstől.
- Hát hát hátt ez hatalmas. régóta nem vicceltek meg így, és régóta nem röhögtem ilyen jót magamon.!!!!!!!!!!!!- röhögött Austin.
-Na akkor drága Ashley! Mit is szeretnél nekem mondani??
-Ööö..semmit..azt hiszem...
-Nem, nem.! most szépen bocsánatot kérsz tőlem amiért gy lerohantál!
-Bocsánat Scoty. Kicsit túl reagáltam a dolgot.
-Kicsit?!?!?!?!?!
-Na jó....nagyon..
-Mert mi történt??- avatkozott bele Austin.
- Hát egy kicsit túl reagáltam a viccelős dolgot...
-Mennyire??
-Nagyon....
-Részletesebben?
-Mérges lettem Scottra, amiért megviccelt minket, de főleg téged, mert hogy te sztár vagy, és hgy sztárokat nem illik ilyesmivel megviccelni.
-Most ez komoly Ashley? Te ezt még mindig nem érted. Azt hittem, hogy végre találkoztam egy olyan rajongóval, aki nem beszél nap mint nap arról, hogy ki is vagyok igazából. Melletted legalább egy átlagos 16 éves srácnak képzeltem magam. De úgy látom, te is ugyan olyan vagy, mint a többi lány rajongóm. Most ennyiért így megharagudtál az öcsédre? miért Ash? Miért? Végre éltem egy kicsit.
- Sajnálom Austin! Nem akartam! Ne haragudj! Én csak neked akartam jót.
-Tudom megértem, de légy szíves ezt a jövőben mellőzni, és nem akarok még egy ilyen konfliktust!
-Jó, rendben!
-Sziasztok!- kiáltott lentről egy hang. Rohanni akartam lefelé anyához, de elestem, mert megfeledkeztem a gipszről, és nagyon belenyilalt a fájdalom a lábamba. Austin nagyon rendes volt, és felemelt, majd levitt a lépcsőn.
-Ohh..gyorsan összejöttetek drágáim!
-Jaj anya, nem jöttünk össze, csak elestem, és Austin lehozott. Szimpla segítőkészség volt.
-Pedig már kezdtem örülni!- ekkor mi összenéztünk Austinnal, majd elkezdtünk röhögni. Azt nem tudtuk hogy min, de alig tudtuk abbahagyni.
-Egyébként mit szeretnétek ebédelni?
-Jaj Molly aranyos vagy, de nekem mennem kell, mert koncertem lesz délután. Szeretném ha eljönnétek. Itt vannak a jegyek, Scott, te eljössz?
-Hát, jó haver lettél, úgyhogy igen.- válaszolt Scotty.
-Akkor majd délután találkozunk a főtéren. Sziasztok!- jelentette ki Austin, és nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Austin!-  köszöntünk el.
~Austin elment~
-Na kicsim? Hogy érzed magad?
-Hát egész jól, csak fáj a lábam. És várom a délutánt.
-Jaj, ha fáj a lábad, akkor biztos el akarsz menni?
-Igen anya, el!! Hogy kérdezhetsz ilyet?
-jolvan, jolvan! akkor nézd meg a jegyeket, hogy hová szólnak, és hogy mikorra kell mennünk!
-1.sor, és 15:30-ra
-De kedves ez az Austin! Első sor!! juhúú!
-Jól van anya, nyugi.
-Már izgulok.
-Anya! Pont te izgulsz?
-Hát igen! Remélem a One Less Lonely Girl-nél téged hívat fel a színpadra.
-Nem, nemfog. Mondtam neki, hogy ne, mert mire fel bicegnék, letelne a szereplési idő.
-Na de majd amikor a nagy koncertre mész! Akkor már biztosan téged fog, mert akkorra leveszik a gipszet!
-Igen...várom már...
