8.fejezet

Arra keltem másnap reggel, hogy rettentően fáj a fejem. Ránéztem az órára: 11:34. Austin már nem volt mellettem. Lebicegtem a nappaliba, és mivel nem találtam ott senkit, elmentem a konyhába. Austin volt a pultnál, és mintha ő csinálta volna a reggelit. /ebédet/ . Amikor meghallotta hogy jövök, rögtön hátrafordult.
-Szia! Jó reggelt! Ki pihented magad?- mosolygott.
-Szia! Neked is! Igen, csak nagyon fáj a fejem.- mondtam.
-Akkor adok fejfájás csillapítót. Rendben?- mondta, és már nyújtotta is ide a gyógyszert egy pohár vízzel együtt.
-Köszi!- mondtam, majd lenyeltem az utolsó korty vizet is.
-Tojás rántotta jó lesz reggelire? Vagy inkább ebédre?- röhögött.
-Tökéletes.-mondtam, majd én is elröhögtem magam.
-Akkor pár perc és készen vagyok.
-Anyukád hol van?- kérdeztem.
-Dolgozik.- felelte.
-Hé! Ma megyünk a kórházba ugye?
-Igen, fél 2re megyünk a dokihoz.
-Akkor nem sok időm van! Úr Isten! Még fel kell öltöznöm! Te jó ég, nem fogunk odaérni!!- ordítottam aggódva.
-Ashley! Nyugi! Még van egy és egy negyed órád arra, hogy elkészülj! Nem kell sietned!
-Jah, tényleg. Elnéztem az órát.- röhögtem.
-Nem baj! Gyere, üljünk le enni!- mosolygott.
-Okés!- mosolyogtam vissza.
Nagyon finom volt. Nem is tudtam, hogy Austin tud főzni/sütni, és méghozzá nagyon finomat is. Nagyon jól laktunk, és mire végeztünk, ki is állt a fájás a fejemből. Fél 1 fele végeztünk, aztán segítettem Austinnak elmosogatni, ő meg segített felmenni a lépcsőn. Átöltöztem rendes ruhába. A mai szerelésem egy egybe részes miniszoknyás ruha volt, ami természetesen piros volt. Ez az egyik kedvenc nyári ruhám, és Austin-nak is tetszett. Persze elég hülyén nézett ki rajtam a gipszek miatt, de mivel ma leveszik őket, ezért amikor kijövünk a kórházból, akkor már szabad lesz a kezem is, és a lábam is, és Austin végre láthat gipsz nélkül is.
Mikor mind a ketten elkészültünk, még volt fél óránk fél 2 ig.
-Nem megyünk el az egyik kávézóba? Ott csinálják a legjobb kávét Miami-ban. Mit gondolsz?
-Felőlem mehetünk, csak nehogy megint lesifotósok tömege tegyen fel képeket rólunk a netre.
-Majd figyelünk! Meg egyébként kit érdekelnek? Ez a munkájuk. Az újság meg azt r, amit akar. A lényeg, hogy mi tudjuk az igazságot.
-Igaz.
Beültünk a kocsiba, és hamar oda is értünk a kávézóhoz. Furcsa. Még sosem jártam itt, pedig itt élek egy ideje. Ez meg hogy lehet? Megkérdeztem Austin-t és így felelt.
-Nemrég nyílt. A múlt hónapban. Azóta rendszeresen ide járok, amint tehetem.
-Aha. Értem. Remélem tényleg jó a kávéjuk. Régen ittam már JÓ kávét.
-Na akkor majd most fogsz!-  kacsintott.
Bementünk, és leültünk egy asztalhoz.  Rögtön odajött egy pincér, és kérdezte, hogy mit szeretnénk. Austin rögtön mondta, hogy mit kér, aztán rám nézett, és utána mondta a pincérnek, hogy kettő olyan lesz. Persze én nem értettem, hogy mit beszélnek, mert valami hülye neve volt annak a dolognak, amit Austin kért, ezért rögtön megkérdeztem tőle miután elment a pincér, hogy mit is rendelt. Azt mondta, hogy Miami legfinomabb kávéját, csak itt így nevezik. Pár perc múlva már ki is hozták. Már az illata elképesztő volt. Mondtam is Austin-nak, hogy vajon milyen lehet az íze, ha már az illata ilyen jó?. Amikor belekortyoltam, azt hittem elájulok. Eszméletlenül finom volt. Ilyen finom kávét még soha nem ittam. Igaza volt Austin-nak. Hála Istennek, jó nagy bögrényi volt, de azt is hamar megittuk. Teljesen fel ébresztett, és hogy úgy mondjam, kicsit túlságosan is.
