14.fejezet

Este nagyon sokat gondolkodtam. Csak nyavíkoltam hogy Austin rajongói cseszegetnek, de azt teljes mértékben elengedtem a fülem mellett, hogy Michele kórházban van. Annyira hülye vagyok. Szegény Austinnak így is sok baja van, akkor a hisztizésem meg még rátett egy jó nagy lapáttal. Nem hiszem el, hogy lehettem ilyen bunkó. Jesszus, mi történt velem????.....


*Kórházban*
Úgy döntöttem, meglátogatom Michele-t. A parkolóban állt egy ismerős autó. Mintha Austin-é lett volna. Bár mondjuk az most nem érdekelt, csak mentem előre, egyenesen a recepcióhoz, megkérdeztem hol találom Michele-t, és gyorsan felrohantam a lépcsőkön, egészen a 38-as szobáig, majd benyitottam. Austin ott ült az alvó édesanyja mellett. beletettem az üres vázába a virágokat, amit hoztam, és tele töltöttem vízzel, majd leültem Austin mellé.

-Sajnálom, nem tudom mi történt velem tegnap. Este elgondolkoztam azon, hogy mit is mondtál nekem, és teljesen elment a fülem mellett, amit anyukádról mondtál. Csak otthon jutott eszembe.
-Telefon?
-Nem akartam beszélni. Úgy sajnálom! Nagyon bunkó voltam, ezt máshogy kellett volna megoldanom.
-Én is sajnálom a tegnap előtti reggelt. Nem akartalak fellökni.
-De ha nem lesekedtem volna, nem löktél volna fel.
-De viszont fellöktelek, és nem is törődtem azzal, hogy mekkorát dübbent a hátad a padlón. Csak rohantam anyához.
-Megértem. Tudom, hogy nagyon sok gondod van, és leginkább most a támasz kellene, nem pedig az, hogy itt hisztizzek neked arról, hogy a rajongók szétszednek engem, de tegnap megint kaptam egy "párat".
-Beszélek velük, de ezt nem írásban akarom. Hanem majd a koncerten.
-Ami két hét múlva lesz?????- kérdeztem felháborodva ahelyett, hogy örülnék annak, hogy megteszi ezt értem.
-Igen, mivel hamarabb nem lesz, csak a nagykoncert, ameddig még két hét van hátra. Ha már a koncertnél tartunk, akkor megkérdezem. A közös dalunkkal mi lesz?
-Azt hiszem, törölnöd kell.
-De akkor ki lesz a vendég? A plakátokra direkt ráírattattam, hogy lesz egy meglepetésem a Mahomie-knak.
-Akkor segítek írni egy új dalt. Vagy nem tudom, de mivel szakítottunk, ezért nem énekelhetjük el azt a dalt, amit szerelmesen írtunk.
-Ha anya nem gyógyul meg, nem lesz koncert. Ez már biztos!
-De jobban van ahhoz képest amikor behozták?- kérdeztem aggódva.
-Az orvosok szerint csodára lenne szükség.- mondta csalódottan.
-Meg fog gyógyulni! - mondtam Austin-nak, majd megszorítottam a kezét, majd rögtön elengedtem.
-Muszáj lesz neki, mert különben én sem bírom nélküle sokáig.



*1 hét múlva*

Reggel elmentem a kórházba anyával. Austin nem volt ott, de azért bementünk. Michele most nincs altatás alatt, de alszik. Leültünk mellé, én kicseréltem a vázában a vizet, majd visszaültem. Megfogtam a kezét, és beszélni kezdtem hozzá, ugyanis el kellett mesélnem nekem is mesélnem neki a történteket. Bíztam abban, hogy meggyógyul. Nagyon megszerettem.  Egyszer csak Austin benyitott, és mikor meglátott minket, kikerekedtek a szemei.
-Sziasztok. Hát ti? Hogy hogy itt?- kérdezte.
-Csak anya is eljött meglátogatni anyukádat. Meséltünk neki.
-Én is szoktam. Tegnapa, kinyitotta a szemét, rám mosolygott, de aztán visszaaludt.
-Akkor ez már a gyógyulás egy része. Nem?- kérdeztem.
-De, egy kicsit igen. És ennek nagyon örülök.
-Kitaláltad már, hogy mit teszel be a közös dalunk helyére? - kérdeztem.
-Igen, írtam egy dalt.
-Megmutatod? . kíváncsiskodtam.
-Nem. A koncertre van jegyed, és anyukádnak is, tehát ha szeretnétek, eljöttök.
-Nem tudom, hogy milyen programunk lesz aznap.
-Jól van, először anya gyógyuljon meg.
-Igen, az az első.


Még beszélgettünk egy kicsit, majd én és anya hazamentünk, mert Scotty otthon volt egyedül, és abból sosem sül ki semmi jó. Anyának segítettem összetakarítani, aztán főztünk ebédet. Aznap már semmit sem csináltunk, csak pihentünk, tévéztünk, unatkoztunk. Este, már tudtam aludni is.







/8 komi és kövi :) iratkozzatok fel! :) /