Miközben beszélgettünk, anya csinált szendvicseket, és az volt az ebéd, mivel 1órakor jött haza, már nem volt ideje főzni. Amikor mind a hárman jól laktunk, anya mondta, hogy menjünk készülődni, mert 15 perc, és indulunk. Én gyorsan /vagyis lassan, de a mostani állapotomhoz képest az gyors/ felmentem /bicegtem/ a szobámba, és elé álltam a szekrényemnek, hogy ruhát válasszak magamnak a koncertre. Persze Austin Mahone Forever     I'm a Mahomie - feliratú pólómat vettem fel, és egy piros rövidnadrágot mellé. Dobtam fel magamra egy kis sminket, itt szempillaspirált és egy kis alapozót értek, aztán lementem anyáékhoz hogy készen vagyok. Scotty is elkészült, és már indultunk is. Hamar odaértünk. Még várnunk kellett egy kicsit, de aztán elkezdődött. 1 óra volt az egész de nekem pár percnek tűnt. Nagyon jó volt. Eszméletlen jó élőben is.  Imádom. Anya amikor Austin lejött a színpadról, rögtön odafutott, hogy gratuláljon neki, és hogy megkérdezze, nem-e akar ma megint nálunk aludni? Ezt persze én mind láttam és hallottam is, és gondoltam: Ebbe nem lenne nekem is beleszólásom? Hiszen az én szobámban aludna..na de úgysem utasítanám vissza.....amikor észrevettem, hogy  Austin felém mutat, és gyorsan elfordultam, mint aki a hatalmas épületeket kémleli. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Austin volt az. és elmondta, hogy mit beszélt anyuval. Azt mondta, hogy belement abba, hogy ma is nálunk aludjon, de ehhez az én engedélyem is kell. Így megkérdezte:
-Ashley! Anyukád megkért, hogy aludjak ma is nálatok. Engedélyezed a dolgot?
-Ilyen dolgot lehet nem engedélyezni?
-Akkor igen??
-Persze. Csak most felőlem meviccelhet bármivel Scott, nem fogok mérges lenni.
-Azt el is várom. de nekem most mennem kell autogrammokat osztogatni, és fényképeket csináltatni a rajongókkal. De nyugi: a FŐ rajongóm mindig te leszel Ash.
-Ez kedves tőled, de most menj, mert már tűkön ülnek. Akkor majd este jössz. Szia!
-Rendben, szia!- és megint kaptam az arcomra egy puszit láthatóan, hogy nem zavarta a rajongóinak a jelenléte sem. Ennek kifejezetten örültem.
Amikor hazamentünk, gyorsan mondtam anyának, hogy rendeljünk pizzát, hogy  hadd együnk azt mert Austin imádja. Mivel elmondta a kedvencei, én  elmondtam anyának, és mindenből rendelt.
Amikor Austin megjött, rögtön megérezte az illatokat, de mondtam neki hogy csak akkor lehet enni, ha lefürdött, úgyhogy elküldeni sem kellett, már ment magától. Már egy 5 perc sem kellett neki, már lent volt pizsamában, és falatozgatott. Mondtam anyáéknak, hogy megyek én is lefürdök, aztán jövök enni. Persze nekem ugyanannyi idő kellett a fürdéshez mint tegnap, de nem érdekelt, mert tudtam hogy mivel anya sok pizzát rendelt, bőven marad nekem is. Amikor lementem, már minden pizzás dobozban csak 1-2 szelet pizza volt, de még így is jutott belőle bőven. Sőt, még maradt is. A maradékot felvittük a szobámba, hogy majd eszegetjük. Persze....ez csak tervben VOLT. Hát nem így lett. Austin megkért, hogy toljuk össze a két ágyat, de nem értettem, hogy miért ezért megkérdeztem, Erre ő azt mondta:
-Hát én, amikor otthon alszok akkor mindig a nagy macimmal szoktam aludni, és most te leszel a macim. Nem baj?
-Háát.. ha tényleg nem tudsz anélkül elaludni, akkor nagyon nincs más választásom.-nevettem el magam, majd Austin is.
Befeküdtünk az egyesített ágyunkba, és rögtön elaludtunk. Austin átölelt, és tényleg olyan volt, mintha a hatalmas plüssmaciját ölelgetné. Nagyon jó érzés volt, és ilyen jót még talán sosem aludtam.


/A következő rész holnap! Addig is sziasztok! :)) /