-Fél2 lesz 5perc múlva, úgyhogy időben vagyunk, csak gyorsan kifizetem a kávékat.- mondta Austin, majd elsuhant mellettem, és odament a pulthoz. Én addig kisétáltam a kocsihoz, és rögtön jött is utánam, hogy kinyissa nekem az ajtót. A kórházban elég sokan voltak, ezért várnunk kellett. Nem sokat, csak 10 percet. Nem is telt sok időbe, amíg levették a gipszet. Mivel Austin nem jöhetett be, odakint várt meg, az ajtó előtt.
-Azta Ashley! De furcsa most téged gipsz nélkül látni!- mondta.
-Jaj, ne is mondd! Soha többet nem akarom a gipsz szót hallani. Elég szenvedés volt ez nekem egy életre.
-Akkor most már mehetünk oda, amit elterveztem.
-És mit terveztél?- kérdeztem kíváncsian.
-Vidámpark!-mondta, szinte kiabálva.
-Az nagyon jó lenne, de valamiért nagyon fáradt vagyok, és még a lábam sem, és a karom sincs olyan állapotban. Bocsi! Tényleg!
-Jaj, ugyan! Semmi baj! A vidámpark várhat! Csak épülj fel teljesen! Utána mehetünk!
-Utána mindenképpen!- mondtam.
-Egyébként most hol alszol? Mármint ma.-kérdezte Austin.
-Hát, nem tudom. Scotty nem hiszem hogy hiányolna, anya pedig még nem hívott, hogy mi újság. Biztos sokat dolgozik.
-Hívd fel, és kérd meg, hogy hadd aludhass nálam ma is!- parancsolta, de persze kedvesen Austin.
-Jó, jó. Felhívom.
Persze mit vártam. Hogy anya eltilt, vagy nem engedi meg, hogy Austin-nal legyek, vagy hogy ott aludjak? Miért ne engedné? Ez az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos vagyok. Ez így is lett. Megengedte. Haza kellett ugranom pár holmimért, de persze Austin azt mondta elvisz, úgyhogy gyorsan beszaladtam /végre szaladtam/ a házba, nem volt otthon senki. Anya azt mondta, hogy Scotty itthon van. Talán meg lógott?? Áhh..neem.. az lehetetlen. De akkor hol van?..fogalmam sincs. Eközben össze szedtem a cuccaimat, és mentem is ki Austin-hoz, hogy megmondjam neki, hogy nincs meg Scott. Fel próbáltam hívni, de nem volt elérhető. Felhívtam anyát, de foglalt volt. Addig hívogattam, amíg fel nem vette.
-Anya kivel beszéltél ennyit?
-Téged próbáltalak hívni, hogy Scott-nak mostra tettek be egy kézi edzést, és most ott van.
-Én meg már itt halálra aggódtam magam, hogy hol lehet. De akkor most már megnyugodtam. Jah és anya! Levették a gipszeket!
-Nah tényleg! És nem fájt?
-Anya képzeld el, nem.- viccelődtem.
-Jól van akkor. Mi ma már nem is találkozunk ugye?
-Ööö.nemhiszem.
-Jól van. Akkor puszilom Austin-t, majd még hívlak! Szia Drágám! Puszi! Szeretlek!
-Okés. Szia anya! Átadom! Én is!
~Telefonbeszélgetés vége~
-Nah hol van Scotty?- kérdezte Austin.
-Kézi edzésen.- feleltem.
-Akkor kár volt aggódnod.-mondta.
-Hát de anya azt mondta, hogy itthon van, és nem volt itthon.
-A testvéri szeretet.- röhögött.
-Haha! Nagyon vicces!- röhögtem utána én is.
-Mit csináljunk ma?-kérdezte.
-Ha nem haragszol,én már csak oda akarok érni hozzátok, és csak lustálkodni szeretnék.
-Én is így gondoltam.- mondta.
Pár perc múlva már ott is voltunk Austin-éknál, és láttuk az anyukája kocsiját. Bementünk, és ugyanúgy üdvözölt minket, mint tegnap. /szorító ölelés/. Elmeséltük neki a mai napunkat. A mai késő délutánunk lustálkodással telt, aztán vacsoráztunk, lefürödtünk, majd befeküdtünk az ágyba, TV-ztünk. Közben sokat  beszélgettünk. Olyan éjfél körül elálmosodtunk mind a ketten, ezért közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, eltesszük magunkat holnapra.


/ Következő rész szintén 2 komment után lesz. :)) /